Vajdaság
Hajnal Jenő: Gerold Lászlót tiszteljük, de ezúttal nem kértük fel, hogy a szaktestület tagja legyen
Betűméret:             

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon RTV-nek nyilatkozva cáfolta Gerold Lászlónak hírportálunk Portéka rovatában megjelent írásában közölt állításait. Mint mondta, teljességgel értetlenül áll Gerold László reagálása előtt, mert bár nagyon nagyra tartják Gerold Lászlót, ezúttal nem kérték fel arra, hogy legyen az említett szaktestület tagja.

„Dr. Gerold László tanár urat nagyon tiszteljük, becsüljük, de ezúttal nem kértük fel, hogy a szaktestület tagja legyen. Annak viszont nagyon örülünk, hogy azok, akiket felkértünk erre a tisztségre, azok örömmel vállalták el, nagyon sok visszajelzés érkezett, nagyon sokan készülnek, nagyon komoly elképzeléseik vannak, hogy hogyan, miként lehetne ebben a konzultációban egy olyan közös jövőképet kialakítanunk, amely ennek a közösségnek a hasznára lehet” – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Gerold László a Portéka című rovatban nyilvánosan mondott nemet arra a levélre, amelyet „keltezés nélkül két nappal ezelőtt kapott” a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének aláírásával, és amelyben felkérik, jelezze, hogy tagja kíván-e lenni az MNT felsőoktatási konzultációs testületének.

„Nem vállalom, hogy a VMSZ és az MNT felsőoktatási grémiumának tagja legyek” – szögezi le írásában Gerold László, aki – mint kifejti – mivel közszereplésre kérték fel, úgy határozott, hogy nyilvánosan ad választ.

A Pannon RTV e szöveg kapcsán kereste meg Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A burnout (kiégési) szindróma felismerése, megelőzése és kezelése címmel tartott foglalkozást pedagógusok számára pénteken a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ. Az előadókkal, illetve Jerasz Anikóval, a Központ megbízott igazgatójával beszélgettünk a programról. Jerasz Anikó elmondta,...
2023. MÁJUS 26.
[ 18:11 ]
Magyarkanizsán, a polgármesteri kabinetben péntek délelőtt ünnepélyesen aláírták a helyi szintű nemi egyenjogúsági európai alapokmányt (Európai charta a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi életben), amit a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület március 31-én fogadott el. Miután a polgármester...
2023. MÁJUS 26.
[ 15:55 ]
Jelenlegi összetételében a 22. ülését tartotta csütörtökön a topolyai községi képviselő-testület. A község területén fekvő mezőgazdasági földterületek 2023. évi védelmi, rendezési és használati programjának javaslata szerepelt napirenden. A közvilágítási rendszernek az energiatakarékossági intézkedések...
2023. MÁJUS 26.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban