A párttagság lebegő árfolyama

Sok minden megváltozott a többpárti rendszer meghonosodása óta, ám a párttagsági könyvecske megszerzésének legfőbb indítéka ma is a legtöbb esetben a jobb egyéni érvényesülés, nem pedig holmi ideológiai rokonszenv vagy harcos felsorakozás az ilyen-olyan pártprogramok mellett. E tekintetben semmi sem változott, a párttagok zöme most is éppúgy puszta haszonlesésből lebzsel a húsosfazék körül, mint a komcsi időkben.

Olvasom, hogy az ellenzékbe szorult DS-ből ezrével válnak ki az emberek, és csatlakoznak a hatalmi koalíció pártjaihoz. Egy demokrata párti funkci árulta el ezt a különben gondosan kendőzött tényt egy tévébeszélgetésben, amikor kifecsegte, hogy csak Kraljevóban a 2500 DS-tag közül 1500 kilépett.

Talán csalódtak a párt ideológiájában? Megszólalt bennük a hazafias lelkiismeret? Szó sincs róla! Maga az idézett pártvezető vallotta be a nagy igazságot: ellenzékben lenni kellemetlen dolog. Ez ugyanis semmi előnyt nem jelent, sőt! De nem baj, vigasztalta magát, úgyis csak azok hagyják el a pártot, akik érdekből léptek be, az ilyenekre nekik nincs is szükségük!

Érdekes, hogy amikor hatalmi korszakukban csatlakoztak hozzájuk, semmi erkölcsi kifogásuk nem volt ellenük. Mint ahogyan a jelenlegi hatalmi koalíció pártjai sem finnyáskodnak, ha a hozzájuk özönlő új párttagokról van szó. A haladópártban (SNS) nem győzik nyomtatni az új könyvecskéket, annyian tódulnak a pártba azóta, hogy tavaly májusban hatalomra kerültek. Jelenleg a saját állításuk szerint 340 000 tagjuk van.

A szocik sem panaszkodhatnak, az ő tagságuk 90 000-re bővült, és még a kormányban levő nyugdíjaspárt (PUPS) is húsz százalékkal gyarapította a taglétszámot. Az Egyesült Régiók (URS) százezres tagsággal dicsekedhet.

Nem csoda, hiszen egy SNS-, SPS- vagy más kormánypárti tagkönyv manapság kész főnyeremény! A legjobb garancia arra, hogy álláshoz jusson az ember fia. Mégpedig a garantált fizetéssel járó közhivatalokban. Nem is kell felmérés ennek bizonyítására, elég, ha számba vesszük, hogy mi történik egy-egy választás után, amikor nemcsak a hatalmi garnitúrák cserélődnek ki, hanem a közvállalatok és közhivatalok vezetői is. Sőt, az új főnökök új munkatársakat alkalmaznak.

Nem az a lényeg, hogy értesz-e a munkádhoz, hanem az, hogy milyen tagkönyv lapul a zsebedben.

Még a portás sem lehet biztos benne, hogy nem rúgják ki, hacsak nem kapott idejében észbe, és váltott pártot. A gyakori hatalomváltások folytán vannak, akiknek már egy egész szép kollekció gyűlt össze a különféle pártkönyvekből.

Olyan nagy becsben van a pártkönyecske, mint a szovjet viccben. Szergej kapálni indul reggel a krumpliföldre, és a kapuban megtapogatja zsebeit: ott van-e a tagsági könyvecske, a Komszomol-igazolvány, a Lenin-kötet, a Pravda... A falu végén még egyszer végigtapogatja zsebeit, de minden megvan. Kiér a földre, tapogat, minden a helyén... Hű, a nemjóját! Hát a kapát nem otthon felejtettem!

Mellesleg a mai pártok programjában nehéz is lenne pontosan körülhatárolható, klasszikus értelemben vett ideológiát felfedezni. A jelentéktelen kommunista kruzsókokat leszámítva – amilyen például a Tito-unoka Joška Broz vezette Szerbiai Kommunista Párt – mind a jobboldalon sorakozott fel, a legdivatosabb önmeghatározás pedig a „jobbközép”. A szerb politikai palettán pillanatnyilag Koszovó, Hága és Európa a vízválasztó, a középtől jobbra vannak azok, akik tűzzel-vassal védelmezik a rigómezei mítoszt, és kígyót-békát kiáltanak a hágai Nemzetközi Törvényszékre és Brüsszelre.

Ám a „mérsékeltek” is nagyjából így gondolkodnak – csak tapintatosabban fogalmaznak. Ők sem azért támogatják az uniós tagságot, mert rajonganak Catherine Ashtonért, az európai értékekért és Beethoven Örömódájáért, hanem azért, mert rájöttek, hogy az ország ebből a csődhelyzetből csakis uniós támogatással tud kimászni. Némi utálattal ugyan, de hajlandók elfogadni a mentőövet.

De attól, hogy baloldalinak bélyegezzék őket, a mai pártok úgy menekülnek, mint a tűztől! Ettől óvja meg őket az a Magasságos és Amfilohije püspök!

Nem is csodálkozhatunk a vezető pártok körüli nyűzsgésen, ha tudjuk, hogy milyen szörnyű méreteket öltött a munkanélküliség. Hiába voltak a fekete-vörös koalíció ígéretei, hogy majd ők, hogy majd most..., a gazdaság folytatja a mélyrepülést. Megdöbbentő az a legújabb adat, hogy az év eleje óta, két hónap alatt, kilencezren vesztették el állásukat, vagyis naponta százötvenen kerültek az utcára. Baljós próféciák szerint az év végéig akár 30 százalékos is lehet a munkanélküliség.

Vagy még magasabb is, ha a Belgrád–Pristina-párbeszéd befuccsol, és akkor búcsút inthetünk az uniós csatlakozási tárgyalásoknak akár több évre is!

Legjobb, ha az ember gyorsan elmond egy Miatánykot, és szétnéz a kormánypártok között.

J. Garai Béla