Tűlevél
Hágai hősök és orosz anyácska

MUNKAMEGOSZTÁS. A múlt héten lezajlott belgrádi EBESZ-konferencia külföldi résztvevői nem fukarkodtak az elismerő szavakkal a házigazda és e fontos nemzetközi intézmény soros elnökségét az elmúlt egy évben ellátó Szerbia címére, amit a jó szervezéssel és a kifogástalan vendéglátással érdemelt ki. Igaz, hogy számos égető nemzetközi kérdésben nem sikerült túllépni a különbségeken – ahogyan a finomkodó diplomaták szoktak fogalmazni -, de a konferencia teljesítette feladatát, a légkör pedig állítólag mindvégig konstruktív volt. Különösen a vendégek számára rendezett díszvacsora marad emlékezetes, állították a résztvevők, nagymértékben feledtette a megoldatlan kérdéseket.

Csak néhány az estén felszolgált hazai ételkülönlegességek közül (amint arról a belgrádi tudósítók beszámoltak): báránysült, szárma, prsuta, ajvár, kacskavaly, aszaltszilvával töltött palacsinta…, és természetesen sljivovica. Nyoma se volt a takarékosságnak, amit a kormány oly előszeretettel érvényesít a közalkalmazottakkal és a nyugdíjasokkal szemben. A jó hangulatról pedig a közvetlen stílusáról elhíresült Ivica Dačić külügyminiszter igyekezett gondoskodni, aki szokásához híven ezúttal is dalra fakadt, mint más korábbi diplomáciai „munkavacsorákon”. Most Szergej Lavrov orosz hivatali kollegájával énekelte el kettesben a Podmoszkovszkije vecser című örökzöld románcot. Arról nem szól a beszámoló, hogy más vendégek is csatlakoztak volna hozzájuk, vagy csak némán élvezték a nem mindennapi duettet.

Lavrov itt-tartózkodását különben is nagy érdeklődéssel kísérte a média, főleg arra voltak kíváncsiak, hogy – tekintettel az orosz vadászbombázó lelövése miatt kiéleződött orosz-török viszonyra - találkozik-e Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel? Bár a találkozóra sor került, a nézetek nem közeledtek, az orosz politikus szűkszavúan csak annyit mondott, hogy „nem hallott semmi újat” török kollegájától. Ami azt jelentheti, hogy Ankara továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni a gép lelövéséért, amit Moszkva feltételként szabott a kapcsolatok javításához.

Szerb részről az EBESZ-konferencia kapcsán lebonyolított bilaterális találkozókon is megnyilvánult az a kettősség, ami Belgrád diplomáciáját általában jellemzi. Tomislav Nikolić elnök a Szergej Lavrov számára rendezett fogadáson például ezekkel a szavakkal bizonygatta Oroszország iránti lojalitását és túláradó rajongását:

„Ahogyan az ember legtöbbször az anyjára emlékezik, úgy Szerbiának is mindig Oroszország segítsége jut eszébe, amelyet sosem kellett nélkülöznie a történelem folyamán”. Korábban azt hallottuk tőle, hogy Szerbia után Oroszországot szereti a legjobban, most már azt is tudjuk, hogy szülőanyja után az „orosz anyácska” jut a leggyakrabban az eszébe.

Ugyanakkor Aleksandar Vučić kormányfő – a diplomáciai munkamegosztás szellemében - a német külügyminisztert próbálta elkápráztatni bókjaival. A Frank-Walter Steinmeierrel folytatott eszmecsere után kijelentette, hogy Szerbia Németország leglojálisabb partnere Európában.

Akkor hogy is van ez? Kihez lojális Szerbia? Csak jó lesz ügyelni arra, hogy a hűségnyilatkozatok címzettjei ne szerezzenek tudomást arról, hogy mit mondunk a konkurenciának.

HŐS HÁBORÚS BŰNÖS. Az ellenzék gyakran felhánytorgatja Aleksandar Vučićnak, hogy néhány évvel ezelőtt, a radikálisok zászlóhordozójaként egyik szkupstinai fellépése során azzal kérkedett, hogy pártjuk parlamenti irodája „sigurna kuća”, azaz biztonságot nyújtó menedékként szolgálhat a háborús bűnökkel vádolt, és a hatóságok által akkor éppen üldözött Ratko Mladić tábornoknak. Azóta, mint tudjuk bekövetkezett a salto mortale, a nagy fordulat, Nikolić és Vučić hátat fordított Vojislav Šešeljnek, és legalább is retorikai szinten megváltozott viszonyulásuk a háborús bűnösök és Hága iránt.

Vagy mégsem? A múlt héten szabadult hágai fogságából Vladimir Lazarević tábornok, a pristinai hadtest volt parancsnoka, akit a nemzetközi bíróság az 1998-ban és 1999-ben az albán civil lakosság ellen elkövetett háborús bűnök miatt 14 év börtönre ítélt, és akit a büntetés kétharmadának letöltése után most szabadlábra helyeztek. Az ember azt gondolná, hogy ez már az ő magánügye, letöltötte büntetését, és szép csendben visszatér hazájába.

Ám mégsem így történt: különgépet küldtek érte Hágába, mi több, két kormánytag, Nikola Selaković igazságügy- és Bratislav Gašić védelmi miniszter személyesen ment érte, és kísérte haza Nišbe, ahol más magas rangú tisztségviselők sereglettek össze fogadtatására. A repülőtéren ott volt Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter, Ljubiša Diković vezérkari főnök, a Szerb Pravoszláv Egyház és Niš város képviselői, valamint az egykori Jugoszlávia területén folytatott háborúk veteránjait tömörítő szervezetek képviselőinek csoportja. Egyszóval, igazi hősnek kijáró fogadtatásban részesítették. Üdvözlő beszédében Selaković azt mondta: a tábornok visszatérése nagy nap Szerbia számára, Vulin pedig azt hangoztatta, hogy Lazarević olyan példakép a fiatalok előtt, akire emelt fővel kell tekintetni.

Lazarevićet az albán lakosság erőszakos kitelepítésével, mintegy hétszázezer ember elüldözésével és az emberiesség elleni más bűncselekmények miatt ítélték el. Az áldozatokról azonban egyetlen szó sem hangzott el a méltatások során.

A MÁSIK SZEM. Sokan emlékeznek még, hogy a néhai Milošević elnök a szerb-montenegrói államközösség szilárdságát, a két nép testvéri kapcsolatait 1989-ben úgy jellemezte, hogy olyanok, mint „dva oka u glavi”, azaz mint egy fejnek két szeme. Nos, azóta sok minden megváltozott e viszonyban, a két szem pedig igencsak bandzsít… Különösen azóta, hogy Montenegró külön útra tért, és nemcsak az uniós, hanem a NATO-tagságra is pályázik, kiváltva a nagyobbik volt „testvérnemzet” rosszallását és gyanakvását.

A nyugati katonai szövetségből érkezett múlt heti meghívó levél és annak örömteli fogadtatása a montenegrói városokban – Cetinje házai például NATO-, és EU-s zászlódíszben pompáztak – valóságos sokkot váltott ki a szerb hazafias közvéleményben. Egyes lapokban és a hírportálokon a gyűlölködés és a megvetés olyan hulláma söpört végig, mintha a feketehegyi renegátok máris hadat üzentek volna északi féltestvéreiknek.

„Crna Gora, nem lehetnél már feketébb!”, tolmácsolta olvasói véleményét a Kurir tudósítója. „Szörnyű! Már csak a horogkereszt hiányzik!”, vélekedett egy jegyzetíró. „Miután a montenegróiak a NATO-zsoldos Milo Djukanovićtyal az élükön eltökélték, hogy csatlakoznak az észak-atlanti szövetséghez, nem csodálkoznék, ha Szerbia a közeli jövőben az Amerikai Egyesült Államokkal lenne határos”, írta egy másik elkeseredett patrióta. Akadt, aki tudni vélte, hogy Njegoš most forog a sírjában. Többen azt jósolták, hogy a parányi Crna Gora teljesen be fog olvadni és eltűnik, mint nemzet.

Eddig azzal dicsekedtek, hogy „mi és az oroszok kétszáz millióan vagyunk” – utalt fanyar humorral a montenegróiak legendás, de immár túlhaladott oroszimádatára egy másik bejegyző -, ezentúl azzal fognak hencegni, hogy ők és az amerikaiak háromszáz millióan vannak. Miroslav Lazanski, a Politika elfogult patrióta beállítottságú katonai kommentátora úgy véli, hogy a NATO semmit sem nyer Crna Gora tagságával, „legfeljebb 300 ágyútölteléket”, mivel kikötői nem alkalmasak a repülőgép-hordozó anyahajók fogadására.

Természetesen megszólalt Vojislav Šešelj is, és radikális nézeteihez híven azt jósolta a hirtelen NATO-pártivá átvedlett cetinjeieknek, hogy egy éjszaka csetnik kézre fognak jutni. „Nyiladozik a virág a subarámon”, írta portálján a csetnikvajda.

Képzelem, mennyire reszketnek Djukanovićék…

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban