Közeledni látszik az idő, amikor Koszovó kérdésében aligha lehet elkerülni a kenyértörést a kompromisszumra hajlók és a keményvonalasak között – ha Szerbia folytatni akarja az uniós felzárkózást. Mindenesetre odáig már elérkeztünk (ez volt az elmúlt hét szenzációja), hogy Aleksandar Vučić, ha óvatosan is, de elvetette a szerb egyház koszovói álláspontját, a visszarendezés illúzióját kergető nézeteket.

„Elolvastam az SPC rezolúcióját, de nem látok benne megoldást, hogy ne használjak erősebb kifejezést… Ha álláspontjukat követnénk, akkor az lenne a válaszunk, hogy nincs tárgyalás, albánok, gyertek vissza, és élvezzétek a szerb autonómiát… Ez teljesen irreális… Mindenki a szent szerbiai földről áradozik, de senki sem akar arra a szent földre visszatérni… Mutassatok nekem egyetlen szerbet, aki erre hajlandó lenne gyermekeivel együtt. Ha mutattok egyet, akkor sózhatjátok az agyamat…” – kommentálta az elnök az egyházi méltóságok múlt heti állásfoglalását a német Bundestag uniós viszonyokkal foglalkozó bizottsága elnökével, Günther Krichbaummal folytatott megbeszélése után.

Vučić fejtegetése azért meglepő, mert eddig nem volt alkalmunk ilyen őszinte szavakat hallani szerb vezetők részéről Koszovóról. És arra sem volt példa, hogy a pátriárkának rendszeresen és alázatosan kezet csókoló elnök (mintha még sosem hallott volna a szekularizmusról!) ilyen határozottan szembeszegült volna az SPC-vel, pedig lett volna alkalma elzárkózni az egyházi gyülekezet merev álláspontjától. Egyszerűen elvetette úgynevezett „végleges dokumentumukat”, amelyben arra intik az állami vezetőséget, hogy ne engedjen a nyomásnak és utasítsa el a déli tartomány függetlenséget, csakúgy, mint a felosztást. És ne törekedjen a kompromisszumra, hanem várja ki a történelmi alkalmat a déli tartomány visszaszerzésére.

„Felszólítjuk államférfiainkat, hogy ne egyezzenek bele Koszovó elidegenesítésébe, mert amit erőszakkal vesznek el, az vissza is szerezhető, de amit átengedünk, az végleg elveszett, s ezt Szerbia nem engedheti meg…”, olvasható a püspöki zsinat közleményében, amelyből leszűrhető, hogy továbbra is folytatni akarják az aktív politizálást.

Nemcsak Vučić és az SPC közötti, hanem sokkal szélesebb konfrontálódásról van szó. Az úgynevezett patrióta front következetesen az egyház mellett sorakozik fel, és hallani sem akar bármiféle engedményről Koszovó státusa kérdésében. Köztük a legszélsőségesebbek egyike, a Dveri (Oltárajtó) nevű extrém nacionalista tömörülés sietett közzétenni, hogy maradéktalanul egyetért az egyházzal abban, hogy meg kell őrizni Koszovót, „ez a legfontosabb nemzeti feladat”, és szerintük az egyház üzenete kötelező mindenkire nézve. Aki ezt nem tartja be, aki az uniós tagság kedvéért lemondana Koszovóról, „az kiírja magát a szerb történelemből”, hangoztatják közleményükben.

Ivica Dačić külügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy támogatja az SPC-nek azt az álláspontját, hogy nem lehet szó sem Koszovó függetlenségéről, sem a tartomány felosztásáról (jó lenne a keményvonalasokkal is jóban maradni!), ám nem akar Vučićtyal sem konfrontálódni. „Mondja meg valaki, hogyan harcoljuk ki, hogy Koszovó ne legyen független: türelemmel, háborúval vagy elutasítva azt a lehetőséget, hogy tíz évig ne léphessünk be az EU-ba? Ezt alaposan át kell gondolnunk” – találgatja a szoci politikus, de nincs rá konkrét válasza. Dačić továbbra is olyan sajátos kompromisszumban reménykedik, amellyel Szerbia nem veszítené el Koszovót (hogy ez hogyan lehetséges, ezt még senki sem tudta megmagyarázni Belgrádban), mert kénytelen bevallani, hogy Koszovó már csak egy lépésre van függetlenségének teljes megvalósításához. Bár Pristinában nyilván úgy gondolják, hogy ez már befejezett ügy, és csak Szerbia jóváhagyására van szükség.

A szerb közvélemény megosztottságára tekintettel azért nehéz elképzelni, hogy még az idén nyélbe üthetik a Brüsszel által szorgalmazott úgynevezett kötelező érvényű egyezményt, ami megnyitná az utat Szerbia gyorsabb felzárkózása előtt, s ami amolyan fából vaskarika lenne. Mindkét fél, a szerbek és az albánok is a maguk felfogása szerint értelmeznék: az albánok mint hivatalos elismerést, a szerbek mint olyan átmeneti egyezményt, ami nem jelenti a Koszovó államiságának elismerését. Ivica Dačić ugyancsak borúlátó e tekintetben, elismeri, hogy még nagyon távoliak az álláspontok.

Ezért helyezik minden reményüket az orosz testvérbe, tőlük várva segítséget a diplomáciai küzdelemben, ezért kiáltották ki „történelminek” Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin együttes menetelését a győzelem napi katonai parádén, mintha az orosz elnök első számú szövetségesének tekintetné Vučićot. Ennek azt kellett szimbolizálnia, hogy Moszkva kiáll Szerbia mellett, és ellensúlyozza a Koszovónak nyújtott amerikai meg általában nyugati segítséget.

Még nem tudjuk, hogy ebből a bonyolult sakkjátszmából melyik fél fog győztesen kikerülni.

J. Garai Béla