Vajdaság
A VMDP elnöke súlyos vádakat fogalmazott meg a VMSZ vezetője ellen
Betűméret:             

Ki szervezte a magyarveréseket? címmel Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke pártja nevében az alábbi írást juttatta el szerkesztőségünknek Muratáji reflexiók megjelöléssel, amelyben nemcsak bírálatokat, hanem kemény vádat is megfogalmaz Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ellen. A VMDP vezetője a mai napon keltezett írásában a következőket írja:

2013. október 18-án a muravidéki Gyertyánoson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT), amelyen magam is részt vettem, és a VMDP nevében javasoltam, hogy a tervezett zárónyilatkozatba kerüljön be, miszerint a KMAT aggodalmát fejezi ki a Szerbiában több mint egy éve vizsgálati fogságban sínylődő hét magyar fiatal sorsa miatt. Csalódottan kell megállapítanom, hogy javaslatomat Tőkés Lászlón, Ágoston Andráson és Tari Istvánon, a VMDK alelnökén kívül senki sem támogatta. A többi hozzászóló egymásnak is gyakran ellentmondó, mind logikai, mind etikai mércék szerint gyenge ellenérveire most nem térek ki, viszont nem hallgathatom el Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének meglehetősen furcsa felszólalását, amely méltán váltott ki meglepetést, s némelyekben talán döbbenetet is szokatlan tartalma miatt. Pásztor ugyanis kifejtette, hogy a magyarverések a „mi” (nyilván a VMSZ-t értette alatta) érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel. Mindez akár úgy is érthető, hogy a magyarveréseket maguk a magyarok szervezték. Majd, nyilván példaként a magyar önmerénylőkre és önmerényletekre, Kasza József egykori VMSZ-elnököt, illetve a háza elleni, a maga idejében nagy politikai hírértékű bombatámadást említette.

Szavait nem szó szerint idézem, de tudtommal hangfelvétel is készült, ami alapján állításom ellenőrizhető.

Meg kell mondjam, ilyen súlyú (ön)leleplező kijelentés az elmúlt két évtizedben vajdasági magyar politikai vezető száját még nem hagyta el. Ha igaz, amit Pásztor István a KMAT gyetyánosi ülésén mondott, akkor a VMSZ berkeiben az elmúlt évtized során több politikai motivációjú bűncselekményt követtek el, vagy volt azokról tudomásuk. Ha viszont nem igaz, akkor Pásztor István csupán a magyarellenes atrocitások kérdését kívánta, szokásához híven, ismét súlytalanítani - írja Csorba Béla.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nemanja Zavišić, a tartományi képviselőház alelnöke azt állítja, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) tagjai elleni tegnapi támadás az újvidéki pártirodánál „tiszta politikai terrorizmus, fasizmus és politikai erőszak”. Mint ismeretes, vasárnap a Felszabadulás sugárúton feszült helyzet alakult ki az SNS tagjai és a...
2025. MÁJUS 19.
[ 13:24 ]
A polgárok és aktivisták ma reggel is folytatták a bíróság és az ügyészség épületének blokádját Újvidéken, követelve hat aktivista, köztük az éhségsztrájkot folytató Marija Vasić tanárnő szabadon bocsátását, akit állapota romlása miatt a belgrádi börtönkórházba szállítottak. Nagy számú polgár gyűlt...
2025. MÁJUS 19.
[ 9:17 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) székhelye előtt tüntetnek ma Újvidéken. A nap folyamán verbális összetűzésre és tojásdobálásra is sor került a tiltakozók és a hatalmi párt képviselői, szimpatizánsai között. A rendőrség választotta szét őket. A 021 helyszíni tudósítása szerint a tömeg nem fogyatkozik az SNS...
2025. MÁJUS 18.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó