Tűlevél
Milyen nemzetiségű a tehén?
Betűméret:             
Arra ugyan még várni kell, hogy a haladó kormányzat tejben-vajban fürösszön bennünket, vasárnap azonban mégis patakzott a tej a tartományi képviselőház lépcsőin. Tízliter számra. Szépen végigcsordogált a járdán, aztán az úttesten, végül bele a csatornába. Hadd lássa az idetévedt külföldi, hogy milyen gazdag vidék vagyunk, tejjel öntözzük az utcát.
Persze, nem a jólétünket szimbolizálta a kiöntött tej, hanem a termelők elégedetlenségét. A báni palota előtt összesereglett termelők csoportja így tiltakozott a tartományi illetékesek ellen, őket kiáltva ki felelősnek a napok óta burjánzó tejbotrányért. Ők ugyan azt állították, hogy spontán jöttek össze, nem áll egyetlen párt sem mögöttük, a B92 riporterének azonban többen mégis bevallották, hogy a haladópárt szervezte meg őket. Így már jobban érthető az is, hogy miért Újvidéken keresik a bűnösöket a tejjel kapcsolatos galibáért. Vagyis azért, hogy a túl magas aflatoxintartalom miatt egyes tejgyárak termékeit kivonták a forgalomból, ezért aztán a megrémült fogyasztók bojkott alá vették a tejet, a feldolgozók pedig a megcsappant kereslet miatt leállították a felvásárlást.
Szakértők szerint az országot naponta félmillió euró kár éri a tejbotrány miatt, és félő, hogy az elhúzódó válság megtizedeli a jószágállományt.
„Tönkre tettek bennünket!”, kiáltozták a tejet locsoló elkeseredett állattenyésztők, azt sérelmezve, hogy a tejminőségre vonatkozó előírások megszigorítása váratlanul érte őket, a politikusok felelőtlen kijelentései miatt pedig nyakukon marad a tej. „Az én teheneim és az összes szerb tehén egészséges”, hangoztatta a Titelről érkezett Milovan Trivunović.
Nem tudom, hogy máshol mi a helyzet, hogy érzik magukat a más nemzetiségű tehenek, mondjuk Csantavéren a Pista bácsi tehenei, megártott-e nekik is a penészes kukorica (állítólag ettől növekszik meg ennek a rákkeltő anyagnak a mennyisége a tejben), csak azt látom, hogy nemcsak aflatoxinból van túl sok a tejben mostanában, hanem politikából is. Már jobban nem is lehetett volna elpolitizálni az ügyet. Olyan harcias nyilatkozatok hangzanak el a pártok részéről, mintha csupa mezőgazdasági szakértő, vagy okleveles tehenész ülne a főbizottságokban.
A kormányoldal képviselőinek kijelentéseiből pedig nem az cseng ki, hogy mindent megtesznek a helyzet mielőbbi szanálásáért – vagyis azért, hogy végre egészséges tej kerüljön a boltokba, és a vásárlónak ne kelljen aggódnia –, hanem az, hogy kit fognak felelősségre vonni, esetleg leváltani.
Ilyen üzenete volt a haladópárti Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes megszólalásának is, aki magára öltve a nemzetért aggódó felelős államférfiú szerepét, drámai bejelentést tett: az illetékes szervek alaposan kivizsgálják az aflatoxinos tejjel kapcsolatos affért, és felderítik, hogy „kik és milyen szándékkal vettek részt a szerb mezőgazdaság szétrombolását, a szerb paraszt tönkretételét célzó akcióban”. Biztosan nemes felháborodásában feledkezett meg arról, hogy esetleg más nemzetiségű állattenyészők is tönkremehetnek.
Mindegy, lassan kénytelenek vagyunk megszokni ezeket a nemzetállami allüröket. Abban viszont következetes lesz a kormány, próbálta megnyugtatni a közvéleményt a kormányalelnök, hogy bárki is a vétkes, nem ússza meg a szankcionálást. Ha kell, le fogják váltani Goran Knežević mezőgazdasági minisztert, vagy mást, ha mulasztott. Ez a más kimondatlanul is Goran Ješić tartományi mezőgazdasági titkár lehet.
A tartományban kormánypozicióban, országos szinten pedig ellenzékben levő demokraták éppen Goran Knežević mezőgazdasági miniszter lemondását követelik azért, mert nem reagált idejében tartományi kollegája figyelmeztetésére, hogy egyes tejgyárak termékeiben a megengedett aflatoxinnak a többszöröse található. Amikor pedig a tartományi illetékes, Goran Ješić mezőgazdasági titkár közzétette a riasztó adatokat, Knežević megpróbálta megcáfolni a jelentést. Sőt, ki is oktatta a vajdaságiakat, hogy bolhából elefántot csinálnak, és alaptalanul keltenek pánikot. Aztán a sajtóértekezleten egy rosszul sikerült miniszteri tv-show-t mutatott be: színpadi gesztussal felhajtott egy pohár tejet, szemléltetve, hogy nincs vele semmi baj!
Nemcsak felelőtlenek az újvidéki tisztségviselők, hanem még a kormányt is meg akarják dönteni!, fűzte hozzá. Az egykori nagybecskereki polgármester, volt demokrata párti káder, mint emlékezetes, néhány hónapja cserélte át pártigazolványát haladópártira, és azóta valahogy világosabban látja volt eszmetársai csalafintaságait.
De csak néhány nap elteltével ugyanő leparancsoltatta a boltok polcairól a megkérdőjelezett minőségű tejeket, közvetve bevallva, hogy mégsem zörög hiába a haraszt. A tejmintákat holland és német intézetekben küldték, ahol végre talán eldől a kérdés: mennyire veszélyesek a tejtermékek, mennyi rákkeltő aflatoxint viszünk szervezetünkbe nap mint nap?
Hogy lesznek-e áldozatai a tejháborúnak vagy sikerül elmismákolni az ügyet, mint oly sok hasonló esetben, még nem tudhatjuk. Azon se lepődnék meg, ha végül is a teheneket kiáltanák ki vétkesnek, amiért felelőtlenül felfalták az eléjük tett penészes takarmányt, ahelyett, hogy panaszt tettek volna Aleksandar Vučićnál.
Csak a báni palota lépcsőire öntött tejet sajnálom. Adhatták volna a kisnyugdíjasoknak is, ők már annyira edzettek, hogy egy kis aflatoxin meg se kottyant volna nekik.
J. Garai Béla
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban