Vajdaság
Temerini fiúk - Tőkés és Lomnici kéri a három másik elítélt elengedését is
A még börtönben lévő három elítélt "temerini fiú" számára kért kegyelmet a szerb államfőtől Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke.
Közösen jegyzett közleményükben az EMT nevében örömüket fejezik ki azért, hogy a temerini elítéltek közül ketten - elnöki kegyelem révén - kiszabadultak a börtönből.
"Ugyanakkor ezt csak részeredménynek tekintjük, hiszen Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József továbbra is börtönben sínylődnek, és kénytelenek elviselni annak a példátlanul súlyos büntetésnek a terheit, amely nemcsak a délvidéki magyarságot, hanem a nemzetközi közvéleményt is méltán felháborítja" - írják. Szerintük Tomislav Nikolić államfő azzal gyakorolt volna igazi gesztust a magyarság irányába, ha Horváth Árpád és Szakáll Zoltán mellett a többi elítéltet is kegyelemben részesítette volna, ha ők is amnesztiát kaptak volna.
"Az Emberi Méltóság Tanácsa ezúton azzal a kéréssel fordul Szerbia államelnökéhez, hogy - minden politikai esetlegességen felülemelkedve - a börtönbe vetett másik három temerini magyar fiatal esetében is gyakoroljon kegyelmet" - írta közleményében Tőkés László és Lominici Zoltán. Úgy fogalmaztak, hogy a történelmi múlt bűneinek esedékes jóvátételén túlmenően ez jelenthetné Áder János és Tomislav Nikolić államelnökök legutóbbi budapesti találkozójának igazi sikerét.
Tőkés László és Lomnici Zoltán felhívja a figyelmet arra, hogy a minap, a temerini fiúk ügyének felkarolására Nagyváradon tartott Délvidéki Szolidaritás Napjára valamennyi vezető vajdasági magyar politikai párt elküldte képviselőjét. Ez is tanúsítja szerintük, hogy a délvidéki magyarság számára milyen traumát okozott a "temerini fiúkat" elmarasztaló ítélet, amilyenben még a háborús cselekményekben bűnösnek talált személyek sem részesültek.
A vajdasági magyar fiúkat azért ítélték összesen 61 év börtönbüntetésre, mert 2004-ben súlyosan bántalmaztak egy szerb férfit. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolić két héttel ezelőtti, budapesti megbeszélésein is. (MTI)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A vajdasági általános iskolákban tantermi oktatással indul ma a második félév, a középiskolákban pedig a kombinált modell szerint folyik az oktatás. A védőmaszk viselése az iskola udvarára való belépéstől az iskola udvaráról való távozásig minden iskola dolgozója, tanulója és harmadik személyek számára is...
2022. JANUÁR 17.
[ 8:59 ]
Szabadkán vasárnap 12 óráig a szavazati joggal rendelkező polgárok 9 százaléka vett részt a népszavazáson, 15 óráig pedig 14,6 százalékuk, azaz 18 ezer szavazó. A helyi média közlése szerint sokan nincsenek tisztában azzal, hogy miben változik az alkotmány, s erről érdeklődtek, mielőtt éltek volna polgári...
2022. JANUÁR 16.
[ 17:28 ]
Magyarkanizsán a nap első felében alacsony volt a népszavazáson való részvétel. Kasza Attila, a Magyarkanizsai Községi Választási Bizottság elnöke délután 3 órakor tartott sajtótájékoztatót a Cnesa épületében lévő szavazóhelyen. Elmondta, hogy reggel 7 órakor mind a 35 szavazóhely rendben megnyílt. Szavazati...
2022. JANUÁR 16.
[ 17:27 ]
Beolvasás folyamatban