Vajdaság
Több mint 11 év után kiengedték a "temerini fiúk" egyikét
Betűméret:             

December 25-én, karácsony napján szabadult 11 és fél éves fogságából Uracs József, a temerini fiúk egyike. A jelenleg 40 éves férfi Zentán talált magának otthont.

2004-ben ítéltek el öt temerini fiatalembert Szerbiában, összesen 61 év börtönbüntetésre, mert Temerinben megverték és bántalmazták a szerb nemzetiségű, büntetett előéletű Zoran Petrovićot. A bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a támadók a bántalmazás után sorsára hagyták a férfit. Az illetékesek gyilkossági kísérletnek minősítették az esetet. Uracs József 11 és fél évet kapott. A teljes büntetését letöltötte. Szabadulása után nem akart szülővárosába visszatérni.

Uracs József: „Nem szerettem volna Temerinbe menni. Az ügy miatt is, hogy felkavartuk ezt a nagy port 2004-ben. Én úgy döntöttem, hogy Zentára jövök. Írtam egy levelet, amire kaptam is feleletet, és engemet ez a család befogadott, adott helyiséget, ahol lakjak, szépen befogadtak, segítenek sok mindenben.”

Az idős zentai házaspár, akik befogadták a temerini fiút, a Krisztus Szeretete Egyház pásztorai. Kanadai felkérésre még 2010-ben felvették a kapcsolatot a mitrovicai fegyházban mind az öt elítélttel, hogy lelki támaszt és segítséget nyújtsanak nekik. Uracs József megőrizte ezt a kapcsolatot, és szabadulása közeledtével hozzájuk fordult segítségért. Répás Margit, pásztor, Krisztus Szeretete Egyház: „Szeptember elsején kaptunk levelet, addig nem tudtam semmit sem, hogy hol vannak, mint vannak. Nem jelentkeztek, nem akartak bennünket háborgatni. Amikor elolvastuk, megkönnyeztük, és azt mondta a férjem, hogy a fejük felett valahonnan lesz majd tető. Ennyi.”

Uracs József most otthonra lelt, de a börtönben eltöltött évek mély nyomokat hagytak benne. „Nagyon nehéz volt, a börtönben levő körülmények nagyon nehezek. A helyiség is, meg hát az ennivaló sem a legjobb, úgyhogy nagyon rosszul viseltem. Akinek nincs senkije, hogy pénzelje, mert közülünk nekem tényleg nem volt senkim se, aki járt volna hozzám látogatóba, csomagokat se kaptam. Úgyhogy köszönöm mindenkinek, akitől kaptam csomagot, segélyt.”

A frissen szabadult Uracs József most a személyi iratait rendezi Zentán, és munkát keres.

Az öt temerini fiú közül 2012-ben Horváth Árpádot és Szakáll Zoltánt szabadlábra helyezte Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök. Ketten, Máriás István és Illés Zsolt még mindig büntetésüket töltik a mitrovicai börtönben. (PannonRTV)

Nem hivatalos értesülések szerint a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének tagjai vasárnap 10 és 12 óra között az utakra vonulnak a békovai csomópontnál, hogy támogatásukat fejezzék ki az immár harmadik napja tiltakozó állattenyésztők iránt. Az akció során a termelők mezőgazdasági gépeikkel jelennek meg a...
2026. FEBRUÁR 14.
[ 18:44 ]
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédén részt vett Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke is. A rendezvényre a Polgári Magyarországért Alapítvány meghívására érkezett, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő társaságában. A...
2026. FEBRUÁR 14.
[ 18:38 ]
A Vajdasági Magyar Jogász Egylet és az magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet közös szervezésében ma nagyszabású jogászkonferenciát tartanak a Palics Magyar Művelődési Egyesület dísztermében. A szakmai tanácskozás iránt jelentős az érdeklődés, hiszen mintegy száz vajdasági, magyarországi és erdélyi jogász,...
2026. FEBRUÁR 14.
[ 14:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó