Tűlevél
Ifjúkori vétkek

SZÖVEGKÖRNYEZET. Van valami, amit a politikusok nagyon utálnak: ha emlékeztetik őket egy korábbi kínos kijelentésükre. Ekkor szokták mondani védekezésképpen, hogy az inkriminált mondatot „kiragadták a szövegkörnyezetből”. Vagyis tényleg elhangzott, amit a rosszakarók idéznek, de bizonyos szövegkörnyezetben, és ha abból kiragadják, akkor az olyan, mintha nem is mondta volna. Ezt a ravasz érvelést valószínűleg már az első órán elsajátítják a politikusi iskolában.

A napokban Aleksandar Vučićnak is meggyűlt a baja a „szövegkörnyezettel” mégpedig egy korábbi, enyhén szólva aggályos kijelentése kapcsán. A kilencvenes években magas rangú radikális funkcionáriusként szó szerint ezzel az elképesztő fenyegetéssel üzent az akkor ellenségnek tekintett bosnyákoknak egyik parlamenti felszólalásában:

„Öljetek meg egyetlen szerbet, és akkor mi száz muszlimot fogunk megölni!”.

Hogy a dolog még kínosabb legyen, egy olyan tévéműsorban idézték a szerb miniszterelnök szavait, amelyben Bakir Izetbegovićtyal, a boszniai elnökség bosnyák tagjával együtt szerepelt. A kimagyarázkodás ezúttal is a szövetkörnyezet volt, amiből persze, szánt szándékkal kiragadták a mondatot a belgrádi tévé újságírói, merthogy a Milošević-rezsim abban az időben ádáz kampányt folytatott a radikálisok ellen. Hogy valamiképpen enyhítse a dolgot, arra hivatkozott, hogy korábban „sok mindent mondott, amiről akkor azt hitte, hogy helyénvaló, de ma már nem ismételné meg”. Vagyis afféle ifjúkori vétségnek próbálta feltüntetni a szörnyű nyilatkozatot.

Ilyen „háttérre” a világ más részein aligha lehetne fényes karriert alapozni, de hát mi a Balkánon vagyunk, és itt hajlamosak az emberek elfelejteni azt, hogy mi minden történt vezetőik előéletében. A bosnyákok meg érjék be annyival, hogy a szomszéd ország kormányfője ma már nem mondana ilyeneket.

HÁBORÚSDI. A szerbek nem felejthetik el Koszovót, de ki akar háborúzni érte?, tette a kérdést néhány héttel ezelőtt a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) elnöke, dr. Vladimir Kostić. Nyilatkozata valóságos vihart kavart, különösen annak az a része, amelyben azt tanácsolta az ország vezetőinek, hogy fontolják meg, hogyan lehetne méltóságteljesen kivonulni Koszovóból. Nos, erre adott csattanós választ Irinej pátriárka, a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC) vezetője legújabb, Koszovó esetleges UNESCO tagsága kapcsán tett kijelentésével.

„Ha erőszakra kerül sor, akkor mindent meg kell tennünk, hogy békésen vagy erőszakkal visszaszerezzük /Koszovót/” – hangzott az egyházfő figyelmeztetése. („Ako dođe do sile, moramo učiniti sve da milom ili silom to vratimo”) Habár kissé homályosan fogalmazott, az nem kétséges, hogy mire célzott: arra, hogy az elszakadt déli tartományt akár katonai erővel, de vissza kell szerezni. Azóta hiába várjuk, hogy bárki az állami vezetők közül elhatárolódjon a pátriárka kijelentésétől, és leszögezze, hogy Szerbiának nem áll szándékában újabb háborút vívni Koszovóért, hanem csak diplomáciai eszközökkel akar küzdeni az ott élő szerbek jogaiért és a történelmi emlékhelyek megvédéséért, ahogyan hangoztatni szokták. És hogy emlékeztesse az egyházi vezetőt az alkotmányra, amely szekuláris államként határozza meg Szerbiát, ahol az egyház nem szólhat bele az állami politikába.

De hát hiába is várjuk az ilyen fajta reagálást, amikor az államfő rendszeresen a főpapokkal tanácskozik a fontos döntések előtt.

A Koszovó védelmében akár kemény eszközök bevetésére is kész pátriárka egyedül azzal maradt adós, hogy kinek is kellene hadba vonulnia, ha ott „erőszakra kerül sor”? A hadseregnek vagy talán maguknak a harciasabb hívőknek? Nem tudom, hogyan vélekednek erről a katonaköteles polgárok vagy azok a szülők, akiknek ilyen korú fiaik vannak.

HUZAT. Vannak aktívabb és kevésbé aktív tagjai a szerb képviselőháznak, ezt bárki megállapíthatja, akinek okosabb dolga nem lévén akár csak egy kicsit is „élvezte” az onnan élőben közvetített TV-adásokat. A felszólalási statisztikát böngésző tudósítók szúrták ki a niši Miroljub Stanković kormánypárti honatya nevét, aki mandátumának eddigi két éves szakasza alatt – írd és mondd – egyetlen egyszer szólalt fel, akkor is csak egy mondat erejéig.

A szónoklat így hangzott:

„Emberek, itt huzat van, csukja már be valaki az ablakot!”

Arról nincs adat, hogy csak a napidíjat vette fel, vagy veszélyességi pótlékra is igényt tartott a huzat miatt.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban