Tűlevél
Csak Bracika hiányzott

Kínos álom gyötört az éjszaka, még most is zúg a fejem tőle.

Azt álmondtam, hogy feltuszkoltak egy különbuszra, kezembe nyomtak egy uzsonnacsomagot meg valamennyi napidíjat, és máris indultunk Kragujevacra. Azzal az utasítással, hogy ott fogunk mítingelni a szeparatista vezetők ellen, akik bűnös módon el akarják szakítani Sumadiját tejjel-mézzel folyó Szerbiánktól.

Hiába érveltem, hogy mi közöm nekem Sumadijához? Pontosan nem is tudom, hogy merre van, mindig gyönge voltam földrajzból. Meg különben is, fel kellene ásni a kertet, itt a tavasz, el kell vetni a borsót, az a kedvenc eledelem. Ám meggyőztek, hogy a bitang kragujevaci vezetők leváltása nemzeti ügy, sokkal fontosabb, mint az én borsólevesem.

Nem tudom, hogy voltak-e ilyen vagy hasonló álmai a pénteki patrióta míting Újvidékre vezényelt belgrádi, kragujevaci, sabaci, jagodinai, vranjei, Kosovska Mitrovica-i és még ki kudja, honnan érkezett résztvevőinek, de hogy tényleg buszokkal hozták őket délebbről, vagyis jó messziről, azt nem lehet letagadni. Ott sorakoztak a buszok corpus delictiként a Duna-parti sétányon végestelen-végig, nyolcvanig számoltam őket, de akkor jött egy újabb konvoj, és összezavarodtam. És közben arra gondoltam, hogy ha ez az ország annyi pénzt és erőfeszítést fektetne, mondjuk, az írástudatlanság felszámolásába, mint amennyit az ilyen mítingnek szervezésébe, akkor hol lennénk már!

Ott, ahol Hollandia vagy Luxemburg. És nem kullognánk az utolsó helyek egyikén Európában kultúránk tekintetében. És talán kevesebb lenne a mindenkori mítingelő is.

Egy busz rendszámtáblája azonban csalóka lehet, téves lenne rögtön azt a következtetést levonni belőlük, hogy csak távoli vendégek, tartományon kívüliek özönlötték el a tartományi kormányépület előtti sugárutat. Szó sincs róla! Amint az agilis Igor Mirović haladó párti funkci megmagyarázta, a résztvevők kilencven százaléka igenis vajdasági volt, csak nem saját buszokat vettek igénybe. A pancsovai aktivisták például belgrádi buszokon utaztak, talán mert kényelmesebbek, mint a helybeliek.

A szabadkai meg a csantavéri tiltakozók pedig talán vranjei vagy jagodinai buszt béreltek, csak azért, hogy megtévesszék a gaz szeparatistákat. Bár az igazat megvallva, egyetlen észak-bácskai ismerősöm se jelezte, hogy eljön a mítingre, és utána beugrana hozzám egy kávéra.

Ám ahhoz képest, hogy ennyi buszt mozgósítottak, elég gyér volt a felhozatal. Józan becslések szerint hat-hétezren, de maximálisan tízezren voltak. Az újvidéki rendőrfőnöknek kellett feltupíroznia a számukat harmincezerre, nehogy szégyenben maradjanak a szervezők. Elképzeltem M. Vučević újvidéki polgármester telefonbeszélgetését a helyi főrendőrrel:

– Mennyire saccolod a tömeget, Radomir?

– Úgy kábé nyolcezerre, Miloš. Ennyit sikerült összeszámolni a hídtól a báni palotáig. Jó lesz, ha ennyit jelentünk be?

– Meg vagy te őrülve, Radomir!? Az nem létezik! Számoljátok őket újra, és nézzetek be a mellékutcákba is! Addig számoltok, amíg össze nem jön legalább harmincezer. Világos?

Apropó, szervezők: eddig mindig együttérzéssel gondoltam az újvidéki egyetemistákra, akik rengeteg anyagi gondjuk ellenére derekasan helytállnak a vizsgafronton, de most kissé meginogtam. Kiderült, hogy a szeparatizmus elleni nagygyűlést nem is az ország egységét tűzzel-vassal védelmező pártok, hanem az egyetemista szervezetek szervezték! Akkor pedig nyilván nekik kellett kifizetniük a báni palota előtti alkalmi színpad felállítását, a hangosítást, a résztvevőknek osztogatott tulipántot, és talán még joghurtot is rendeltek nekik, de a szeparatista tejgyárak ezt elszabotálták. Szegény apukák, képzelem, mekkora szemeket fognak mereszteni, ha csemetéjük benyújtja nekik a számlát a végelszámolás után!

Restellkedve bevallom, hogy nem tudtam minden szónoklatot végighallgatni, elvégre az én idegeim sincsenek kötélből. Huszonöt évvel ezelőtt mentek tönkre, akkor, amikor ugyancsak Újvidékre sereglettek Szerbia védelmezői, hogy megmentsék az országot a galád autonomistáktól. Ami utána következett, azt nem kívánom a legnagyobb ellenségemnek sem, legkevésbé a mostani mítinget szervező egyetemistáknak. Nagyon remélem, hogy a mostani nagygyűlésnek nem lesz ilyen folytatása, mert azt már nehezen tudnám elviselni.

Azt azonban hiányoltam, hogy a szervezők valahogy megfeledkeztek rólunk, kisebbségiekről. Ez nem volt szép tőlük, elvégre mégiscsak vajdaságiak gyülekeztek a báni palota előtt, ahogyan a haladók állítják, és akkor a harmincezres tömegben lenni kellett pár ezer magyarnak, szlováknak, ruszinnak is. Egyik szónok tett ugyan egy szép gesztust, de őszintén szólva nem igazán tudtam örülni neki. Mert azt mondta: „Szeretettel üdvözöljük a mi bunyevác magyarjainkat.” Eddig nem tudtam, hogy bunyevác ága is van a finnugor nyelvcsaládnak. De hogy a szónok nem Óbecséről érkezett, annyi szent.

Nem baj, a követekző mítingre talán megtanulja a leckét. Csak azt sajnálom, hogy Bracikát nem hívták meg. Bracika, alias Mihalj Kertes. Nemrég szabadult, biztosan el is jön, ha hívják. Ő az igazi nagymestere az ilyen utcai eseményeknek. Fogadok, hogy ismét lázba hozta volna a tömeget szállóigévé lett mondatával:

„Ha én mint magyar nem félek Szerbiától, akkor ti, szerbek, miért féltek?”.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban