Tűlevél
Ezer évben egyszer

Parlamenti választásokból nagy általánosságban kétfélét ismer a haladó emberiség: az egyikben a leadott voksokat tisztességesen összeszámlálják, majd másnap kihirdetik az eredményt. A másikban a leadott voksokat többször is megszámolják, és mindig más eredményre jutnak.

Szerbiában legutóbb ez utóbbi esethez lehetett szerencsénk. Egy héttel az április 24-ei szavazás után - jelen jegyzet leadásakor - még mindig nem világos, hogy ki hány szavazatot kapott a parlamenti helyekért vívott, életre-halálra menő küzdelemben, és mely pártoknak lesznek honatyái a Tisztelt Házban. Egyrészt azért nem világos, mert a választási anyagot felülvizsgáló pártok más-más eredményre jutottak, másrészt meg azért, mert a köztársasági választási bizottság is többször módosította a végeredményt, majd több körzetben május 4-ére újraválasztást rendelt el. Vagyis ugyanaz a testület írta ki az újabb voksolást, amelynek elnöke, Dejan Đurđević az urnák lezárása után nagy büszkén azzal dicsekedett a tévékamerák előtt, hogy a választások a legnagyobb rendben zajlottak le, és sehol sem történt lényegesebb szabálytalanság. Viszont négy nappal később ugyanő azzal indokolta a szavazás megismétlését 15 helyen, hogy ott súlyos szabálytalanságok történtek.

Hogy időközben miként változott meg a véleménye, nem tudhatjuk. Hacsak nem a haladópárti vezető, A. Vučić lemondásban levő miniszterelnök figyelmeztetése nem ösztökélte arra, hogy alaposabban a szavazatszámlálók körmére nézzen, hátha valahol mégis rosszul adtak össze, vagy a dátumot is hozzászámolták egy-egy párt esetében. A miniszterelnök ugyanis komoly kételyeit és őszinte aggodalmát fejezte ki az eredmények helytállóságát illetően, legfőképpen azért, mert az egyik ellenzéki lista – a Dveri-DSS listája – az előzetes becslésekkel ellentétben mégis átlépte a bűvös ötszázalékos küszöböt. Nosza, rögtön újra átnyálazták a cédulákat, és mit ad az a Magasságos? Akinek valószínűleg a szerbiai demokrácia állapota feletti ellenőrzés is a feladatához kellene, hogy tartozzon (ha már más intézmény nem teszi ezt). Azt, hogy az illető tömörülés EGY, azaz 1 szavazattal a cenzus alatt maradt. „Ilyesmi ezer évben egyszer, ha előfordul”, nyilatkozta a választási bizottság elnöke, mintegy igazolva az újraszámlálást.

Mintha azt sugallta volna, hogy Szerbia már ezért is rendhagyó ország, hogy ilyen rendkívüli esetek fordulnak elő. Legyünk hát büszkék arra, hogy ami most történt, amiben most volt részünk, az minden ezer évben egyszer történik meg. Képzelem, hogy mennyire irigykednek ránk más országok polgárai, ahol még véletlenül sem történnek ilyen történelmileg példa nélkül álló dolgok. Ám érdekes módon, hogy, hogy nem, pont az ellenzékiek közül bukott ki valaki ilyen rendhagyó körülmények miatt. Nem tudom, hány évre lenne szükség ahhoz, hogy nem egy ellenzéki formáció, hanem mondjuk a hatalmi párt győzelme vagy bukása múlna egyetlen szavazaton, és pont az nem jönne be?

De miért is izgatja a választásokon taroló, több mint 1 millió nyolcszázezer szavazatot besöprő haladó párt vezetőjét két ilyen marginálisnak nevezhető csoportosulás bejutása a parlamentbe, amelyek együttesen is csak 188.534 voksot tudtak összekaparni, eggyel kevesebbet, mint amennyi a küszöb átlépéséhez kell? Kérdezhetnénk mi, jóhiszemű civilek, akik naivan azt gondolhatnánk, hogy erre semmi oka nem lenne - ám ő ezt nyilván másképpen gondolja. Leolvashattuk ezt csalódott ábrázatáról a választások utáni első sajtóértekezletén, amikor olyan mély fájdalommal a hangjában beszélt az ellenzék alávaló kísérletéről, hogy aláássák pártja vezető szerepét, mintha legalább is kérdésessé vált volna hatalmuk. Gondolom, hívei közül sokan meg is könnyezték nyilatkozatát.

A csalódás oka, hogy Vučić kissé elszámította magát. Hiába a nagy csinnadratta a kormányt magasztaló médiában, az ünneplés és a diadalittas nyilatkozatok, az igazság az, hogy a haladók, ha több voksot is kaptak, mint a múlt alkalommal, mégis 37-tel kevesebb képviselői helyet szereztek, mint a korábbi összetételben (2014-ben 158-at, most 131-et). Azért alakult így a helyzet, mert a mandátumok az eddigi négy helyett hét párt között oszlanak meg. Persze, az új körülmények között is megőrizték teljhatalmukat (sőt, Vajdaságra is kiterjesztve azt), ám fontos döntések esetében alkudozásra fognak kényszerülni vagy a szocialistákkal vagy egy másik párttal. Saša Radulović, az Elég volt nevű formáció vezetője egyenesen azt állítja, hogy az SNS eredménye vereséggel ér fel, mert Vučić elvesztette abszolút többségét, azért ágál annyira az ellenzék ellen, és ezért próbálja kiszorítani a cenzus határán levő két pártocskát. Ez persze erős túlzás, mármint az SNS veresége, de hát egy ellenzéki politikusnak mi más marad, mint ez a soványka vigasz?

Persze, az sem egy elhanyagolható szempont, hogy harminchéttel kevesebb haladó káder mondhat le a nem éppen jelentéktelen képviselői illetményről és a honatyáknak járó egyéb kiváltságokról. Márpedig sokan számítottak erre, lévén, hogy a haladópártot a népnyelv úgyis már csak simán munkáltató pártnak becézi: a tagsági könyvecskéjük a legjobb ajánlólevél mindenféle álláshirdetésnél.

Közben tovább tart a becsmérlésekkel és gyanúsítgatásokkal tarkított alpári civakodás, amiből a jobb sorsa érdemes szavazó csak egy következtetést vonhat le. Azt, hogy a választásokon rengeteg szabálytalanság történt, méghozzá nyilvánvaló csalási szándékkal. Igaz, a miniszterelnök sértődötten kijelentette, hogy „előbb halna meg, minthogy egyetlen szavazatot is ellopna”, de ezt amolyan figuratív fordulatként szabad csak értelmezni, mert lehet, hogy ő maga valószínűleg tényleg nem folyamodott csaláshoz, de hogy vidéki hívei közül sokan éltek ilyesmivel, azt nehéz lenne megcáfolni. Az ellenzék az úgynevezett bolgár vonatozást emlegeti, amikor a kellően honorált szavazó előre beikszelt szavazócédulát dobott az urnába, és titokban kihozta a kitöltetlent, amit bekarikázás után a következő vitt magával…

Egy eset körül különösen nagy a hajcihő: a választási anyagot tanulmányozó ellenzék felfedte, hogy az észak-koszovói Vitine faluban egy 144 éves szavazó is voksolt, és természetesen a SNS-re! A demokraták szerint ez az egyik leginkább kézzel fogható bizonyítéka a csalásoknak, rámutatva, hogy még Milošević sem próbált halott szavazókkal manipulálni. A vádat személyesen Vučić igyekezett nyomban megcáfolni, mondván, hogy csupán elírásról van szó, a derék koszovói férfiú a valóságban negyvennégy éves, az egyes tévedésből került éveinek száma elé, és lám, az ellenzék ilyen piti ügyeket próbál felfújni. Az ellenzék ezt viszont azzal tromfolta meg, hogy az illető neve nem is szerepel a választási listán, így nem is szavazhatott volna, ráadásul téves személyi adatokkal.

A koszovói szavazatok körül különben is sok a kérdőjel, már csak amiatt is, mert sok albán nemzetiségű választópolgár különös módon cirillül írt alá… Hacsak Vučićék kormányzása óta nem változott meg a légkör Észak-Koszovóban és mélyült el a nemzetek közötti megértés olyannyira, hogy az albánok is rájuk szavaznak, ráadásul a cirill írásmódot használják. Az albánokról tudjuk, hogy ők már csak ilyenek: ahol csak tehetik, keresztbe tesznek a választási bizottságnak…

Hogy nem volt könnyű dolga a bizottságnak, azt még a VMSZ első embere, Pásztor István is elismerte. „A mostani szavazás számos nehézség elé állította a választási bizottság munkatársait, hiszen egyes pártok aláírásokat hamisítottak, és egyéb kétes ügyletekbe keveredtek”, olvashattuk a párt honlapján. Ejnye, csak nem a haladókra, a VMSZ stratégiai szövetségére célzott pártvezetőnk?

No, de mindez nem lényeges, fő, hogy külföldön meg vannak elégedve a választások eredményével. Moszkvában – mint olvasom – azért elégedettek, mert az uniós csatlakozást ellenző oroszbarát erők is képviseletet kaptak a parlamentben. Washingtonban és Brüsszelben pedig azért, mert az európai felzárkózás melletti referendumként értékelik a szavazást. Az, hogy itt-ott sérültek a demokratikus játékszabályok, az globális szinten nem játszik szerepet. Amiatt legfeljebb mi, ennek a kikényszerített, valójában teljesen felesleges választósdinak meg a véget nem érő balkáni civakodásnak az elszenvedői méltatlankodunk, de úgyse tehetünk semmit ellene.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban