Vajdaság
Anna Napok Kishegyesen
Szórakoztató-, hagyományápoló és kulturális rendezvények egész sorával ünnepelnek a hegyesiek
Betűméret:             

Csütörtökön, július 25-én kezdődik Kishegyesen az Anna Napok rendezvénysorozat, mely változatos és tartalmas időtöltést, szórakozást, kikapcsolódást ígér minden helybélinek és az idelátogatóknak egyaránt. Évszázados léptékben mérve is megállapítható, hogy Kishegyesen évről évre a falu legnagyobb eseményének számít a templombúcsú, amit a templom névadója, Szent Anna napjához (július 26-a) legközelebb eső vasárnapon tartanak. Ilyenkor már hagyományosan legalább egy napra hazatérnek a faluba azok is, akik itt születtek, de már nem itt élnek, de a vidéki rokonok, barátok és ismerősök is rendszerint ilyenkor látogatják meg a kishegyesieket. Több mint egy évtizede már a búcsút megelőző időszakban megszervezik az Anna Napokat, melynek keretében a hagyományos vallási szokások mellett különféle kísérőrendezvényekre invitálják az embereket. Az idei Anna Napok kiemelkedően tartalmasnak ígérkezik. Csütörtökön, július 25-én 19 órai kezdettel a templomban Szent Anna kultusza, avagy kitalált ünnepeink címmel dr. Szőke Anna néprajzkutató tart előadást, majd pedig 20 óra 30 perctől a Vadász vendéglőben Verskocsma Krizsán Szilviával címmel az Újvidéki Színház verses estje következik. Július 26-án, pénteken, Szent Anna napján 18 órakor celebrálják az ünnepi misét, 20 órától pedig a színházteremben a nagybecskereki Madách Amatőr Színház Bencsik Imre Kölcsönlakás című „kétfelvonásosát” adja elő.

Szombaton 13 órától a labdarúgópályán Anna-napi kecskefőző verseny veszi kezdetét a Kecsketenyésztők Kishegyesi Községi Egyesületének szervezésében, melynek kísérőrendezvényei lesznek az íjászbemutató, céllövészet, sportvetélkedők, valamint a kutyás bemutató. Ugyanott 19 órára van időzítve a helyi közösség kondérja és az össznépi mulatság, Papp János zenekarának közreműködésével. A kézilabdapályán aznap 17 órától tartják a már hagyományos kézilabdatornát a veteránok részére. A Király-kocsmaként ismert közösségi teremben (King Klub) 21 órától a Summertime Madness következik, melynek keretében fellép Bencsik Tamara és DJ Alen. Valószínű azonban, hogy jó idő esetén a Summertime Madness is szabadtéren kerül megszervezésre, a Hegyalja utcában, a szervezők ugyanis fenntartják a programváltozás jogát.

Vasárnap lesz a kishegyesi búcsú, a szokásos kirakodóvásárral, körhintákkal, árusokkal és mutatványosokkal. Az iskola galériájában 9 óra 30 perckor nyitják meg a (kis)hegyesi hagyományos ízek kiállítását, melynek keretében a falu jellegzetes ételeit lehet majd megismerni. A templomban a két délelőtti misét követően 17 órától a kishegyesi zeneiskolások közreműködésével komolyzenei koncertet rendeznek, a színház előtti téren pedig 18 órától a szabadkai fúvószenekar ad koncertet. A fürdő területén 20 órakor kezdődik az Anna-napi mulatság, Burai Károly (3+2) közreműködésével. 22 órától ugyanott diszkóest veszi kezdetét. Szervezők: Kishegyes helyi közösség, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Green Team, a Kishegyes Községi Kecsketenyésztők Egyesülete, dr. Szőke Anna, Csőke András, Utasi Szabolcs, Nagy Farkas István, Molnár Róbert és Újvári Sándor. A kishegyesi Anna Napok részletes programja megtekinthető a www.facebook.com/kishegyes.helyikozosseg honlapon.

A Szent Anna tiszteletére emelt kishegyesi templomot egyébként még 1788-ban szentelték fel, addig csak imaháza volt a falunak. A római katolikus templom 35 m hosszú, szélessége 13 m, a tornya 35 m magas, egész területe 526 négyzetméter. Ma is működő orgonáját Kovács István szegedi orgonakészítő építette. Az épület több átalakításon esett át. A legutóbbi nagyszabású átalakítás 1939-ben volt. Ekkor kerültek a mellékoltárok és a szószék a jelenlegi helyükre. A főoltáron kívül a templomnak három mellékoltára is van, amelyek leegyszerűsített barokk stílusban épültek. Joseph Franciscus Falconeri mester alkotása a főoltárkép, amit 1791-ben festett Budán. Szent Annát és Szent Joakimot ábrázolja, közöttük a Boldogságos Szűzzel. A mellékoltárok képeit Than Mór (1828–1899) óbecsei születésű festőművész festette Pesten, 1868-ban. Az egyik oltárkép Szent József názáreti ácsot, Szűz Mária jegyesét ábrázolja, a másik pedig Nepomuki Szent János érseki helynököt, a gyónástitok mártírját a börtönben.
A harmadik mellékoltár a Lourdes-i barlangban van. Műkőből készült 1938-ban, Molczer Károly mérnök tervei szerint, Siller Jakab kőművesmester kivitelezésében, aki a három kórust is készítette. A templom falfestményei két zágrábi akadémiai festő: Rudolf Donassy és Mira Kraljević munkája. A templomban látható betlehemest Berchmana zágrábi irgalmas nővér-művésznő alkotta 1950-ben. Mind a stációs képek, mind a betlehemi figurák égetett agyagból vannak, némelyik a párizsi Szépművészeti Múzeum írásbeli elismerésében is részesült. Külön figyelmet érdemelnek még a templom egyes szobrai is, többek között egy hatalmas feszület iparművészi kivitelezésben és a főoltárnál hódoló nagy angyalszobrok, amelyek Ulman Alojzija alkotásai, de ő formálta a Szent Imre-szobrot is.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy nyertes önkormányzati pályázatnak köszönhetően Magyarkanizsán, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben beszerzésre került egy korszerű, filmvetítésre használható vetítőgép. A jövőben ennek köszönhetően, a legkorszerűbb eszközökkel, kiváló minőségben nézhetik meg a legújabb világsikereket is a...
2024. OKTÓBER 2.
[ 12:43 ]
Összeütközött egy autóbusz és egy személygépjármű az Újvidék és Inđija közötti régi úton ma reggel. A balesetben egy személy életét vesztette, 27-en pedig megsérültek. Az eset reggel 7 óra körül történt, a sérültek közül négynek súlyos az állapota, közölte a helyi média Inđija község...
2024. OKTÓBER 2.
[ 10:25 ]
A zentai általános iskolában javában zajlanak a felújítási munkálatok, amiket kedden a kora délutáni órákban Ótott Róbert, a tartomány kormány alelnöke, tartományi oktatási titkár is meglátogatott Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács, a zentai önkormányzat képviselőinek és Gordán Kolos igazgató...
2024. OKTÓBER 1.
[ 19:47 ]
Beolvasás folyamatban