Vajdaság
Sikeres hárompárti egyeztetés Újvidéken: Közös programmal a választásokon
Pásztor István, Csorba Béla és Szmieskó Zoltán megállapodott: pártjaik koalíciós szerződést kötnek
Betűméret:             

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének kezdeményezésére 2016. január 29-én Újvidéken sor került annak a hárompárti tárgyalásnak a folytatására, amelyet folyó év január 18-án kezdett meg Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt.

A három párt közösen kiadott közleményében arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a mai nappal a tárgyalásokat sikeresen befejezték. Ennek eredményeképpen Pásztor István, Csorba Béla és Szmieskó Zoltán pártelnök megállapodott abban, hogy a három párt egyeztetett programmal, közösen indul a 2016-os választásokon, amiről koalíciós szerződést fognak kötni.

A tárgyaláson egyértelműen megállapodtak abban is, hogy a három párt a továbbiakban sem más magyar párttal, sem magát magyar civil szervezetnek nevező pártszerű képződménnyel nem kívánja bővíteni a koalíciót, azonban mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösség minden rétegét képviseljék – a civil szféra területén is.

Közösen vállalt és kimondott céljuk a vajdasági magyar közösség mozgósítása a szavazatmaximalizálás érdekében, mert egy nemzeti közösségnek, ha kisebbségi sorsban él, csakis az erős politikai érdekérvényesítés biztosíthatja a szülőföldön való megmaradást, az anyaország Kormányának erőteljes támogatása mellett a józan ész diktálta életszerű párbeszédben a többségi nemzettel, aminek alapját a vajdasági magyarok érdekének képviselete jelenti az önkormányzatoktól a köztársasági parlamentig.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nemanja Zavišić, a tartományi képviselőház alelnöke azt állítja, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) tagjai elleni tegnapi támadás az újvidéki pártirodánál „tiszta politikai terrorizmus, fasizmus és politikai erőszak”. Mint ismeretes, vasárnap a Felszabadulás sugárúton feszült helyzet alakult ki az SNS tagjai és a...
2025. MÁJUS 19.
[ 13:24 ]
A polgárok és aktivisták ma reggel is folytatták a bíróság és az ügyészség épületének blokádját Újvidéken, követelve hat aktivista, köztük az éhségsztrájkot folytató Marija Vasić tanárnő szabadon bocsátását, akit állapota romlása miatt a belgrádi börtönkórházba szállítottak. Nagy számú polgár gyűlt...
2025. MÁJUS 19.
[ 9:17 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) székhelye előtt tüntetnek ma Újvidéken. A nap folyamán verbális összetűzésre és tojásdobálásra is sor került a tiltakozók és a hatalmi párt képviselői, szimpatizánsai között. A rendőrség választotta szét őket. A 021 helyszíni tudósítása szerint a tömeg nem fogyatkozik az SNS...
2025. MÁJUS 18.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó