Tűlevél
Nem történt csoda

Beigazolódott az, amit mindenki tudott már előre, még azok is, akik titokban valamiféle csodában reménykedtek.

Vagyis az, hogy a választásokon fölényesen nyernek a haladók, és így bebiztosítják hatalmukat egy újabb négy-, vagy ami az itteni szokásrend alapján valószínűbb: legalább egy újabb kétéves mandátumra. A választók közel ötven százaléka - ha tetszik ez nekünk, ha nem - bennük látja a jobb élet megteremtőit, a nemzeti érdekek védelmezőit, az ország legtehetségesebb irányítóit. És nem a fotelbirtoklási küzdelem mindenféle ideológiától mentes haszonlesőit - ahogyan azok látják őket, akik nem rájuk szavaztak.

Pontosabb, ha egyes számban fogalmazunk: nem a haladók nyertek fölényesen, hanem Aleksandar Vučić, az új szerb vezér, a populista demagógia verhetetlen bajnoka, a patetika nagymestere. A választók közismerten a győztest szeretik, Szerbiában talán még hatványozottabban is, mint máshol (emlékezünk még Milošević „Slobo” óriási népszerűségére), és nem azért szeretik, mert ultranacionalistából varázsütésre európai demokratává szelídült és az uniós felzárkózást tűzte ki célul, hanem mert egyszerűen nem tudnak meglenni vezér nélkül. A vezér feje köré vont glória fényében pedig az összes követője is megnemesedik.

Emellett az is tény, hogy a kormánypárt propagandagépezete igencsak sikeresen vizsgázott, és a napidíjas aktivistákkal felturbózott nagygyűlések is megtették hatásukat: mozgósították a bázist és az összes potenciális híveket. Ügyes húzásnak bizonyult a miniszterelnöknek az a szívbe markoló, önsajnáló figyelmeztetése is, hogy a gonosz ellenzék össze akar fogni ellene (micsoda képtelen feltételezés: a demokraták összefognak a radikálisokkal!), hogy őt megbuktassák.

Nem kevésbé volt ügyes az a nyugdíjasok megnyerését célzó gesztus sem, hogy a választások miatt a rendes időpontnál három nappal korábban csengetett náluk a postás a járandóságukkal. Igaz, a nyugdíjakat és a közszolgáltatási dolgozók bérét nem állították vissza a megcsapolás előtti szintre, mert erre már nem futotta volna, ennek pótlására viszont a SNS kampányzáró mítingjén a miniszterelnök megdicsérte „a reformok érdekében történt hősies áldozatvállalásukat”, és elismerésül „nagy tapsot” kért a résztvevőktől, speciel az áldozatkész nyugdíjasok számára. Valószínű, hogy a visszaállítás helyett a továbbiakban is csak tapsra számíthatnak.

Az is hatásos kampányfogásnak bizonyult, hogy pont a választások előtt derült ki, hogy a kelet-szerbiai Bor környékén mesés érckincseket rejt a föld. Mint a lelkendező tudósításokból kiderült, amerikai ásványkutatók felmérése szerint legalább hétmilliárd dollár értékű az az arany- és rézérctartalék, ami megtaláltak. Csak éppen azt nem írták meg, hogy e kincsek olyan nagy mélységben vannak, hogy bányászatuk nemigen fizetődik ki.

Az ellenzéki pártok a rengeteg szabálytalanságra panaszkodnak, sőt, a szavazatvásárlás konkrét eseteit sorolják, amikor például a SNS emberei a szavazóhelyiségek előtt kitöltött szavazócédulákat osztogattak, amit néhány ezer dinár fejében kellett az urnába csúsztatni, és kihozni helyette a kitöltetlen cédulát… Az ellenzék azt állítja, hogy valós adatok szerint a haladók legfeljebb negyven százalékot kaptak, és a voksok újraszámolását követelik.

Ez azonban már nem változtat lényegesen a helyzeten. Marad a tény, hogy a SNS bebetonozta vezető pozicíóját. Messzemenő következtetéseket az új kormányt illetően most még korai lenne levonni, hiszen nem tudhatjuk, hogy Vucic elvállalja-e az egyedüli kormányzás felelősségét, vagy újra koalíciós partnert vesz maga mellé, és azt sem, hogy kire fog esni választása. Egyelőre nyitott kérdés, hogy ismét a második helyen végzett szocialisták vezetője, Ivica Dačić, az eddigi kormányelnök-helyettes és külügyminiszter kap szerepet, vagy valaki más.

Az egyik legjelentősebb következménye a választásoknak az, hogy megerősödtek a szélsőjobboldali és Európaellenes pártok, mindenekelőtt a Vojislav Šešelj vezette ultranacionalista Szerb Radikális Párt, amely harmadik erőként került be a szkupstinába. Az eddigi parlamenti formációk kivétel nélkül az uniós csatlakozás hívei voltak, most viszont igencsak vegyes összetétel alakult ki: a radikálisok mellett a Dveri és a Szerbiai Demokrata Párt is ellenzi a csatlakozást, és az orosz vonalat képviseli. Ez azt jelenti, hogy minden, a csatlakozással összefüggő téma heves vitát fog generálni. Ilyen légkörben egészen biztosan sokkal nehezebb lesz pozitív döntést hozni ezekben a kérdésekben.

Ami tartományunkat illeti, a jóslatok itt is beigazolódtak: bekövetkezett a demokraták földrengésszerű veresége, és ezzel vége szakadt az általuk vezetett, tizenhat éve fennálló hatalmi koalíció kormányzásának. Hiába igyekezett a tartományi kormány a maga szerény propagandaeszközeivel bizonygatni eredményeit, a SNS-t támogató országos média olyan pusztító propagandahadjáratot folytatott ellene és főleg vezetője, Bojan Pajtić ellen, hogy azt kivédeni nem volt lehetséges. Nincsenek illúzióink a tekintetben, hogy a SNS tartományi hatalomszerzése a vajdasági autonómiatörekvések súlyos vereségét és a központosítási tendencia megerősödését jelenti. A VMSZ ugyan idejében kihátrált a DS-szel és a ligásokkal való szövetségből (bár ennek ellenére megtartotta kormányzati pozícióit), és átpártolt a győztes oldalra, ám csak az idő fogja megmutatni, hogy a kisebbségi autonómiatörekvések szempontjából mennyire volt ez hasznos lépés. Nehezen feltételezhető ugyanis, hogy annak a haladó pártnak a képviselője, amely a centralista hatalom megszilárdítását tűzte ki célul, tartományi vezetőként nagyobb megértést fog tanúsítani a sajátos kisebbségi kérdések és igények iránt. Még akkor sem, ha a VMSZ „hűségjutalomként” ismét jelentős kormányzati posztokat kap a tartományban.

A jórészt a magyar politizálás terén bekövetkezett erjedésnek tudható be, hogy a VMSZ-nek nem végleges adatok szerint csak négy képviselője lesz a köztársasági parlementben, az eddigi hat helyett. Az is kudarcként könyvelhető el legnagyobb pártunk szempontjából, hogy a VMDK-Magyar Mozgalom – szintén nem végleges adatok szerint – két helyet szerzett a tartományi képviselőházban, Szabadkán pedig a Maglai Jenő nevével fémjelzett Mozgalom a polgári Szabadkáért lista ugyanannyi szavazatot kapott, mint a VMSZ.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban