Tűlevél
Királyt akarunk!

Olyan magasztos volt az egész, mintha egy szívfacsaró hollywoodi tündérmese jelenetét látnánk: pazar külsőségek, meghatódott szónokok kifogástalan öltönyökben, fennkölt szózatok a nemzet egységéről, az igazságtalanságok helyrehozataláról... És egymás mellett mindazok, akik pillanatnyilag a nemzet vezető alakjainak számítanak: T. Nikolić elnök, I. Dačić kormányfő, Karagyorgyevics Sándor trónörökös, M. Dodik banjalukai despota, Irinej pátriárka.

Szem nem maradhatott szárazon a patrióta tévénéző táborban! Aki csak elmulasztotta befizetni az utolsó tévé-előfizetést, mind szaladt a postára, hogy kiegyenlítse tartozását. Azzal sem törődve, hogy emiatt másnap a betévő félbarna veknit se tudja megvenni.

Igen, az oplenaci újratemetésről van szó, amikor állami pompa mellett hazai földbe kerültek a világháború idején száműzött királyi család külföldön elhunyt tagjainak földi maradványai. Egy kicsit furcsának találtam, hogy az egykori szerb uralkodóház tagjainak, köztük Péter királynak a sírjánál pont a köztársasági elnök mond beszédet, de hát mi már ilyen furcsa köztársaságban élünk, ahol a köztársasági eszme felkent képviselője a monarchia tagjainak sírja felett szónokol.

Így aztán már az sem lepett meg, hogy az elnök után a szocialista miniszterelnök mondott beszédet, aki, ugye, ifjú kommunistaként kezdte politikusi pályáját, Marx-Engelsre és a forradalmi szerb munkásosztályra tett fogadalmat, és eddig senki sem gondolhatta róla, hogy titokban ő is visszasírja a királyságot.

Igaz, a néhány ezer egybegyűlt egyáltalán nem volt elragadtatva szónoklatától, de korántsem komcsi múltja miatt. Főleg az a kijelentése háborította fel őket, amelyben arra figyelmeztetett, hogy mennyire fontos a nemzeti egység, hogy a jövőben elkerülhessék a múltban elkövetett hibákat. Rögtön megértették, hogy Ivica Koszovóra és az általa aláírt brüsszeli megállapodásra céloz. Arra, hogy nem szabad ismét abba a hibába esni, hogy mindent elutasítanak, utána pedig kínos egyezkedések árán sokkal kevesebbet kapnak, mint amennyijük korábban volt.

A történelmi célzás hangos füttykoncertet váltott ki, amire nálunk egy kormányfő esetében még nem volt példa. A gyászszertartáshoz nem illő uá!-zás és fujj!-ozás olyan méreteket öltött, hogy a szónok hangja elcsuklott, és alig tudta befejezni mondandóját. A tömeg pedig azt kezdte skandálni, hogy „Királyt akarunk!”.

Gondolom, a magát kitartóan trónörökösként propagáló Karagyorgyevics Sándor számára ez nagyobb elégtétel volt, mint az a tény, hogy a szülei hazai földbe kerültek, és hogy ilyen pompás újratemetést rendeztek számukra, állami költségen. Újraéledt benne a remény, hogy egyszer még helyreáll a monarchia, és Szerbia is olyan boldog királyság lesz, mint Nagy-Britannia vagy Svédország. Legfeljebb az életszínvonal marad majd le egy kicsivel.

De térjünk vissza a tévé-előfizetéshez: a kérdés körül komoly politikai vita kezd kialakulni, mintha más baj nem is lenne ebben az országban. Az ügyben Vučić első miniszterelnök-helyettes a fő bűnös, ő csinált belőle problémát, amikor teljesen átgondolatlanul és demagóg célzattal bejelentette, hogy márpedig a tévé-előfizetést „a lakosság tehermentesítése céljából” meg fogják szüntetni, merthogy ezt a választási kampányban megígérte szavazóinak. És ő „nem olyan politikus”, aki ne teljesítené ígéreteit.

Persze, az is az itteni furcsaságok közé tartozik, hogy a kormányfőhelyettes csak úgy, minden előzetes egyeztetés nélkül, a maga szakállára bejelentheti, hogy a közszolgálati tévé és rádió működéséhez szükséges évi nyolcvanmillió eurót a jövőben a költségvetésből fedezik, mert legutóbb egy kumrovecinek voltak ilyen előjogai. A felvetés természetesen azzal a nem várt következménnyel járt, hogy az eddig is csak gyéren folydogáló előfizetés-patakocska kezdett teljesen elapadni, a két tévészékház, a belgrádi és az újvidéki pedig hallatlan anyagi gondok elé került. Ki lesz bolond tovább fizetni, gondolta a jónép, ha már a közkedvelt kormányfő-helyettes ilyen nagylelkű velünk szemben?

Ám azon túl, hogy az előfizetés megszüntetése nem más mint közönséges szemfényvesztés (ugyan kinek a zsebéből fogják kifizetni azt a nyolcvanmilliót, ha nem az adófizetőkéből?), komoly aggályok is felmerülnek: ha államilag finanszírozzák a köztévét, ki szavatolja, hogy a kormány nem fog beleavatkozni a szerkesztéspolitikába? Melyik főszerkesztő fogja a saját jótevőjét kritizálni? Nem csoda, hogy az újságíró-egyesületek máris felemelték a hangjukat, de aggodalmát fejezte ki az Európai Unió is. Ahelyett, hogy arra buzdítanák az embereket – mondják Brüsszelben –, hogy teljesítsék előfizetési kötelezettségüket (Szerbiában már csak harminc, Vajdaságban ötvenhét százalék fizet), a kormány megpróbálja erősíteni befolyását.

Arról nem is beszélve, hogy az államkassza kong az ürességtől, és nem bírná el az újabb nyolcvanmilliós kiadást. M. Dinkić gazdasági és pénzügyminiszter nyomban vétót jelentett be, mondván ilyen célokra egyszerűen nincs pénz a büdzsében. Most utaztak el a Nemzetközi Valutaalap képviselői, akik világosan megmondták, hogy rendkívüli takarékossági intézkedésekre van szükség, ha nem akarják csődbe vinni az országot. Haladéktalanul meg kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat: drasztikusan csökkenteni kell a köztisztviselői apparátust, és legalább tíz százalékkal lefaragni a fizetésüket, megreformálni a nyugdíjrendszert...

Most ott tartunk, hogy mindkét politikus a maga igazát bizonygatja, a közszolgálati tévé pedig egyre szegényebb. Ha nem történik változás, nem állítjuk vissza a monarchiát, vagy az Unió nem nyúl a hónunk alá, akkor félő, hogy az oplenaci újratemetés évfordulójára a tévések már biciklin fognak kivonulni.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban