Tűlevél
A Nagy Testvér mindent lát
Rosszul érzem magam a bőrömben mostanában. Nem, nem a lumbágóm miatt, bár az is eléggé kínoz ebben a nyirkos novemberben. Lelki gyötrelmeim vannak. Úgy érzem magam, mintha valaki folyton figyelne rám, ellenőrizné, hogy mit csinálok, mire gondolok.
Mintha egy parányi rejtett kamera lenne a szobám sarkában, lesné mozdulataimat miközben a betűket pötyögtetem a számítógépen szokásos napi ténykedésem közben.
Merthogy ez lenne az elfoglaltságom, fő-, és mellékállásom, kenyérkereső robotom és szenvedéllyel űzött hobbim: az újdondászkodás.
Újabban azonban egyre gyakrabban olyan érzés kerít hatalmába, hogy valamit nem jól csinálok. Megtorpanok egy-egy mondatnál, visszaolvasom, riadtan keresem tekintetemmel a titkos kamerát: vajon jól írtam-e, nem vétettem-e a regula ellen? Szinte látni vélem, amint valahol egy titkos szobában a szigorú ítészek összeráncolják homlokukat, hogy ejnye-bejnye..., hát szabad ilyesmiket írogatni?
Tudom, badarság, tudom, hogy nem 1984-et, hanem 2012-őt írunk, de nekem akaratlanul is az orwelli Nagy Testvér jut az eszembe, aki mindenkit szemmel tart és megfigyel.
Azóta kínoz ez az érzés, amióta elolvastam az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosának nyilatkozatát arról, hogy hamarosan megkezdi működését a vajdasági magyar médiát felügyelő szakértői tanács.
Ha jól értettem a tanácsos asszonyt – egy kicsit ugyanis ideges lettem, amikor elolvastam a cikket, és ilyenkor nem tudok annyira koncentrálni -, a leendő szakértői tanácsnak az lesz a feladata, hogy a vajdasági magyar médiastratégia irányelveinek szellemében figyelemmel kísérje elsősorban a MNT által alapított médiumok helyzetét, beszámolókat készítsen és rámutasson az esetleges rendellenességekre. A felügyelet azonban természetesen a médiatartalomra is vonatkozik, bár a tanácsos asszony sietett hozzáfűzni, hogy „nem olyan mértékben, mint attól egyesek tartanak”.
Vagyis nem cenzori teendőket lát el, igyekezett megnyugtatni a széles publikumot az MNT médiafelelőse, hanem csak megfigyeli a médiaházakat, és többek között azt is számba veszi, hogy milyen körülmények között dolgoznak az újságírók. No meg persze közben egy kicsit odafigyel a médiatartalomra is.
Nem tudom, más zsurnaliszták hogy vannak vele, lehet, hogy örülnek is a felügyeletnek, annak, hogy végre valaki majd törődik velük. De engem nem hagy nyugton a kisördög. Talán koromnál fogva, talán mert az én idegeimet megviselte a parancsuralmi rendszer, amikor a komitétbeli elvtársak szintén szívükön viselték a sajtóügyeket, és folyton a „médiatartalmon” volt a szemük.
Emlékszem, mekkora botrányt csináltak egy-egy ideológiai melléfogásból, vagy csak egy félreérthető sajtóhibából. Az meg valóságos felhördülést váltott ki, amikor egy alkalommal le akartuk váltani a kumroveci káder főszerkesztőt, kihasználva azt az alapítói könnyelműséget, hogy az önigazgatói látszatdemokrácia szellemében a szerkesztőség beleegyezéséhez kötötték a főszerkesztő mandátumának meghosszabbítását.
Mi pedig vettük a bátorságot, és elhatároztuk, hogy titkos szavazással foglalunk állást munkájáról, mert a kézfelemeléses akklamáció eleve kizárta volna az őszinte véleményt. Elegünk volt ugyanis abból, hogy e megbízható pártkáder irányításával a lap jobban tömjénezte az örökös elnököt, mint maguk a többségi nemzetek az ő sajtójukban. Másféle, olvashatóbb újságot szerettünk volna.
Nosza, lett is az ügyből akkora botrány, hogy visszhangzott tőle az egész tartományi pártbizottság! Rögtön a helyszínre érkezett az illetékes magyar elvtársnő, hogy megakadályozza ezt a veszedelmes ellenforradalmi cselekedetet, vagyis a titkosszavazást. Közben dörgedelmes előadást tartott a haladó szocialista demokrácia mibenlétéről és a kihalásra ítélt kapitalista demokráciától való különbözőségéről.
Summa summarum, a titkos szavazás elmaradt, a pártkáder mandátuma meghosszabbíttatott, a mi kis demokratikus próbálkozásunkat pedig gyökerében fojtották el.
Azóta valahogy rögtön elfog az idegesség, ha a médiafelügyeletet vagy az „irányelvek szellemének betartását” emlegetik. Még akkor is, ha nem az állami szervek, nem a komitét, hanem „mieink” teszik ezt, a „mi” nemzeti tanácsunk, amely állítólag mandátumot kapott az efféle regulázásra. Nem emlékszem ugyan, hogy én is megszavaztam volna, de hát az én memóriám se a régi már.
Még akkor is idegesít, ha csak „mértékkel” akarnak felügyelni. Az én paraszti logikám szerint ugyanis a médiatartalmat - vagyis a cikkeket, riportokat, kommentárokat, jegyzeteket gyártó firkászok munkáját – vagy felügyelik, vagy nem.
Vagy, vagy, középút nincs, akárcsak a hajadoni szüzességnél.
Az első számú mérce a hitelesség kell, hogy legyen (ha már a médiaszabadságot mostanában nem illik emlegetni, amikor a szerkesztőségek és a gyatrán fizetett sajtókulik túlélése is kérdéses), továbbá az, hogy az adott médium mennyire tudja megszólítani közönségét újságírója által.
Szerény véleményem szerint hitességgel és bátor kritikai hozzáállással százszor többet tehetünk kis közösségünkért, mint bármiféle irányelvek betartásával.
Egy kicsit nem lehet felügyelni az újságírók munkáját, mert akkor az már nem újságírás, nem tényfeltáró riportozás, nem társadalombírálat, nem elfogulatlan tájékoztatás, hanem bérmunka. Akkor is, ha egyébként tökéletesen beleillik a MNT médiastratégiájába: „magyar szellemiségű, közösségépítő, a közszolgálatiság megerősítését szolgáló”.
Az elmúlt hónapokban médiaügyekben lezajlott viták után már naivul azt hittem, hogy a nemzeti tanács buzgó médiaszakértői magukba szálltak, és nem erőltetik az újságírói kollektivizálást, aminek különösen választások idején látják hasznát az érintett pártok. De csalódnom kellett. Úgy látszik, egyesek nem tudnak megszabadulni attól a kényszerképzettől, hogy a befolyásuk alá került médiát meg kell regulázni. Nem olyan mértékben persze, hogy cenzúrának tűnjön, hanem csak egy kicsit.
Elég, ha csak ráijesztenek a szerencsétlen firkászra, aki amúgy is be van már szemetelve, ha érzékenyebb témáról ír, nehogy valakinek a tyúkszemére hágjon. Jobb, ha nem ugrálsz, mondogatja magának. Pont neked kell hősködni, amikor annyi a munkanélküli tollforgató?
Hát ezért nyugtalankodom én is mostanában. Sietek kipanaszkodni magamat, mielőtt a Nagy Testvér..., miket beszélek?!, a szakértői testület megkezdi ténykedését, és felfigyel beteges felforgató hajlamomra. És rögtön húz egy megrovó strigulát a dossziémba.
J. Garai Béla
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban