Vajdaság
Forró Lajos: Kutatásokra van szükség a délvidéki magyar népirtás föltárása érdekében
Betűméret:             

Komoly kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy teljes képet kapjunk a délvidéki magyar népirtásról, a történtek föltárása még csak az elején tart - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Forró Lajos történész.

A Délvidék Kutató Központ alelnöke elmondta, a magyarok elleni atrocitássorozat a partizánok bevonulását követően azonnal, 1944 októberében elkezdődött. Először ezek egy része ad hoc jellegű erőszakos cselekedetnek tűnt, de az iratokat átvizsgálva kiderült, tervszerű büntetőhadjáratról volt szó.

A történész kifejtette, Titóék már 1943-ban döntöttek arról, hogy a háborús bűntetteket meg kell torolni, a magyar civil lakosság azonban nagyon nehezen volt vádolható ilyenekkel. Annál is inkább, mert azok, akik bármit is tettek a szerb nép ellen, szinte kivétel nélkül elmenekültek a magyar hadsereggel együtt. Az iratokból kitűnik, sokakat vélt vagy valós vádak alapján kerestek is.

A történtek hátterét jól megvilágítja a vajdasági katonai közigazgatás korabeli parancsnoka, Ivan Rukavina kijelentése, mely szerint a terület délszláv jellegének megőrzése a cél - közölte a szakember.

A partizán hatalom - ha a maga hanyag iratkezelésével is - dokumentálta a népirtást - hívta fel a figyelmet Forró Lajos.

A kutató szerint a történtek egyik legelrettentőbb eleme az, hogy utólag megpróbálták megindokolni a gyilkosságokat. Martonoson például 1944. november 21-én likvidálták a helyi magyarok egy csoportját, az önigazoló iratok gyártását pedig a feljelentések megírásával december 1-jén kezdték el. A már meggyilkolt emberekkel kapcsolatban próbáltak meg összegyűjteni terhelő adatokat, de ez még utólag sem sikerült mindenki esetében.

Az összegyűjtött embereket - különösen a papokat - gyakran középkori módszerekkel kínozták meg haláluk előtt - közölte a történész.

A szakember kifejtette, a partizánok nem csak a magyarokat gyilkolták: a terror a németek között is komoly véráldozatot követelt, és az etnikai mellett ideológiai alapú leszámolás is zajlott, elsősorban a királypárti szerbekkel végeztek.

1944. december 1-jén Ivan Rukavina rendeletében hivatalosan megtiltotta a magyar lakosság ítélet nélküli likvidálását, de még ezután is történnek komoly kilengések. 1945 januárjában pedig Csúrog, Zsablya és Mozsor magyarjait hurcolták haláltáborokba.

A népirtást a történtek erőszakos felejtése követte. Tito boldogulást ígért a maradék magyarságnak, ezért a közösség "kötelező amnéziát" vállalt magára - mondta Forró Lajos, akinek negyedszázadnyi kutatás után sokszor úgy tűnik, "ez az amnézia a mai napig tart".

A történész kifejtette, ahhoz, hogy tisztábban lássunk, a helyi és a vajdasági levéltárban át kellene tanulmányozni egy adott községre vonatkozó valamennyi iratot. Ha ez minden település esetében megtörténne, lényegesen pontosabb adatok lennének 1944-45 eseményeiről és az áldozatok számáról.

Újvidék esetében például eltűnt a likvidáltak listája, a dokumentumok átnézésével azonban az áldozatok jó részét azonosítani lehetne. Előkerültek például olyan bejelentések iratai, amelyekben a feleségek elmondják, mi történt a férjükkel - mondta a történész.

A kutató nagyon fontosnak tartja a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság munkáját, és azt, hogy hozzáértő szaktörténészek vizsgálják át az anyagokat. Forró Lajos szerint ugyanakkor sajnálatos, hogy a vajdasági levéltár megnyitott anyagát - vele együtt - jelenleg csupán három történész kutatja. A múlt föltárásának folyamatát egy történészek számára létrehozott ösztöndíj-programmal lehetne felgyorsítani, amely a fiatal szakemberek számára is lehetővé tenné a munkát - tette hozzá. (MTI)

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartotta huszonegyedik rendes ülését, amelyen 53 napirendi pontot tárgyaltak meg a tagok. Az ülésen elfogadták a 2025-ös költségvetés módosítását, amelynek értelmében az idei büdzsé több mint 23 millió dinárral nőtt. Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:00 ]
Befejezte az éhségsztrájkot Milomir Jaćimović fia – közölte az apa az N1-nek nyilatkozva. Elmondása szerint sikerült meggyőznie gyermekét, és ügyvédjük is hosszasan beszélt vele. „Nem akartam, hogy a gyerekem belekeveredjen ebbe” – fogalmazott Jaćimović. Ő maga azonban folytatja a már négy napja tartó...
2025. NOVEMBER 13.
[ 20:30 ]
A Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége (YUTA) igazgatója, Aleksandar Seničić szerint az Európai Unió új határellenőrzési rendszerének bevezetése miatt kialakult torlódások előre láthatók voltak – de a helyzet súlyossága minden várakozást felülmúlt. Amikor először beszéltünk az EES-rendszer bevezetéséről, már...
2025. NOVEMBER 13.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó