Ezek voltak azok a napok, amikor a mi csendes, békés tartományunk is a címoldalakra került! Soha ekkora média odafigyelés, ennyi féltő aggódás nem volt tapasztalható vidékünk iránt, mint az elmúlt hétvégén tomboló ítéletidő idején.

Pontosabban a szerencsétlen utasok iránt nyilvánult meg a sajtóérdeklődés, akik a hó fogságába került gépkocsikban és a hótorlaszok miatt elakadt vasúti szerelvényekben rekedtek. És persze a kimentésükben angazsálódott politikai vezetők iránt, akik derekasan kivették részüket az embert próbáló vállalkozásból. Egyszersmind példát mutatva nekünk, puhány tévénézőknek, akik kényelmes, meleg szobáinkból kísértük a fejleményeket, és meg se fordult a fejünkben, hogy hólapátot ragadjunk.

Még szerencse, hogy a tévések nyomon tudták követni őket kameráikkal, és így beszámolhattak nekünk önfeláldozó tevékenységükről. Igaz, egyes elfogult ellenzékiek szerint a belgrádi tévéállomások kicsit többet is foglalkoztak velük a kelleténél, miközben a téli szolgálat átfagyott, elgyötört dolgozói, vagy a kimentett utasokat ellátó önzetlen topolyai, kishegyesi, feketicsi vendéglátók kissé háttérbe szorultak a híradásokban, stílusosan szólva: a hóbuckák árnyékában maradtak. De hát ők csak a kötelességüket teljesítették, ami sohasem lehet akkora szenzáció, mint amikor egy elegáns, nyakkendős kormánytag hasig süllyed a méteres hóban.

Mert hogy is van ez más országokban, ahol nincsenek ilyen áldozatkész politikusok, mint nálunk? Ott a vezetők jól fűtött kabinetjükbe rendelik a válságtörzs tagjait, és közösen intézkednek a mentőosztagok bevetéséről, miközben a csinos titkárnők folyamatosan újratöltik kávéscsészéiket. És nem pattannak fel a katonai helikopterekre, mert az nem az ő dolguk. De nem így nálunk! A mi első miniszterelnök-helyettesünk, mint láthattuk, személyesen és a helyszínen igyekezett helytállni, megszégyenítve még a legedzettebb hóeltakarítót is.

Napokon át csodálhattuk a híradókban azt a remek videofelvételt, amely a rettenhetetlen Aleksandar Vučićról készült valahol a kishegyesi határban. Amint a kegyetlen hóvihar kellős közepén, egy hadvezér elszántságával utasítja a mentőket, hogy melyik elakadt gépkocsiból hozzák ki az utasokat. Majd egy másik képsor azt örökítette meg, amint felkap egy kimentett gyermeket, és saját karjaiban viszi őt a katonai helikopterhez. Közben egy pillanatban derékig süllyed a hóba, de még az sem tántorítja el nemes szándékától!

Akkor még nem tudhatta, hogy milyen nemzetiségű az a gyermek, de ez mit sem von le bátor cselekedetének értékéből.

Annyira siethetett a mentőakció előtt, hogy még arra sem volt ideje, hogy sapkát, sálat, kesztyűt húzzon, hanem hajadonfőtt állta a metsző kossava rohamait. Nagyon bízok benne, hogy nem szedett össze valamilyen csúnya megfázást a most kezdődő választási hadjárat előtt, amikor minden erejére szükség lesz.

Nem vagyok ugyan kampányszakértő, de ha ez az emlékezetes felvétel, ahogyan a viharos széllel dacolva, a hóbuckákon át cipeli karjaiban a kimentett lurkót a helikopterhez, nem hoz legalább tíz százalékot a haladóknak a márciusi választásokon, akkor egyetlen voksot sem!

Cseppet sem véletlen, hogy a videó azonnal felkerült a youtube-ra, hadd ismerje meg a világ a bátor pártvezető hőstettét. Néhány rosszindulatú (feltehetőleg ellenzéki) internetbetyár viszont nyomban paródiát csinált az egészből, mulatságosnál mulatságosabb fotómontázst gyártva hősünkről, szupermenként vagy más rettenhetetlen mozihősként ábrázolva őt. Ám ezek a képek érthetetlen módon percek alatt eltűntek a világhálóról, ki tudja, miért? Lehet, hogy a hóvihar ott is zavart okozott.

Nem hiszem, hogy közrejátszott volna az a körülmény, hogy a kimentett kisfiúról kiderült: egy Bécsben dolgozó koszovói albán család csemetéje. Sőt, ez még inkább növelheti politikusunk ázsióját, hisz lám, esze ágában sem volt a nemzetisége felől érdeklődni, mielőtt ölébe kapta volna.

Persze, nem csak a lemondásban levő első miniszterelnök-helyettes serénykedett az elakadt járművek körül, hanem szoci druszája, Aleksandar Antić közlekedési miniszter is. Különös módon ő is elfelejtett sapkát húzni, kockáztatva a szinuszgyulladást. Vagy talán nem akarta, hogy a választók puhányabbnak gondolják, mint főnökét. Viszont Antićnak már nem jutott kimenekítésre váró gyermek, így ne lepődjünk meg, ha a szocik kevesebb babért aratnak a választásokon.

Őszintén szólva nagyon hiányoltam a vajdasági vezetőket a mentési akcióból, hiszen mégiscsak a mi vidékünkről volt szó. Nem tudom, hogy Bojan Pajtić és Pásztor István mivel volt elfoglalva, miért nem pattantak fel ők is a katonai helikopterre, amely Vučićot és a szorgos belgrádi tévéseket szállította a hegyesi határba? Mindenesetre elmulasztották a nagy lehetőséget, hogy a kamerák megörökítsék őket buckataposás közben.

Figyelemre méltó viszont, hogy a nemzeti teniszcsillag, Novak Đoković nem maradt közömbös a vajdasági rónán behavazott utasok sorsa iránt, és családja erőgépeit irányította a kritikus útszakaszokra. Állítólag végül is az ő hóekéik számolták fel a torlaszokat a Feketics-Újvidék szakaszon. Nem ismerem a teniszbajnok családját, fogalmam sincs, hogy honnan nekik a nagy teljesítményű hóeke, amikor másoknak hólapátra is alig futja. Mindegy, el kell ismerni, hogy nemes gesztus volt részükről, hogy így kisegítették az országos téli szolgálatot. Sőt, Nole személyesen is megjelent, és ételt, italt osztogatott a bajba jutottaknak.

Đoković angazsálódása jó alkalom volt a Beograd News c. szatirikus hírportálnak arra, hogy a maga módján dolgozza fel a sztorit.

Tréfás tudósításuk szerint az emlékezetes akció után Vučić autója is elakadt a hóban, de szerencsére a helyszínen termett Novak Đoković, és kimentette, majd karjaiban vitte a politikust a mentőhelikopterhez! Közben ő is derékig süllyedt a hóba, de nem engedte, hogy átvegyék tőle Vučićot.

- Hagyjatok engem, mentsétek inkább Antić minisztert, ő még az autóban van, nehogy megfázzon! – mondta a segítőknek. Majd később a kamerába nyilatkozva felszólította a politikusokat, hogy világért se induljanak útnak ebben az ítéletidőben, mert nem győzi mindannyiukat kimenteni.

J. Garai Béla