Tűlevél
Huszonötezresek országa

A múlt héten bejelentett megszigorító intézkedésekkel Szerbia szimbolikusan a huszonötezresek országa lett.

A huszonötezer dináros (tekintélyesebb valutára átszámítva: nagyjából 215 eurós) fizetés és nyugdíj a mérce. Mi több, az etalon, ez az a határösszeg, amely védelmet nyújt az embereknek, garantálja, hogy nem csapolják meg járandóságát és senki sem veszélyeztetheti azt az életszínvonalat, amit ez a summa nyújt élvezőjének. Amint azt az elmúlt napokban számtalanszor hallhattuk a kormánypolitikusoktól: a huszonötezer szavatolja a megélhetést és azt, ami talán még ennél is fontosabb: hogy az állampolgár rendszeresen be tudja fizetni a villany-, és gázszámlát, valamint a többi közműszámlát. Ezért őket nem szabad bántani.

A kormányfő megesküdött mindenre, ami számára szent, Szent Szávától Koszovóig: történjék bármi, a huszonötezreseket meg fogják védeni. Még akkor is, ha tönkremegy miattuk az állam. Vagy belerokkan a költségvetés. Vagy bukik a kabinet.

Elképzelem, hogy a kijelentés nyomán hogyan dagadt a kisnyugdíjasok melle a büszkeségtől! Miközben sorban álltak a népi kenyérért. Nekik nincs félnivalójuk, az ő pénzükhöz hozzá nem nyúlhat senki! Mert ez egy biztos és perspektivikus ország, legalább is a huszonötezresek számára.

A gyermekeik jövőjéért aggódó szülők azzal az intelemmel küldik iskolába csemetéiket, hogy igyekezzenek tanulni, hogy bekerülhessenek a huszonötezresek védett kategóriájába. Mert akkor nagyobb baj nem lehet, szavatolva lesz a jövőjük. Ezért a következő alkalommal is erre a politikai garnitúrára fognak szavazni.

De ne nagyon erőltessék magukat, mármint a nebulók, és csak a huszonötezres szintet célozzák meg, mert azon felül kár minden csepp verejtékért, amit a jobb osztályzatok követelnek meg. Azokat ugyanis, akik ennél az összegnél netán többet harácsolnak össze, már senki sem védi. Bármikor lefaraghatják fizetésüket tíz, húsz, vagy ki tudja hány százalékkal. Attól függően, hogy milyen állapotban van a költségvetés - most például áldatlan állapotban van -, és hogy a kormány ki tud-e találni valami mást a gazdaság fellendítésére, vagy csak a levonások holtbiztos eszköze jut az eszébe. Ezért jaj az említetteknek!

Végeredményben maguk tehetnek róla, ha annyira telhetetlenek, és meggondolatlanul túllépték a kívánt kereseti szintet. Az csak természetes, hogy nekik kell gondoskodniuk a költségvetésből hiányzó milliárdokról. A kormányolló pedig egyetlen mozdulattal visszametszi őket a kívánatos szintre, hogy ne szúrjanak szemet se a nemzetközi valutaalapnak, se a huszonötezreseknek.

Mindez az elnök legutóbbi tévényilatkozata közben jutott az eszembe. Amikor is azzal védelmezte a kormány drasztikus megszigorító intézkedéseit, a huszonötezernél magasabb fizetések és nyugdíjak megnyirbálását, hogy ezzel tulajdonképpen a mi járandóságainkat szavatolták. Mert ha ezt nem teszik, akkor előfordulhatott volna, hogy egyáltalán semmit sem kapunk. Legyünk tehát hálásak a kormánynak, hogy ilyen előrelátóan gondoskodott rólunk.

Nem tudom, hogy pont ilyen gondoskodásról álmodtak a szavazók, amikor bedobták voksukat az urnába, és fölényes győzelemhez juttatták a jelenlegi kormánypártokat, de most már mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Ha a huszonötezresek kategóriájába tartoznak, valószínűleg még tetszik is nekik a dolog, és hálát adnak az égieknek, hogy ilyen rátermett politikusokat sikerült megválasztaniuk.

Az elnök szavaiból az is kiderült, hogy sokaknak nem tetszik kettejük – mármint Nikolić és Vučicć – barátsága, és mindenáron össze akarják veszíteni őket. Csakhogy ez nem fog nekik sikerülni, mert az ő barátságuk megbonthatatlan. Nem is érti az áskálódókat, akiket ez a beteges ambíció fűt, hiszen kettejüknél jobb összeállítást el se tud képzelni, legalább is nem lát olyan politikusokat, akik jobban tudnák irányítani az országot, mint ők ketten.

Csak az újságírókkal nincs kibékülve az elnök: folyton támadják őt és becsmérlik a munkáját. Még azt a gyalázatot is elkövetik ellene, hogy csak a híradó huszadik percében említik. Emiatt nem akar pereskedni velük, mert a bíróság úgyse tilthatja el őket hivatásuk végzésétől, amit ő a legőszintébben sajnál.

Nem mintha nem értené az ember a kényszerű gazdasági megszigorításokat szükségszerűségét, és azokat az okokat, amelyek miatt a kormánynak nem volt más választása, mint hogy drasztikusan lefaragja a költségvetésből élők járandóságait. Csak az öntömjénezést nehéz elviselni, meg azt az indoklást, hogy e sanyarú helyzetért csakis a korábbi kormányok okolhatók. Azok duzzasztották fel az államadósságot a szociális béke és saját hatalmuk védelmében. Miattuk került az ország ebbe a gyalázatos helyzetbe, hogy az egész régióban Szerbiában a legalacsonyabbak a fizetések. Az igaz, hogy a mostani kormány regnálása alatt kétszeresére nőtt az adósság, de az más, ők olcsó hiteleket vettek fel...

Mindeközben még véletlenül sem említik a kilencvenes évek háborúit, amelyek kirobbantásában éppen az aktuális hatalom pártjait, vagy azok elődjeit terheli a legnagyobb felelősség. Pedig a napnál világosabb, hogy minden nyomorunk gyökereit elsősorban ott kell keresnünk.

A fizetés-, és nyugdíjlefaragással azonban még nem érnek véget a megpróbáltatások: a minden lében kanál miniszter asszony azzal vigasztal bennünket, hogy energetikai válsággal is szembe kell néznünk a télen. Számottevő hiány mutatkozik ugyanis szénből, villanyáramból, gázból és pakurából is. Mindezt megoldhattuk volna még a nyár elején, gondoskodva idejekorán a behozatalról, ám nem tettük, nyilatkozza szemrehányóan Zorana Mihajlović, mintha mi, fogyasztók mulasztottuk volna el a megrendeléseket. „Közeleg október 15-e, a fűtési idény kezdete, és egyre világosabb, hogy mindenfajta fűtőanyagból hiány mutatkozik”, panaszkodik a haladók buzgó kádere, és kijelentésétől előre is vacog az ember foga. Ám gyorsan hozzáfűzi azt is, hogy: „ebből azért nem kell pánikot csinálni”.

Még szerencse, hogy ilyen szépen megnyugtatott bennünket. Szóval fizucsökkentés, gáz-, és pakurahiány, esetleg áramkorlátozás..., de pánikra semmi ok. Én se tudnék jobb vezetőgarnitúrát kitalálni ennek az országnak.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban