Vajdaság
Együttműködési megállapodás a geotermális energia hasznosításáról
A vajdasági geotermális energiakincs kiaknázásáról szóló együttműködési szerződést írt ma alá a tartományi kormányban Radoslav Striković tartományi energetikai titkár, Alekszej Belov, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) energetikai részlegének igazgatója két magyarországi vállalat, az EU-FIRE és a GMV igazgatóival, Kovács Péterrel és Gellén Kornéllal.
A ma aláírt megállapodás annak az együttműködési szándéknyilatkozatnak a folytatása, amelyet a tartományi kormány 2011 novemberében írt alá a NIS-szel, s amely közös projektumok megvalósítását és vegyesvállalatok létrehozását látja elő a vajdasági alternatív és újrahasznosítható energiaforrások kihasználása céljából.
A tartomány energetikai titkár elmondta, a magyarországi cégeknek hatalmas tapasztalatuk van e téren. "Magyarországon például több, mint 300 gyógyfürdő van, míg Vajdaságban mindössze hat, holott a geotermális energiapotenciál ugyanaz. Emellett Magyarországnak értékes tapasztalatai vannak arra vonatkozóan, hogy ezekre a célokra hogyan lehet felhasználni az EU megfelelő pénzalapjait, s ezeket készek megosztani velünk".
Striković szavai szerint a ma aláírt megállapodás konkrét lépést jelent az első projektum megvalósulása felé, amely során geotermális forrásokból nyernek majd hő- és elektromos energiát. Ilyen értelemben megkeződtek a tárgyalások is az érdekelt önkormányzatokkal, Nagykikindával, Zentával és Magyarkanizsával.
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A verbászi községi válságtörzs tegnapi ülésén, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet javaslatára, további óvintézkedéseket hozott a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Zárt helyiségben legfeljebb tíz személy lehet egyszerre, szabadtéren pedig száz fő a maximum. A vendéglátóhelyek 20 óráig...
2020. JÚLIUS 5.
[ 16:04 ]
A Vajdasági Klinikai Központban jelenleg 139 koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közülük négyen vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában a Vajdasági Klinikai Központ 31 olyan pácienst vett fel, akiknél kimutatták a koronavírus jelenlétét. Az intézmény emlékeztet, hogy a vírus terjedésének megfékezése és a...
2020. JÚLIUS 5.
[ 11:36 ]
Vajdaság minden tájáról, sőt az anyaországból is érkezett csapat a muzslyai határban megtartott, 37. aratóünnepségre. Az aratócsapatok a falu központjában, a Muzslai Petőfi Sándor MME előtt gyülekeztek, ahol egy alkalmi művelődési műsorral kedveskedtek a műkedvelők, bemutatkozott a Harmatcsöpp és a Százszorszép...
2020. JÚLIUS 4.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban