Tűlevél
Himalája
Avagy: Feljutunk-e az Everestre?
Betűméret:             

Az Európai Bizottság által múlt héten közzétett nyugat-balkáni bővítési stratégia szemmel láthatólag nem sok örömet okozott Szerbia polgárainak. Annál nagyobb gondba sodorta az ország vezetését.

Nyomát sem láttuk például lelkes Európa-barát aktivisták gyülekezésének a főtereken, amint csillagos uniós zászlót lengetve, az Örömódát harsogva arra buzdították volna a kormányt, hogy mielőbb teljesítse a Brüsszelben megfogalmazott felzárkózási követelményeket a 2025-re kitűzött céldátumig. A tévében sem láthattunk utcai ankétot örömittas és bizakodó járókelőkkel, akik reménykedve nyilatkoznak a hét év múlva esedékes szebb napokról.

Pedig elvárhattuk volna egy ilyen kecsegtető brüsszeli ajánlat után!

Az össznépi lelkesedés helyett csupa gondterhelt és aggályaikat hangoztató politikusok nyilatkozgattak a híradóban, az előttünk álló súlyos dilemmákat fejtegetve. Mintha az Európai Bizottság nem is a várva várt csatlakozási perspektívát villantotta volna fel az ország előtt, hanem arról döntött volna, hogy egyelőre elutasítja kérelmünket, leszögezve, hogy mi, a nyugat-balkáni szegényház nemzetei egyelőre alkalmatlanok vagyunk a polgári demokráciára meg a jogállamiságra, ami amott már többé-kevésbé meghonosodott. Próbálkozzunk talán néhány évtized múlva.

Az elnök például a szokottnál is gondterheltebb volt, és azzal igyekezett elvenni kedvünket az elhamarkodott ünnepléstől, hogy bizony a Brüsszelből kézbesített új stratégia akkora akadályokat gördít elébünk, mint a Himalája! Ezért el kell döntenünk, hogy vállaljuk-e a Himalája megmászását, vagy inkább maradunk, ahol vagyunk? Szavaiból kivehettük, hogy ő a maga részéről vállalná ezt a próbatételt („nem mi lennénk az elsők, akik feljutottak a Mount Everestre”), de nem akarja ránk erőltetni véleményét. Ezt nekünk kell majd kifejtenünk egy népszavazás, vagy egy rendkívüli választás keretében.

Ami úgy is értelmezhető, hogy ha nincs kedvünk hegyet mászni az uniós jövő érdekében, akkor maradunk a mi boldog, probléma-, és hegymászás-mentes jelenünkben. Esetleg másfelé orientálódunk, amerre nincsenek ekkora hegyek.

A csatlakozás előtt álló legnagyobb akadályok közé sorolta Koszovót, valamint a Bosznia-Hercegovinával és Horvátországgal fennálló határviszályt. A három közül egy is elég lenne, hogy beletörjön a bicskánk! Különösen, ha azt is számba vesszük, hogy a nevezett partnerektől semmiképpen sem várhatjuk el, hogy nagy buzgalommal fognak segíteni Szerbiának a tőle elvárt uniós követelmények teljesítésében. Sőt, biztosra vehető, hogy inkább újabb feltételekkel nehezítik majd Belgrád erőfeszítéseit.

A lényeg az, hogy felkészülhetünk egy újabb véleménynyilvánításra, amelyen a himalájányi dilemmákról fogunk nyilatkozni, pro és kontra.

A témához hozzászóló belgrádi elemzők – köztük Vladimir Pejić, a Faktor plus közvéleménykutató ügynökség vezetője - helyeslik az Aleksandar Vučić által kilátásba helyezett referendumot, azzal az indoklással, hogy a szerbiai társadalomban komoly megoszlás tapasztalható a szóban forgó kérdésekről, csakúgy, mint az uniós tagságról, ezért úgymond, felelőtlenség lenne a hatalom részéről, ha csak saját koalíciójuk álláspontjára támaszkodnának és nem kérnék ki a lakosság véleményét. Dejan Vuk Stanković politikai elemző szerint Szerbia akkora kihívások előtt áll, hogy ezek tényleg megkövetelik a véleménynyilvánítást.

Még méltányolhatnánk is az elnök demokratikus irányultságát, a rendkívüli választásokhoz és referendumhoz való ragaszkodását, nem különben az idézett elemzők véleményét, ha nem lenne közismert ország-világ előtt az itteni nagyközönség kifejezett euroszkepticizmusa. Elég, ha meghallgatjuk a Koszovóról rendezett úgynevezett belső dialógus keretében elhangzó véleményeket, a patriotizmusban egymást túllicitáló értelmiségieket és egyházi méltóságokat, akik az albánokkal való kiegyezés helyett kevés kivétellel a nemzetközi helyzet gyökeres megváltozásában reménykednek, tehát a kivárást, a konfliktus befagyasztását ajánlják, és máris megjósolhatjuk a véleménynyilvánítás eredményét. És akkor sem lehetnek kételyeink, ha csak egy pillantást vetünk a legnagyobb példányszámú (tehát legolvasottabb) tabloidok címlapjaira, amelyek naponta rémisztgetik olvasóikat a Nyugat cselszövéseivel, a Szerbia ellen tervezett agresszív akciókkal, az unió megtévesztő és visszautasító magatartásával. A napokban olyan cím is napvilágot látott, hogy Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke 2030 előtt nem tartja valószínűnek Szerbia csatlakozását.

Miközben e Hiób-hírek mellett mindig ott láthatjuk az ország megmentőjét, Vlagyimir Putyint. Aki önzetlenül segít, hogy Szerbia katonai hatalommá váljon a térségben.

Az elnök legharciasabb védelmezőjeként ismert bulvárlap pedig így fogalmazta meg az ország előtt álló dilemmát: vagy az uniós tagságot választjuk, és akkor le kell mondanunk Koszovóról, vagy Oroszországot, és akkor megkapjuk Koszovót és a boszniai Szerb Köztársaságot. Természetesen Vlagyimir segítségével.

Ki az agyalágyult patrióta, aki nem az utóbbi megoldást választaná? Még ha egy csöppnyi józan ész is elegendő lenne annak belátásához, hogy effajta területi nyereségre, ilyenfajta határmódosításokra semmi reális esélye nincs Szerbiának.

Az ellenpropaganda ilyen áradatában nehéz elképzelni, hogy a többség a „fáradságos hegymászást” választaná, amikor a másik oldalon oly kecsegtető és oly kényelmes megoldásokat kínálnak. Mint ahogy az a gyanú sem tűnik teljesen alaptalannak, hogy Vučić a referendumi ötlettel tulajdonképpen kibúvót keres, mentséget a külföld előtt, hogy lám, ő támogatná a bővítési stratégiában megfogalmazott követelmények teljesítését, de mit tehet, ha a nép ezt nem fogadja el.

Ugyanakkor a hazai patrióták előtt is megvédheti magát a hazaárulás vádjától, hogy csupán Brüsszel nyomására ajánlgatta például a Koszovóval való megállapodást, de esze ágában sincs ezt erőltetni, ha a polgárok elfogadhatatlannak tartják.

Így aztán a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad…, a szerb vezetés pedig megpróbál tovább egyensúlyozni a csatlakozási követelmények teljesítése és a hazai közvélemény kívánalmai között. Majd csak eljutunk valahová.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban