Tűlevél
Ki mint vet, úgy arat

Akár meg is sajnálhatná az ember a szerb kormány első miniszterelnök-helyettesét, aki ezekben a napokban kínok kínját éli át abban az igyekezetében, hogy elfogadtassa az uniós közvetítéssel és személyes közbenjárásával tető alá hozott brüsszeli megállapodást, és főleg azokkal vív egyelőre kétes kimenetelű harcot, akik első számú haszonélvezői lennének az egyezségnek: a koszovói szerbekkel. Nem könnyű a feladata, és nem is veszélytelen, amint azt a vasárnapi észak-koszovói kirándulás is bizonyította, ahol a nemzettársak füttykoncerttel és „Öld meg Vučićot!”, „Hazaárulás, hazaárulás!” meg más hasonló, nem kimondottan békés jelszavakkal várták.

A tévéfelvételek tanúsága szerint a mitrovicai hangulat annyira forró volt, hogy el is fajulhattak volna az események – ha nincsenek jelen a polgári ruhás szerb rendőrök. De szerencsére ott voltak, annak ellenére, hogy korábban Belgrádban makacsul azt állították, hogy régen kivonultak a „déli tartományból”. Most azonban kénytelenek voltak bevallani, hogy ők gondoskodtak az első miniszterelnök-helyettes testi épségéről saját koszovói nemzettársaival szemben.

A látogatás előtt ugyanis a bulvárlapokban olyan hírek jelentek meg, hogy a radikálisok és Vojislav Koštunica szerb demokrata pártjának helyi aktivistái meg akarják lincselni Vučićot.

A szerb többségű községek elöljáróival folytatott többórás parázs vita is helyenként inkább verbális háborúnak tűnt, és olyan megbélyegzések röpködtek a levegőben mint nemzetáruló, hazug, nyerészkedő stb. Marko Jakšić, a mitrovicai kemény mag vezetője kereken elutasította a megállapodást, azt állította, hogy a szerb kormány segédkezet nyújt a koszovói albán állam megteremtéséhez, s ezzel haza- és nemzetárulást követ el. Aleksandar Vučić viszont azt vetette a szemére, hogy csupán saját anyagi érdekeit tartja szem előtt, és, Jakšić gazdagságára utalva – amit a rendezetlen észak-koszovói körülményeknek köszönhet –, azt javasolta, hogy cseréljenek vagyont.

Amint a hétfői tudósításokból leszűrhető, a vita egyelőre eldöntetlen maradt, sem a kormány erős embere nem tudta meggyőzni a mitrovicaiakat a megállapodás előnyeiről, sem azok őt, hogy el kell vetni az egészet.

Az érintettek semmi szín alatt nem akarnak beletörődni a kisebbségi létbe, vagyis abba, hogy többségi szerbként a jövőben a koszovói albán állam kisebbségi polgárai legyenek. Hiába bizonygatta Vučić, hogy Szerbia továbbra is gondoskodik róluk, és nem ismeri el Koszovó függetlenségét, továbbá, hogy a megállapodásban „sehol sem írja”, hogy a koszovói szerbeknek tiszteletben kell tartaniuk a koszovói alkotmányt, de be kellett ismernie, hogy a koszovói törvényeket kell majd alkalmazni, és az idén esedékes helyi választásokat is a pristinai törvények szerint tartják meg.

Mondom, akár meg is sajnálnánk őt, ha nem jelenlegi pártja volt eszmetársaival és szövetségeseivel kellene hadakoznia a megállapodás elfogadtatásáért: a radikálisokkal, a szerb demokratákkal és egyéb ultranacionalistákkal, valamint szellemi támaszukkal, a szerb pravoszláv egyházzal. A kopernikuszi fordulat, amin Vučić és társai átestek új, Európa-baráttá kozmetikázott pártjuk megalakításával, saját volt énjükkel állította szembe őket, és annak az agymosásnak az „eredményét” élvezhetik, amit szemellenzős nacionalista retorikájukkal maguk végeztek el nemzetükben.

Ki mint vet, úgy arat – mondja a magyar közmondás.

A sors iróniája, hogy az egész megállapodásügyben nekünk is, akiknek pedig bőven lenne számonkérni valónk tőle, szurkolnunk kell neki, mert a koszovói kérdés már-már elviselhetetlen nyűg a nyakunkon. A kedvező kimenetel felcsillantja előttünk az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének reményét.

Vojislav Šešelj egykori szorgalmas kisdiákját pedig a mitrovicai látogatás remélhetőleg végleg kijózanította a Virovitica–Karlovac–Karlobag határolta Nagy-Szerbia ábrándjából és a nemzeti felsőbbrendűség önhittségéből, bár annyira még nem, hogy az albánokat egyenrangú partnerként fogadja el. Ehhez még szüksége lesz néhány európai demokrácialeckére.

Gondolom, hasonlóképpen vélekedhetnek a pristinaiak is, miközben az egykori Testvériség–Egység (most Szkender bég) sugárúti cukrászdában a bózát szürcsölgetik, és kárörvendően kommentálják a mitrovicai szerb–szerb civakodást.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban