Tűlevél
Meggyőzés doronggal
Betűméret:             
Tudjuk, hogy választások után minden párt győzelmet kiált, ez már afféle gyermekbetegsége a demokráciának, ezért nincs semmi meglepő abban, hogy így tettek a vasárnapi tartományi pótválasztások résztvevői is.
Ám ebben az esetben a tényleges győztesek, az országosan uralkodó fekete-vörös koalíció pártjai valóban lovon érezhetik magukat: nemcsak azt érték el a Nagybecskereken, Apatinban és Szenttamáson rendezett voksoláson, hogy az ő emberük győzött és jutott be a tartományi képviselőházba a nagy rivális demokraták jelöltjével szemben, hanem ennél sokkal többet. Előkészítették a talajt az előre hozott tartományi választásokhoz, amelyen reményeik szerint itt is kisöpörhetik a hatalomból az ellenzéki demokratákat.
Máris megszólaltak a győzelmi harsonák, a szocik vajdasági vezetője, Dušan Bajatović vasárnap este diadalittasan arról szónokolt, hogy a demokraták – akik a ligásokkal (LSV), a magyarokkal (VMSZ) és a liberálisokkal (LDP) együtt kormányoznak a tartományban – ezzel a vereséggel elvesztették politikai legitimitásukat, ezért elkerülhetetlen az új választások kiírása. Mégpedig azért, hogy a vajdasági hatalmat „összeegyeztessék” a polgárok és Szerbia nemzeti érdekeivel.
Hogy az összeegyeztetés – amelyre az újabban divatossá vált „upodobiti” kifejezést használta, ami eufemisztikus megnevezése a hatalom minden áron történő megkaparintásának – ebben az esetben mit jelentene, azt nem kell bővebben ecsetelni: azt, hogy a nacionalista-szocialista szövetség vegye irányítása alá Vajdaságot is. Hasonlóképpen, mint Újvidéken, ahol az ősszel szintén lezajlott egy ilyen „upodobiti” hadművelet, amelynek nyomán az összes intézmények élére öntudatos nemzeti káderek kerültek, akik legfontosabb feladatukként menten hadjáratot indítottak a latin betűk ellen, és még a buszok kijelzőiről is száműzték ezt a nemzetet megrontó, nyugatias írásmódot.
Ünnepelnek a haladók is, Igor Mirović SNS-alelnök nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a három városban lezajlott pótválasztásokon bebizonyosodott, hogy a vajdasági polgárok az ő pártjuk által követett politikát támogatják. Elég merész dolog három helyi voksolásból ilyen messzemenő következtetéseket levonni, de hát a haladó káderek sohasem szerénységükről voltak ismeretesek. Ezért szerinte a jelenlegi tartományi vezetést le kell váltani. Mirović úr meg van győződve róla, hogy ha májusban tartanának a választásokat, a nagy többség letaszítaná a hatalomról a mostani vezetést, amely szerintük mindenféle visszaéléseket követett el.
Egyelőre nem tudhatjuk, hogy a haladó-szoci koalíció véghez tudja-e vinni terveit, de hogy Vajdaságban forródosik a politikai légkör, az nem vitás. A hétvégén például Szenttamáson a választások előestéjén olyan feszült helyzet alakult ki, hogy az emberek nem mertek kimozdulni házaikból, jelentették a tudósítók. A demokraták arra panaszkodtak, hogy haladópárti aktivisták támadták meg őket, egyik tagjukat annyira megverték, hogy súlyos állapotban szállították a verbászi kórházba. Állítólag belgrádi és zombori rendszámú fekete terepjárókkal érkeztek az erőszakos huligánok, és dorongokkal estek neki a járókelőknek.
Mindez hazugság, mert az ellenkezője az igaz: a demokraták verték a haladókat!, állította a másik tábor. A támadók állítólag a tartományi kormány szolgálati autóin járták az utcákat, megverték és megfenyegették azokat, akik nem fogadták el a DS röpcéduláit. A haladók ezzel azt akarták elhitetni, hogy lám, a tartományi kormány ilyen bűnös ármánykodással próbálja védeni pozícióit.
Hogy mi a teljes igazság, azt csak maguk a helybeliek tudnák megmondani. De hogy tényleg volt verés, az nem kétséges, erről maguk a sérültek tanúskodhatnak. Ha ebben hajcihőben egyáltalán volt valami vígasztaló, akkor az az, hogy ezúttal nem etnikai összetűzés történt, nem a magyarokat verték. Hanem a két legerősebb többségi párt aktivistái estek egymásnak, érvek helyett dorongot használva.
Persze, a vajdasági történésekre óhatatlanul kihatnak majd az országos események is. Már megint „történelmi döntések” előtt áll ugyanis az ország. A hétvégén válságtanácskozást tartott az államvezetés a Pristinával folytatott dialógus kapcsán. Ivica Dačić kormányfő szerint a tárgyalások elakadtak, a másik fél nem hajlandó engedményeket tenni a kompromisszum érdekében, holott Belgrád már sok mindenben engedett. Az újabban hangoztatott belgrádi követelés a koszovói szerb községek közössége, amely saját törvényhozással és végrehajtó hatalommal rendelkezne. Belgrád szerint ez a minimum, amit a szerbeknek meg kellene adni, hogy megmaradjanak szülőföldjükön. Pristina viszont attól tart, hogy egy újabb boszniai Szerb Köztársaság típusú alakulat jönne létre, és ezt semmi áron sem akarja megengedni.
Persze, nem annyira a koszovói nemzettársak miatt sietne Belgrád a probléma megoldásával, mint az uniós csatlakozás miatt. Ha sikerülne nyélbe ütni a megállapodást Pristinával, nyert ügy lenne a csatlakozási tárgyalások dátumának kitűzése júniusban. Ha nem, csúszhat az egész csatlakozási história. A szerb vezetés azt szeretné, ha Brüsszel és Washington nyomást gyakorolna Pristinára, hogy fogadja el az indítványt, és akkor júniusban meglesz a dátum. Ha nem segítenek neki, akkor – beavatottak szerint – úgy fogják ezt értelmezni, hogy túl nagy árat kérnek az európai csatlakozásért, és ezért inkább Kelet felé fognak fordulni. Az unió helyett az orosz és belarusz testvérek felé.
Minden rosszban van valami jó, tartja a szólás, vígasztalhatnánk magunkat ebben az esetben. Az oroszoknál legalább nem lesz gond aflatoxin. Nekik nyugodtan eladhatjuk az új szabvány szerinti tejet is, amit a kukacos nyugatiak nem hajlandók meginni.
J. Garai Béla
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó