Vajdaság
A mezőgazdasági termelők tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba

A mezőgazdasági termelők egy része elégedetlen az aktuális tárcavezető munkájával, ezért lemondásra szólították fel. Snežana Bogosavljević Bošković távozása mellett a követelik még a Földtörvény visszavonását a parlamenti eljárásból, mert úgy vélekednek, hogy nem a családi gazdaságok érdekeit tartották szem előtt annak kidolgozói. Holnapra figyelmeztető felvonulásokat helyeztek kilátásba.

„Követeljük a Szerb Kormánytól a Földtörvény visszavonását a parlamenti eljárásból, ezt követően egy teljesen új Földtörvény kidolgozását a családi gazdaságok érdekeit szem előtt tartva, a szakma és a gazdaszervezetek bekapcsolásával. Követeljük a mezőgazdasági miniszter távozását a posztjáról.” áll az átiratban.

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) elnöke a Vajdaság Mának nyilatkozva elmondta, hogy egy hét tagú - mácsvai és vajdasági termelőkből álló - munkatestület lett megválasztva, amely azt a feladatot kapta, hogy a fenti követelések kikényszerítésére egy forgatókönyvet dolgozzon ki. Ma délelőtt Újvidéken sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat, a követeléseket pedig írásos formában eljuttatták a mezőgazdasági minisztériumba és a szerb kormányhoz. A dokumentumban az áll, hogy amennyiben a minisztérium és a kormány nem tesz eleget ezeknek a követeléseknek és nem kezd érdemleges tárgyalásokba a gazdák képviselőivel, akkor kedden délelőtt 10 órától minden településről traktorok indulnak a főváros irányába. Nem előre bejelentett demonstrációról beszélnek, hanem úgynevezett „spontán utaztatásról", melynek a jelszava: „Nem adjuk a földet sem a külföldieknek, sem a hazai tájkunoknak.” A megegyezés szerint az első napi "utaztatás" csak figyelmeztető jellegű lenne és a következő település határából visszafordulnak a majd a traktorok. Amennyiben azonban ennek sem lenne foganatja, akkor a következő napokban Belgrádig tartó traktorozást vagy helyi jellegű útlezárásokat helyeztek kilátásba. A további lépésekről még folynak az egyeztetések.

A VASZ elnöke elmondta, hogy a gazdakörök és mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek képviselői már a múlt héten egyeztettek, egyben sajnálatosnak nevezte a tényt, hogy végül ilyen radikális módszereket kellett kilátásba helyezni. Azon meglátásának adott hangot, hogy a kistermelők által a közvitákon elmondott észrevételeket végül figyelmen kívül hagyták a végleges verzió megalkotásakor. A családi gazdaságok, kistermelők számára nem elfogadható, hogy az állami földterületek 30 százalékát a nagybefektetőknek szeretnék átengedni, illetve 30 évre bérbe adni, amivel azt érnék el, hogy a mai termelőknek még a gyermekei, talán az unokái sem tudnának földhöz jutni, tehát ellehetetlenítené a gazdálkodóknak ezt a rétegét. Mivel azonban megállapítást nyert, hogy az ágazat területén számos egyéb probléma is rendezetlen (sertéstenyésztés, tejtermelés stb.), a termelők képviselői úgy döntöttek, hogy a miniszter lemondását is követelik.

A tipikusan mezőgazdasági vidéknek számító Topolya Község területén számos érdekvédelmi szervezet fejti ki tevékenységét. Bábi Lajos, a Gazdakör elnöke elmondta, hogy a vasárnapi ülésükön mintegy ötven termelő jelent meg, akik egyhangúlag támogatták az indítványokat. Mikuska Csaba, a Topolyai Sertéstenyésztők Egyesületének elnöke szerint a sertéstenyésztés ágazatában is áldatlan állapotok uralkodnak. Slingár Irén, a Topolyai Földműves Egyesület elnöke kifogásolta még azt is, hogy a vagyon-visszaszármaztatás kérdését a szóbanforgó törvény nem említi.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

XVIII. Apáczai Nyári Akadémia: Történelmünkről és magyarságunkról - illusztráció
2018. JÚLIUS 16.
[ 8:22 ]
Ma ért véget a Selo, to smo mi – A falu mi vagyunk – Wir sind das Dorf elnevezésű falunapi rendezvénysorozat Pacséron, amelyet XIII. alkalommal tartottak meg. A falunapra mindig a pravoszláv Péter-Pál napi búcsúhoz legközelebb eső hétvégén kerül sor, amikor változatos programmal várják a helybelieket és a...
2018. JÚLIUS 15.
[ 20:38 ]
Az Exit zenei fesztivál időtartama alatt Újvidéken négy kilogramm kábítószert koboztak el, jelentette ki Nebojša Stefanović belügyminiszter, hozzátéve, magán a fesztiválon belül nem találtak nagyobb mennyiségű drogot.A belügyminiszter a közszolgálati RTS-nek nyilatkozva elmondta, főként szintetikus drogot koboztak el....
2018. JÚLIUS 15.
[ 11:16 ]
A Délvidéki Háló Mozgalom szervezésében szombaton mintegy 70 fős csapat zarándokolt az aracsi pusztatemplomhoz, amely szent gyülekezőhelyként ismert nemcsak Vajdaságban, hanem a határon túl is, tudósít a Pannon RTV.Tizenharmadik alkalommal ünnepelték az aracsi romtemplomot azok, akik felkeresték a középkori emléket. Volt, aki...
2018. JÚLIUS 14.
[ 18:22 ]
Beolvasás folyamatban