Vajdaság
Temerin: Magyar nyelvtanfolyam a közalkalmazottak számára
Betűméret:             

A tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi titkárság támogatásának köszönhetően magyar nyelvtanfolyam veszi kezdetét Temerinben.

A közel hat hónapon át tartó képzésen 40 közalkalmazott vesz részt. A tartomány 220.000 dinárral támogatja a községben a magyar nyelv elsajátítását szorgalmazó programot.

Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár szerint ez egy újabb lépés afelé, hogy a tartomány illetve az önkormányzat közötti kapcsolat, együttműködés még erősebb és gyümölcsözőbb legyen.

- Több projekt keretében sikerült megoldanunk problémákat itt Temerinben. Tavaly kétnyelvű táblák kerültek ki a község egész területén, ezzel erősítve a kétnyelvűséget, a magyar kisebbség jogait. Nagyon fontos az, hogy az ügyfelek, akik nap mint nap gondokkal jönnek a tolóablakokhoz a közvállalatokban illetve a községházán, a saját nyelvükön tudják ezeket a problémákat megbeszélni a hivatalnokokkal. Sajnos, ez nem mindig valósult így meg. Nagyon örülök annak, hogy az önkormányzat nyitott volt ennek a lépésnek a megoldására.

A kölcsönös megértést, egymás megismerését is szolgálja ez a tanfolyam, nyilatkozta Gusztony András, polgármester.

- A mostani aktuális községi vezetés sokat tett azért, hogy Temerin ne hírhedt legyen, hanem csak egyszerűen elismert. Sokáig csak az újságok címlapján szerepeltünk , arról írtak, hogy nemzeti incidensek vannak. Azt gondolom, hogy egy ilyen lépés is hozzájárul ahhoz, hogy kölcsönösen jobban megismerjük, megértsük egymást, és ha már el tudjuk egymásnak magyarázni, hogy mi a bajunk a másikkal, akkor nem kell talán egyéb művelethez folyamodni. Ez a mostani létszámleépítés drasztikusan érintette a temerini önkormányzatot, ugyanis itt a nyugdíjba vonuló munkások többsége magyar volt. Legalább akik itt vannak – van aki már közülük néhány évtizede is – megtanulnak magyarul valamennyit, hogy az ügyfelek ne vegyék észre ezt a hatalmas változást, ami, ha így folytatódik, megbontja a nemzetiségi arányokat itt az önkormányzaton belül - mondta a polgármester.

A községben ezzel egy alapvető emberi jog fog érvényesülni, mondja Csőke Csaba, a községi tanács városfejlesztéssel megbízott tagja: - Én bízom benne, hogy ezzel a szolgáltatás minősége fog növekedni. Nem idegenkedve fognak bejönni a községházára, illetve a közvállalatokba, ha valamit el kell intézni.

Ádám Csilla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Újvidéki Egyetemhez tartozó mindhárom intézet megszavazta a rektor, Dejan Madić felmentésére vonatkozó kérelmet, jelentette be a Szabad Egyetem nevű hálózat. A Táplálkozási Technológiai Tudományos Intézet, az Erdészeti és Környezetvédelmi Intézet, valamint a BioSens Intézet egyaránt Madić rektor menesztését...
2025. FEBRUÁR 11.
[ 15:44 ]
Téli előadássorozatot szervez idén is a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület. A Juhász Erzsébet Könyvtárral együttműködve, keddenként jeles szakemberek tartanak előadásokat. Múlt kedden hatalmas érdeklődés övezte dr. Hovány Lajos vízépítő mérnök előadását, melyet a topolyai könyvtár felújított...
2025. FEBRUÁR 11.
[ 9:12 ]
Tiltakozó sétát szerveztek vasárnap este Topolya központjában. A rendőrség lezárta városközpontban a forgalmat, a tiltakozók pedig hangos sípolással tettek egy kört, a Szerb Haladó Párt irodája előtt elhaladva tértek vissza a Panda áruház előtti térre, ahol 15 perces csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia...
2025. FEBRUÁR 10.
[ 8:56 ]
Beolvasás folyamatban