Tűlevél
Kinek Guča, kinek Mozart

A Bajmokon történt monstruózus gyilkosság olyannyira felzaklatta az egész ország közvéleményét, hogy minden más esemény háttérbe szorult. A tizenkét napi nyomozás után elfogott gyilkos végül bevallotta szörnyű tettét, és a bulvárlapokba kiszivárgó hátborzongató részletek példátlan módon felszították az indulatokat: valóságos lincshangulat alakult ki, amelynek hatására egyre többen követelik a halálbüntetés visszaállítását, csak ezt tartva méltó büntetésnek a 15 éves Tijana brutális gyilkosa számára. A társadalmi hálózatokon és világhálós csatornákon terjedő petíciókat eddig több, mint százezren írták alá. Úgy gondolják, hogy a negyven évi börtön, amennyi a legsúlyosabb verdikt a szerb alkotmány szerint (lévén, hogy az életfogytiglant is megszüntették), közelről sem elég súlyos büntetés az ilyen elvetemült gonosztevők számára.

Ha a halálbüntetés mellett leghangosabban agitáló aktivistáktól függne, akár már holnap megváltoztatnák az alkotmányt, és visszaállítanák a húsz éve eltörölt állami kivégzéseket. Nemes bosszúvágyukban sokan talán már a bitófa ácsolásáról ábrándoznak. Nem győzi meg őket az sem, hogy Európában csupán a fehéroroszországi diktatórikus rezsimben alkalmazzák ezt a fajta büntetést, inkább azzal érvelnek, hogy ezt még a demokrácia fellegvárának tartott Egyesült Államok néhány államában sem törölték el.

Egy ilyen iszonyatos bűntény után érthető a közvélemény háborgása, az viszont semmivel sem igazolható, hogy a bulvársajtó még jobban fokozza a hisztériát, eleve „monstrumnak” és „fenevadnak” minősítve az elkövetőt, aki egyelőre mégis csak gyanúsított. Az pedig egyenesen megengedhetetlen, hogy egy kormánytag annyira elragadtassa magát, hogy maga is csatlakozzon a kivégzést követelőkhöz. Nebojsa Stefanović belügyminiszter az eset kapcsán sajnálatának adott hangot a nagy nyilvánosság előtt, hogy Szerbiában megszüntették a halálbüntetést, mondván, sürgetni fogja az igazságügy-miniszternél, hogy szigorítsák meg a büntetéseket. Éppen csak hogy azt nem mondta: mindent el fog követni, hogy hozzák vissza a halálbüntetést. Pedig egy kormánytag nem szólhat bele az igazságügybe, és még véletlenül sem szuggerálhatja, hogy milyen büntetést szabjanak ki. Normális államokban ezzel a saját leváltását írná alá.

Nem mintha bármiképpen is párhuzamba lehetne állítani az ártatlan bajmoki kislány kegyetlen meggyilkolását a háborús bűncselekményekkel, de a halálbüntetés visszaállítását sürgetőket nem árt emlékeztetni, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság sem ítélt senkit halálra, mert ezt civilizációs okokból ott is megszüntették, de mondjuk a srebrenicai tömeggyilkosság felelőseinek elítélésekor nyoma se volt az össznépi tiltakozásnak, hogy „csak” negyven évet kaptak. Egyetlen bulvárlap címoldalán sem szerepelt olyan cím, hogy: „Mindössze negyven évet szabtak ki Mladić fenevadjaira, pedig bosnyák civilek ezreit végezték ki”...

A gyászos téma után oldódásként jöhetett Guča! A népi rezesbandák dobhártyarepesztő fesztiválja, amelyet néhány éve az államilag favorizált rendezvények között tartanak számon. Kinek a pap, kinek a papné, mondhatnánk. Kinek Guča, kinek Mozart, ízlés dolga, hogy ki milyen zenét élvez. És nem is lenne semmi baj a nemes népzenei hagyományok ápolásával, ha nem társulna mindehhez a sljivovica, a sör és egyéb italok mértéktelen fogyasztása. Amitől ez az esemény közelebb áll a kollektív ivászathoz, mint a művészethez. Mivel Guča is össznépi mulatságnak számít, elmaradhatatlan a politikusok megjelenése. Mert ahol a tömeg, ott kell feltűnni, tartja a politikusi aranyszabály. Arról ritkán olvashatunk, hogy egyik-másik tisztségviselő megjelent volna egy operabemutatón vagy egy komolyzenei koncerten, arról viszont rendszeresen olvashatunk, hogy ki kereste fel a gučai fúvós fesztivált. Az csak természetes, hogy idén is megtisztelte az egybegyűlteket jelenlétével a szerbség legéberebb őrzője, Milorad Dodik banjalukai despota, és ezúttal sem kímélt meg minket aranyköpéseitől. „Ha megszólal a gučai trombita, hangja elhallatszik mindenhova, ahol szerbek élnek”, hangoztatta a véletlenül ott levő tudósítók előtt.

A beszámolókból ítélve Ivica Dačić külügyminiszter is igen jól érezte magát a rendezvényen, a zenei élmények nyilván segítettek elfeledni a pártján belüli ramazurit, amit maga váltott ki azzal az utasításával, hogy a szocik is követik a nagyobbik kormánypárt, a haladók példáját, ahol Vučić követelésére a pártkáderek kötelesek megválni második (harmadik, vagy ötödik) fizetett tisztségüktől. A közvélemény nyomására nem lehetett ugyanis tovább tolerálni a pártkáderek álláshalmozását, azt a gyakorlatot, hogy egyesek két-három, sőt több helyen is fizetést vesznek fel! Miközben hivatalosan arról papolnak, hogy fel kell számolni a párttagság alapján történő elhelyezkedést. Aleksandar Martinović haladópárti képviselő tartja a dicstelen rekordot: ő összesen hét helyről húz fizetést. A szocialisták sem kevésbé tehetségesek, köztük is vannak, akik képesek egyszerre öt-hat vezetői bőrfotelt betölteni egy fenékkel, természetesen megfelelő juttatás ellenében. Dušan Bajatović, a Srbijagas (és még néhány nagyüzem) vezetője például havi 2,2 millió dinárért kamatoztatja rendkívüli képességeit.

A tudósítók feljegyezték, hogy Ivica Dačić néhány érdekes feliratú trikóval gazdagította kollekcióját, az egyiken az a szöveg olvasható, hogy: „Nem vagyok szép, de nélkülözhetetlen”. Ami jellemző is lehet a szoci vezetőre, különösen a mondat második fele. A másik szerzeménye pedig ezzel a nyomdafestéket nem tűrő felirattal van ellátva: Nincs szükségem szexre, mert a kormány minden nap ba...ogat.

Ez is találó lehet Dačić esetében, legfeljebb a kormány kifejezést kellene Vučićtyal behelyettesíteni.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban