Miközben a szerbiai közvélemény ezekben a napokban azt találgatja, hogy kit ránt bele a sárba az ismert politikusok közül a múlt héten letartóztatott Darko Šarić, a választásokon vesztes pártok a kudarc okait mérlegelik.

A március 16-ai választás ugyanis nemcsak rendkívüli volt, hanem rendhagyó is a tekintetben, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) valóságos kiütéses győzelmet aratott, több patinás formáció pedig hosszú évek után a cenzus alá került. Egyes pártvezetők pályáját a rács mögé került kokainkirály vallomása törheti ketté, mások a rosszul sikerült választási kampány miatt búcsúzhatnak a politikai porondtól.

Az elsők között Mlađan Dinkić, az Egyesült Szerbiai Régiók (URS) vezetője, a rendszerváltás utáni minden kormányok kihagyhatatlan gazdasági reszortfelelőse vonta le a következtetést, és mondott le pártvezetői posztjáról, vállalva a felelősséget azért a tévés jóslatáért, hogy pártja mindenképpen bekerül a parlamentbe. Példáját a hétvégén Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) mindezidáig megfellebbezhetetlen vezére követte, aki azért kénytelen távozni, mert unió-, és Európa-ellenes politikája teljes csődöt szenvedett. Hasztalan hangoztatta, hogy Szerbiának semlegesnek kell maradnia, mert semmi haszna az uniós tagságból, a választók nem jutalmazták retorikáját. A pártszékházból való távozásáról készült képsorok, a keserű mosoly az arcán elárulta csalódottságát, amiért nemzete nem fogta fel intelmeit, nem rettent meg a fenyegető szolgasorstól, ami az unióban várna rá, hanem hagyta magát megtéveszteni a riválisok üres szólamaitól.

Bár Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt (LDP) heves vérmérsékletű vezetője szintén nem kapott átmenő osztályzatot pártja számára, egyelőre dacol a körülményekkel, és kitart posztján. A liberálisok esete is azt bizonyítja, hogy a szerb szavazók mennyire vezérközpontúak, mennyire Aleksandar Vučić pillanatnyi személyes népszerűsége, és nem az uniós integrációt hirdető politikájuk juttatta abszolút győzelemhez a haladókat, hiszen Jovanovićtól aligha vitatható el európaisága, mégis alul maradt. A rossz nyelvek és a mindig a győztesek mellé felsorakozó bulvárlapok szerint Čedónak nemcsak a választási fiaskó okoz álmatlan éjszakákat, hanem az uzsorásoktól kapott milliós hitelek is, amit havi három százalékos kamattal vett fel abban a szilárd meggyőződésben, hogy mindenképpen bejut a nemzetgyűlésbe, és hozzájut a parlamenti pártoknak járó dotációhoz. Az állami emlőktől való eltiltás még azzal a következménnyel is járhat, hogy a leszakadt formációk meg is szűnhetnek, hiszen hol vannak manapság olyan lelkes pártfunkcik, akik fizetés nélkül hajlandók dolgozni és hirdetni a vezetőség örök igazságát?

A létbizonytalanság keseríti meg a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vezérkarának életét is ezekben a napokban. Hiába hozták eddigi formájukat és kerültek be a szkupstinába 45 mandátummal nyugdíjas párti szövetségesükkel együtt, másodikként a SNS mögött, jövőjük oly bizonytalan, mint az emírségek dollármilliói, amitől Szerbia felvirágzását reméljük. Ivica Dačić már vagy tucatszor mondta el a választások óta, hogy mi mindent köszönhetünk kormányának és a haladókkal való gyümölcsöző koalíciózásuknak, a győztes Vucic viszont mindeddig egy szóval sem említette, hogy újra a szocikkal kíván kormányozni. És itt jön a képbe ismét a kokainkirály: ha ugyanis bármi bizonyíték is felmerül SPS-es funkcik és a Šarić-klán együttműködésére vonatkozóan, akkor brüsszeli megállapodás ide, uniós csatlakozási dátum oda, Ivica is veheti a kalapját. Arra mérget vehetünk, hogy Aleksandar Vučić nem kockáztatja népszerűségét egy kétes múltú szoci politikussal való szövetkezéssel, amikor annyi a jelentkező a koalíciózásra, hogy Szávát lehetne velük rekeszteni. Vagy akár egyedül is kormányozhatnak. Egyes belgrádi elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy a haladók a magyarokat, vagyis a VMSZ-t fogják partnernek választani, éppen csak hogy neve legyen a koalíciós gyereknek.

Dačićék ellen már korábban is felmerült, hogy néhány emberük kapcsolatban állt az egész országot behálózó Šarić-bandával, és információkkal látta el nyomozási ügyekben. Branko Lazarević például a belügyminiszter Dačić kabinetfőnöke volt azokban az években, amikor az óriási pénzeket forgató maffiózó sorra vásárolta a milliós ingatlanokat, a privatizált állami cégeket, és közben rendre kudarcba fulladtak az ellen kiadott elfogatási parancsok. Maga Dačić pedig találkozott Misa Radulovictyal, a dúsgazdag montenegrói származású üzletemberrel, akiről kiderült, hogy óceánjáróin úgy csempészték a Šarić által forgalmazott kokaint Latin-Amerikából Európába, hogy banánszállítmány közé rejtették. A szoci vezető állítólag nem tudott Radulović üzelmeiről, de attól a gyanútól nehezen szabadulhat, hogy valami köze volt a drogkereskedelemhez. Sokat elárul az a körülmény, hogy Šarić múlt heti letartóztatási akciójából kihagyták a szerb rendőrséget, az egészet a Vučić felügyelete alá tartozó biztonsági-tájékoztatási ügynökség, a BIA bonyolította le.

Olyan találgatások is olvashatók azonban, hogy a szocialistáknak maga Vlagyimir Putyin a védnöke, és Moszkva azt szeretné, ha a leendő szerb kormányban is szerepet kapnának. Gondoljunk csak arra, hogy az orosz kormány mennyire támogatta Slobodan Miloševićet, és menedéket nyújtott özvegyének, Mirjana Markovićnak is, dacolva a belgrádi kormány kiadatásai kérelmével. Kiszivárgó hírek szerint a múlt héten Vučić is Dačić bizalmas látogatást tett Putyinnál, és nyilván a kormányalakítás is szóba került. Moszkva állítólag jobban megbízik a szoci politikusban, mint Vučićban, akit túlságosan Brüsszel-pártinak tartanak. Az orosz vezető valószínűleg magyarázatot adott a belgrádi vezetőknek a Krím és Koszovó közti párhuzamról tett kijelentéséről is, ami elég sok kételyt keltett szerb vezetői körökben. Nem kis megdöbbenést keltett ugyanis az orosz elnöknek az a vélekedése, hogy az önrendelkezési jog a krimi oroszokat is megilleti, ha már a koszovói albánok ezen az alapon szakadtak el Szerbiától. Csak nem azt jelenti ez, hogy Putyin igazat ad a koszovói albánoknak? A külügyminiszter rémálmaiban már biztosan megjelent a közlemény, amelyben Moszkva elismeri a független Koszovó Köztársaságot...

Nem árt tehát az óvatosság a nagy testvérrel szemben. Ezért is az a nagy tapintat, amellyel a krimi konfliktust kezelik Belgrádban. Egyrészt nem szabad elítélni őket Krím annektálásáért, az orosz nemzet egyesítése címén, mert oda a barátság, másrészt Kijevnek is igazat kellene adni, mert elcsatolták tőlük tartományukat. Igen jellemző volt ilyen tekintetben a lemondásban levő Ivan Mrkić külügyminiszter minapi nyilatkozata: „az ukrán diplomácia képviselőivel folytatott megbeszéléseinkről a médiában megjelent találgatások kapcsán szeretném hangsúlyozni, hogy Szerbia álláspontja az ukrajnai eseményekről ismert és változatlan”. Csak éppen azt nem fejtette ki, hogy melyek ezek a változatlan álláspontok.

Ilyen esetekben mondták valamikor az öntudatos szövetkezeti tagok a tévékamera előtt, hogy „nagy dolog a kombájn”. A diplomáciai mellébeszélés is nagy dolog, kár, hogy Mrkić már nem sokáig gyakorolhatja: ahogy hírlik, nem kap helyet a következő kormányban.

J. Garai Béla