Tűlevél
Mennybeli kapcsolatok

ÉGI SEGÍTSÉG. Hiába fenyegetnek a meteorológusok újabb kiadós esőkkel, én már nem aggódom az árvízhelyzet miatt. Biztosra veszem, hogy napokon belül elvonulnak a sötét felhők, a kiáradt folyók pedig visszatérnek medrükbe. A politikusok is levethetik a gumicsizmát, nem kell minduntalan a tévékamerák kíséretében szemlét tartaniuk a gátakon. Megtörtént ugyanis az intervenció az özönvízszerű esőzés leállítására, mégpedig ott, ahol a legilletékesebbek lakoznak: maguknál az égieknél.

A SPC, a Szerb Pravoszláv Egyház, mint olvashattuk, pénteken „molebannal”, azaz könyörgéssel fordult a Mindenhatóhoz, hogy rekessze be az égi csatornákat, és oszlassa el a felhőket: „Urunk, ki a világi végekről a felhőkbe gyűjtöd a vizet, állítsd le az esőzést és változtasd derültté az eget. Ne hagyd, hogy elöntsön minket az ár, szánd meg sokat szenvedett népedet, óvd meg a bajoktól és az éhínségtől…”, áll az egyház internetes portálján.

Persze, akadtak most is tamáskodók, akik megmosolyogták a főpapok buzgalmát, az esőért könyörgő afrikai varázslókhoz hasonlították őket, és tiszteletlenül azt tanácsolták nekik, hogy fohászkodás helyett inkább ragadjanak lapátot és a nyúlgátépítésben segédkezzenek. És jobban nézzék meg, hogy mit mutat a naptár: azt, hogy már jó ideje beléptünk a 21. századba.

Én azonban mindennek ellenére bizakodom a SPC meteorológiai célzatú fohászának eredményességében.

Csak amiatt vannak bizonyos kételyeim, hogy ha már tényleg ennyire hatásos az egyházi vonalon történő közbenjárás, akkor miért ilyen késve üzentek a mennyeieknek, miért kellett megvárni, hogy a fél ország víz alá kerüljön? Nem lehetett volna már tíz nappal ezelőtt elküldeni ezt a könyörgést tartalmazó virtuális e-mailt az égi címzettnek? Vagy talán úgy gondolták, mint a rendkívüli állapotok minisztere, Velimir Ilić, hogy eshet az eső, úgyis kitartanak a milliós költséggel tavaly épített gátak? Ki tudja.

Hasonló ciklon ügyi könyörgésnek voltunk tanúi a 2014-ben történt áradás idején is, ezt állítólag teljes siker koronázta. Már másnap elállt az eső és kiderült az ég. A szinódus örömmel nyugtázta a hírt, annak jeleként, hogy lám, mégiscsak meghallgatják őket odafönt. Csak a rosszmájúak állították, hogy az időváltozás úgyis bekövetkezett volna, ha nem imádkoznak, mert a meteorológusok azt már korábban megjósolták. A főpapok úgyszólván biztosra mentek, ráadásul saját érdemüknek tulajdonították az esőfelhők elvonulását.

Mi is lenne ennek az országnak a népével, ha nem lenne ilyen intenzív kapcsolatunk a mennyeiekkel!

Ám nem csak a SPC ápolja ezt az ájtatos együttműködést, hanem az elnök is. Nemzetközi viszonylatban sem találunk még egy vezető államférfit, aki ekkora áhítattal gondoskodik országa és népe lelki boldogságáról, mint a szerb vezető. Nem véletlenül kapta meg a pravoszláv népek egységének megszilárdításáért járó díjat, amivel az orosz ortodox egyház feje, Kirill pátriárka tüntette ki múlt heti moszkvai látogatása során. Amikor is a következő magvas gondolatot hallhattuk a kitüntetettől: „Még jobban és még intenzívebben kell együttműködnünk (mármint a pravoszláv népeknek), hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy ismét a katakombákban kelljen hirdetnünk a kereszténységet”.

Miután pedig arról értesült, hogy az orosz egyház hárommillió euróval támogatja a belgrádi ortodox katedrális (tudjuk: ez lesz a legnagyobb az egész Balkánon!) freskóinak elkészítését, ezekkel a szavakkal mondott köszönetet: „Tudom, hogy Oroszország is mekkora válsággal küszködik, ám ha megállapodásunk van a Mindenhatóval, akkor nem sokat törődünk a válsággal”.

Amiből egyenesen következik, hogy Tomislav Nikolićnak is sikerült ilyen megállapodásra jutnia, mert – válság ide, válság oda – ő se törődik túlságosan az ország helyzetével, és sokkal fontosabb számára a bazilika kifestése, mint mondjuk a mizerábilis keresetű hívők sorsa, vagy az, hogy hol találnak menedéket az árvízkárosultak.

Reméljük, nem kell katakombákban meghúzniuk magukat. Ahol majd Nikolić hirdeti nekik a kereszténységet.

PRAGMATIKA. Nagyítóval is nehéz találni olyan választót, aki eszmei alapon dönti el, hogy melyik pártra adja voksát. Ha lenne is ilyen igénye, akkor se tudna különbséget tenni a vezető szerbiai formációk között. Nem úgy, mint mondjuk, Németországban, ahol azért vannak kereszténydemokraták és vannak szociáldemokraták, akik között határozott ideológiai választóvonal húzódik, bár most – a nyugati demokrácia sikerét bizonyítandó – éppen nagykoalíciót alkotva együtt kormányoznak szövetségi szinten. Hasonlóképpen van ez a többi nyugat-európai országban is. Nálunk viszont mindegyik párt a nemzettudatos, konzervatív jobbközép irányvonalat tartja üdvözítőnek, még akkor is, ha névlegesen baloldalinak deklarálja magát, mint például a szocialisták.

Mellesleg, nincs ez másképpen a mi pártjaink esetében sem, itt is mindenki a jobbközéphez tartozónak vallja magát (legfeljebb vannak, akik anyaországi mintára jobban „jobbközépesek” a riválisoknál), és ha a vetélytársaikat meg akarják bélyegezni, akkor (ugyancsak anyaországi mintára) balliberálisnak kiáltják ki őket. Ha rászolgáltak erre a minősítésre, ha nem. Amolyan szitokszó lett ez a balliberális mostanában, és a büszke jobbközépesek nyomban ki is egyenlítik őket a szélsőjobbal.

Ám nemcsak ezzel a mostani „jobbra tarts!” divattal magyarázható, hogy a választók nem ideológiai, hanem pragmatikus szempontokat helyeznek előtérbe. Zoran Anđelković belgrádi elemző szerint ebben a nyomor közeli állapotban, amiben jelenleg leledzik társadalmunk, elsődleges szemponttá lépett elő az, hogy melyik párttal juthatnak álláshoz vagy valamilyen kedvezményhez. A legfrissebb felmérések is ezt az állítását támasztják alá: ezek szerint a polgárok kétharmada meg van győződve róla, hogy a párttagság a legjobb út a munkahelyszerzéséhez vagy a szakmai előmenetelhez, és csak alig 2,3 százalék vélekedik úgy, hogy fennkölt ideálok vezérlik őket a belépésnél. Minden ötödik szerbiai polgár hiszi azt, hogy a pártok között jelentősebb különbségek vannak, és 60 százalék nem reménykedik abban, hogy a választások eredményeként kedvező fordulat következhet be.

Kíváncsi lennék, hogy a mi esetünkben mit mutatna ki egy ilyen felmérés. Tartok tőle, hogy nálunk is hasonló eredményre jutnánk, főleg a párttagsággal járó anyagi haszon tekintetében.

CSALÁDI KÖR. Mégsem lehet olyan nagyon keserű a politikusi kenyér, ha ennyire ragaszkodnak hozzá azok, akiknek egyszer már sikerült bejutniuk ebbe az elit társaságba. Sokan közülük nemcsak a saját pályájukat ápolgatják, hanem hozzátartozóikat is önzetlenül segítik, hogy közelebb kerüljenek a mézes bödönhöz. A média kifürkészte, hogy Aleksandar Šapić egykori válogatott vízilabdázó, jelenleg Új-Belgrád polgármestere nem éri be azzal, hogy a jövő hónapban esedékes helyi választásokon újra megpályázza ezt a tisztséget, hanem a nevével fémjelzett jelöltlistára felvette tulajdon szüleit: apját, anyját, sőt öccsét is. Az sem zavarta, hogy szülei már nyugdíjasok, de hát a nyugdíj mellé nem ártana egy tanácstagi tiszteletdíj is.

Azt mondják, ügyes gyerek ez a Šapić, és nem csak a medencében. Ami abból is látszik, hogy bár a demokratákkal alapozta meg politikai pályáját és nekik köszönheti városelnöki posztját, amint a párt ellenzékbe került, nyomban olyan érzése támadt, hogy ideológiai ellentétek vannak közte és a pártvezetőség között, és sietve hátat fordított nekik. Mostanában olyan hírek terjengnek, hogy egyre közelebb kerül a hatalmon levő haladópárthoz, nyilván a választási siker érdekében.

Volt egy kínos afférja is a doktorátusával, amikor kiderült, hogy dolgozatát egy az egyben egy angol szaktekintély könyvéből másolta át, és „elfelejtette” feltüntetni a forrásanyagot. A lapok sokáig lovagoltak az állítólagos plágium ügyön, ám miután a gyanúba keveredett szerző szakított az ellenzéki DS-szel, a kinevezett egyetemi bizottság meglepetésszerűen abbahagyta a vizsgálódást.

Elképzelem a leendő városi tanács ülését, amelyen az élsportolóból lett polgármester elnököl. A napirend beterjesztése után felteszi a kérdést:

-Van valakinek hozzászólnivalója? Apuka, anyuka?

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban