Vajdaság
A Magyar Mozgalom és a VMDK folytatta az egyeztetéseket
Betűméret:             

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Csonka Áron, Elvegyi Ákos, Horváth Ódry Márta) és a Magyar Mozgalom (dr. Korhecz Tamás, dr. Varga László, dr. Dévavári Zoltán) képviselői ma folytatták azt a megbeszélés-sorozatot, amely a közelgő választásokon való esetleges közös és együttest fellépést, részvételt célozza meg.

A MM tagjai tájékoztatták a VMDK képviselőit arról, hogy a Magyar Mozgalom még nem hozta meg döntését a választásokon való részvételről.

A tárgyaló felek egyetértéssel nyugtázták, hogy az előző megbeszélésen megfogalmazott nemzeti minimummal kapcsolatban minden érdekelt fél egyetért, e tekintetben további konzultációkra, megbeszélésekre nincs szükség.

A VMDK és Magyar Mozgalom továbbra is nyitott mindazoknak a beszélgetéseknek a folytatására, amelyeket egyik vagy másik szervezet az elmúlt hetekben kezdeményezett, illetve lefolytatott.

A mai tárgyalásokon egyértelművé vált az is, hogy a két fél között a tekintetben sincs különbség, hogy az önkormányzati választások esetében fontosnak tartják más polgári csoportokkal, illetve civil szervezetekkel való együttműködést is.

A tartományi választások kapcsán elvi egyetértés mutatkozott abban, hogy önálló, magyar lista indítására van szükség, míg a köztársasági választások tekintetében további konzultációk szükségesek. (Közlemény)

Megkezdődött az 1912-ben átadott palicsi szecessziós Emlékkút felújítása kedden, a munkálatok a várakozások szerint négy hónapig tartanak. A Pannon RTV beszámolója szerint a nyári szezonig helyreállítják a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítik a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezik a korabeli...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 15:28 ]
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott hétfőn Budapesten Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke, miután a Tisza Párt nagy fölénnyel megnyerte a 2026-os országgyűlési választást. A szerbiai sajtó képviselőjének kérdésére válaszolva Magyar Péter elmondta, hogy nyitott a szerb vezetés, valamint a Vajdasági...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 17:42 ]
Gratulált a Tisza Pártnak és Magyar Péternek "az egyértelmű győzelemhez" dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Ugyanakkor köszönetet mondott a Fidesznek az elmúlt 16 évért. A politikus a Facebookon megköszönte minden vajdasági magyarnak a részvételt, aki élt szavazati jogával. "Ez...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 23:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó