Vajdaság
A Magyar Nemzeti Tanács elfogadta az Európa Kollégium pénzügyi tervét és munkatervét
A testület 14. rendes ülését Újvidéken, az Európa Kollégium dísztermében tartották
Betűméret:             

A Magyar Nemzeti Tanács a mai, 14. rendes ülésén - egyben a 2016-os év első ülésén - Újvidéken, az Európa Kollégium dísztermében elfogadta az Európa Kollégium pénzügyi tervét és munkatervét.

Az ülés elején elfogadták a Magyar Nemzeti Tanács 13. ülése jegyzőkönyvét, ezt követően megvitatták az Európa Kollégium 2016. évi pénzügyi tervét és munkatervét. Snejder Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója beszélt az intézmény pénzügyi tervéről. Mint mondta, a kollégium 2016-os évi költségvetése mintegy 91 millió dinár, ennek legnagyobb részét (mintegy 84 százalékát) anyaországi támogatások adják. A kollégium költségvetésének mindössze mintegy 6 százalékát tervezik biztosítani önerőből, szolgáltatásokból. Ami a kiadásokat illeti, a költségvetés egy részét a közeljövőben esedékes befektetésekre illetve működési költségekre szánják. Snejder Sára Ildikó ezen befektetések közül külön kiemelte a belső edzőterem befejezését, a zeneterem, a számítógépes terem kialakítását és az udvar rendezését. A munkatervről szólva elmondta, annak középpontjában túlnyomórészt a szakkollégiumok kínálta lehetőségek, megfelelő szabadidő-tevékenységek és az épületről való gondoskodás áll.

Tari István a VMDK képviselője a költségvetésről elmondta, véleménye szerint jó, jobb, mint például az MNT költségvetése, mindössze annyi elmarasztaló megjegyzése volt, hogy túlméretezték a reklám- és propagandacélra előirányzott összegeket, illetve a reprezentációs költségeket, amit Tari a választásokkal hozott összefüggésbe. Az Európa Kollégium igazgatónője az előirányzott összegeket azzal magyarázta, hogy még nincs viszonyítási alap a korábbi évekhez képest, ezért lehetséges, hogy valamilyen célra többet terveztek a kelleténél, de ezt a pénzt egyszerűen nem fogják elkölteni.

Az MNT végül egyhangúlag, 22 szavazattal elfogadta mind az Európa Kollégium pénzügyi tervét, mind a munkatervét.

A Magyar Nemzeti Tanács a továbbiakban szavazott Papp Melinda kispiaci magyartanárnak a kinevezéséről a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóbizottságába, miután az igazgatóbizottsági tisztségéről lemondott Faragó Kornélia. Az MNT 21 szavazattal elfogadta az erre vonatkozó záradékot.

A következő napirendi pont a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2016. évi munka- és pénzügyi tervének, valamint a 2015. évi pénzügyi terve módosításának véleményezéséről szóló záradék módosítása volt, melyet szintén 21 szavazattal elfogadtak.

A magyarkanizsai CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény 2016. évi pénzügyi tervét Sarnyai Károly, az intézmény igazgatója terjesztette elő. A pénzügyi tervet 21 szavazattal elfogadták, egy tartózkodó szavazat mellett.

A továbbiakban elfogadták a Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozatot, a vajdasági magyarság nemzeti jelképéről és ünnepeiről szóló határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló határozatot, és a Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságaiba való tagjelölés határidejének meghatározásáról szóló záradékot.

Jóváhagyták a Végrehajtó Bizottság döntését a szabadkai iskoláskor előtti intézmények hálózatának véleményezése kapcsán, a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán, valamint a sándoregyházi Moša Pijade Általános Iskola igazgatóválasztási eljárását, a Szabadkai Zeneiskola iskolaszéki tagcseréjét és a nagykikindai Fejős Klára Általános Iskola iskolaszéki tagcseréjét illetően. Az MNT továbbá támogatta a VB döntését az antalfalvi Kolibri Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóbizottsági tagcseréje és a nagybecskereki Angelina Kojić Gina Középiskolai Diákotthon igazgatóbizottsági tagcseréje, valamint a nagykikindai Nikola Vojvodić Középiskolai Diákotthon igazgatóbizottsági tagcseréje kapcsán.

Az MNT elfogadta a Biológia 8 (Tankönyv az általános iskolák nyolcadik osztálya számára) című tankönyv, valamint a Biológia 8 (Munkafüzet az általános iskolák nyolcadik osztálya számára) című munkafüzet jóváhagyásáról szóló döntést és a Végrehajtó Bizottság döntését a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatóválasztási eljárása kapcsán.

A Csóka községbeli kulturális pályázat pénzeszköz-elosztásának javaslatát is támogatta az MNT. 19 igen szavazattal, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadták a nagybecskereki utcanevek módosítási javaslatát is.

Toma Viktória

A Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságfejlesztési programjának támogatásával összesen 5374 hektár termőföldet vásároltak meg a vajdasági magyar gazdák – emelte ki Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke a közösségi oldalán közzétett videójában. Mint elmondta, a program egyik legfontosabb eredménye,...
2026. JÚLIUS 17.
[ 18:12 ]
A vajdasági magyar közösséget érintő legfontosabb kérdésekről egyeztetett Budapesten a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége a magyar kormány és az Országgyűlés képviselőivel. A szervezet vezetői szerint a találkozó fontos első lépés volt egy új együttműködés kialakításában, amelynek...
2026. JÚLIUS 17.
[ 13:53 ]
Vajdaságban pénteken túlnyomóan napos, száraz és rendkívül meleg idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 36 Celsius-fok között alakul, a reggeli órákban pedig 17–22 fok várható. A meteorológiai előrejelzés szerint péntek éjszaka nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és Vajdaságot eső, záporok,...
2026. JÚLIUS 17.
[ 8:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó