Vajdaság
Ombudsmani felmérés: A magyar mellett a szlovák és a cseh nemzeti tanács is példaértékű munkát végzett
A hatáskörök precíz meghatározására, egy koordinációs testület létrehozására lenne szükség
Betűméret:             

Kétségkívül a magyar, illetve a szlovák nemzeti tanács volt a leghatékonyabb az elmúlt mandátum során, a többi nemzeti tanács sokat tanult az MNT-től, felhasználták a tapasztalatát, de ugyanakkor a kis létszámú nemzeti tanácsok is – mint például a cseh – példaértékű munkát végeztek, más nemzeti tanácsok azonban csak a pénzelésről vitáztak, nem voltak együttműködőek – mondta el ma Muškinja Heinrich Anikó. A tartományi ombudsman a hivatala által készített, a kisebbségi nemzeti tanácsok négy éves munkájával foglalkozó felmérés újvidéki bemutatóján hangsúlyozta, a következő törvénymódosításkor minden kisebbségnek lehetőséget kell adni arra, hogy megtalálja a helyét a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényben, ellenkező esetben olyan helyzet alakulhat ki, hogy lesznek ugyan nemzeti tanácsok, de hatásköreik nem.

A tartományi ombudsman hivatala idén júniusban és júliusban végzett felmérést a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénynek az elmúlt négy évben történt alkalmazásáról. A mintát 15 nemzeti tanács képezte, amelyeknek mintegy 80 kérdést tett fel a hivatal, s ennek alapján négy fő terület kapcsán volt le következtetéseket a tartományi jogvédő hivatala.

A felmérést ma mutatták be a tartományi kormányépületben. Muškinja Heinrich Anikó ombudsman ekkor elmondta, az idén véget ért mandátumok idején az ombudsmani hivatal igyekezett olyan kérdésekre válasszal szolgálni, amelyekre maguk a tanácsok nem tudtak, majd pedig összegezni ezeket az általános érvényű megállapításokat, ugyanakkor igyekeztek hozzájárulni a törvény rendelkezésinek alkalmazásához.

Vukašinović Éva, a vajdasági ombudsman kisebbségi ügyekben illetékes helyettese megjegyezte, a törvényhozónak is javaslatokat tettek, ugyanis egy nehéz folyamat előtt állunk: módosítani kell a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, többek között a csökkentett hatáskörök miatt is. Problémát jelent ugyanakkor az is, hogy a jelenlegi rendszer nem feltétlenül felel meg minden nemzeti kisebbségnek: amennyiben az adott kisebbség nyelvén nem folyik oktatás, tájékoztatás, az erre vonatkozó hatáskörökkel nem tud élni a nemzeti tanács.

A felmérés eredményeiről szólva kifejtette, voltak olyan kis létszámú nemzeti tanácsok is, amelyek kiváló munkát végeztek, ilyen például a cseh, másrészt egyes nemzeti tanácsok főleg a pénzelési kérdésekkel foglalkoztak, a hatáskörökkel kevésbé, ugyanakkor együttműködési hajlandóságot sem mutattak, ilyen volt a roma nemzeti tanács.

Vukašinović Éva közlése szerint a nemzeti tanácsok az oktatás és a művelődés területén voltak a legaktívabbak, de megállapították azt is, hogy bizonyos hatáskörökkel egyetlen tanács sem élt, ilyen például a városrendezéssel kapcsolatos hatáskör. „Olyan hatáskörök ezek, amelyekhez valóban nagy szakértelemre van szükség, ezért úgy gondolom, ezek alkalmazása a következő mandátum idején kerül sorra, mert mostanáig általában a helyzet feltérképezésével, a stratégiák összeállításával telt, és ez várható is volt.”

A sajtótájékoztatón kitértek az alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett határkörök ügyére is. „Nagyon nehéz lesz módosításokat véghezvinni, ugyanis a szerzett jogok intézménye alkotmányos kategória, de azt láthatjuk, hogy ez az alkotmányra nem vonatkozik, hiszen megnyirbálta ezeket a jogokat. Nagyon remélem, hogy esetleg más megfogalmazással, más módon visszakerülhetnek a törvénybe olyan hatáskörök, amelyek már korábban megvoltak” – fogalmazott Vukašinović Éva, aki szerint más módon is meg lehetett volna oldani ezeknek a hatásköröknek az ügyét, nem kellett volna azonnal kivonni őket hatályból.

Hangsúlyozták továbbá, hogy szükség lenne egy intézményes, a kisebbségi nemzeti tanácsok munkáját koordináló testületre, amely javaslatokat tehetne minden nemzeti tanácsra vonatkozóan, emellett a tanácsok politikától való mentesítése, a szakmaiság előtérbe helyezése is prioritás a tartományi ombudsman szerint. Vukašinović Éva megjegyezte továbbá, nagyobb részvételi arányra számított a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon, mert természetesen a tapasztalatszerzés időszaka volt az első mandátum, de ennek ellenére a kisebbségek képviselői nem várhatják valaki mástól, akár a többségi nemzettől azt, hogy a választásokkor mozgósítsa a szavazótábort.

A tartományi ombudsman hivatalának felmérése a következő címen érhető el: http://www.ombudsmanapv.org/riv/attachments/article/1436/4%20god_nac_saveta_final_site.pdf.

Rizsányi Attila

Vajdaságban ma többnyire napos, meleg idő várható, időnként némi felhőzettel. A gyenge vagy mérsékelt szél délután megerősödhet. A következő egy hétben is folytatódik a meleg, napos idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 35, helyenként akár a 37 Celsius-fokot is. Szombaton délután és este azonban...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 8:51 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő az Észak-bánáti körzetbe látogatott. Közölte, hogy három-négy napon belül nyilvánosságra hozzák, milyen mértékben emelik a fizetéseket és a nyugdíjakat. Aleksandar Vučić Adán kijelentette, hogy amíg bármilyen állami tisztséget betölt, senki sem építhet szélerőmű- vagy...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 13:35 ]
A szabadkai egészségház a Beta hírügynökségnek megerősítette, hogy a mentőszolgálat munkatársai hat, tűzijáték okozta égési sérüléseket szenvedett személyt láttak el a tegnap esti városnapi ünnepségen, Szabadka főterén. Valamennyi sérült a helyszínen kapott orvosi ellátást, négy személyt pedig további...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 17:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó