Vajdaság
Nyilas Mihály: Meghirdetjük a pályázatokat a költségvetési lehetőségekhez mérten
Betűméret:             

Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár ismertette a 2016-os évre vonatkozó tartományi pályázatokat az oktatás, a művelődés, a hivatalos nyelvhasználat terén, illetve az egyházak, vallási felekezetek tevékenységének támogatására.

„A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdetjük a pályázatokat, igaz, a költségvetési lehetőségekhez mérten és azokhoz igazodva”, mondta Nyilas Mihály a sajtótájékoztatón, emlékeztetve, hogy az idei költségvetési eszközök jóval kisebbek a tavalyiaknál.

A tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság 2016-ban összesen 13 pályázatot ír ki, melyekre mától március 31-éig lehet jelentkezni. A szóban forgó 13 pályázatra összesen 138 millió dinárt szánnak a költségvetésből.

A korábbi évektől eltérően idén egyszerre, azaz egy körben került kiírásra az összes pályázat, amivel a pályázott pénzek hatékonyabb felhasználásához, a projektek és programok zökkenőmentesebb lebonyolításához szerettek volna hozzájárulni, hiszen így már április közepén ismeretes lesz minden pályázat eredménye, ezt követően pedig igyekezni fognak minél rövidebb időn belül aláírni a szerződéseket, hogy a programok és projektek tényleges finanszírozása minél előbb lebonyolódjon – magyarázta a tartományi titkár mai sajtótájékoztatóján.

Nyilas Mihály ezt követően részletesen ismertette a pályázatokat, hogy milyen célokra mekkora összeget szánnak.

A 13 közül 8 pályázat az oktatás területére vonatkozik, melyekre összesen 115 millió dinárt szántak.

A többi érintett terület: a kisebbségi jogok, vallási közösségek és a hivatalos nyelvhasználat terén további 5 pályázat jelent meg ma, melyeket összesen 23 millió dinár értékben támogat a tartomány.

Az oktatás terén pályázni lehet többek között a tanulók utaztatására, amire a helyi önkormányzatok igényelhetnek pénzbeli támogatást a községben élő középiskolások számától függően. Ezenkívül felszerelésre is pályázhatnak az általános és középiskolák számára, ezeknél a pályázatoknál előnyt élveznek a felnőttképzést biztosító iskolák.

Egy pályázat az oktatási intézmények és egyesületek oktatási-nevelési tevékenységének modernizációjára irányul. Ezekben a pályázatokban kiemelten fontos a duális képzés, a multikulturális és interkulturális oktatás, a kisebbségi nyelvek használata és az inkluzív oktatás.

A kollégiumok, diákotthonok is kérhetnek anyagi támogatást, esetükben diákotthonok találkozóira, sport- és kulturális programokra, szabványosításra lehet pályázni.

Különböző versenyek feladatlapjainak kidolgozására illetve fordítására is áldoznak a tartományi költségvetésből, hiszen a minisztérium csak szerb nyelven biztosítja a feladatlapokat, ezért a tartomány az előző évekhez hasonlóan magára vállalta, hogy kisebbségi nyelvekre is lefordítsák a feladatlapokat.

A nyelvi készség, a különböző nemzetközi versenyeken való részvételre is igényelhető pénzbeli támogatás a kisebbségi nyelveken tanuló diákok számára.

A nemzeti közösségek civilszervezetei, egyesületei számára kiírt pályázatok közül a tartományi titkár elsőként az említett szervezetek, egyesületek rendes működésére és rendezvényeire előirányzott pénzeket nevezte meg.

A tartományi titkárság társfinanszírozója a nemzetek közötti tolerancia ápolása céljából készült projekteknek. Ilyen témában civilszervezetek pályázhatnak a multikulturalizmus, az interkulturalizmus, és a nyelvi tolerancia megvalósulását, javítását célzó projektekkel.

Az egyházak és vallási közösségek részére kiírt pályázatokkal kapcsolatban Nyilas Mihály kiemelte, hogy - az eszközök szűkösségére való tekintettel - azokra kizárólag az egyházi központok pályázhatnak.

Egy pályázat a roma inklúzióra irányul, egy pedig a hivatalos nyelvhasználat terén megvalósuló projektekre. Utóbbira a helyi önkormányzatok mellett intézmények és más szervezetek is pályázhatnak, azokban a községekben, ahol hivatalos használatban van valamely kisebbségi nyelv.

A pályázatokról bővebb tájékoztatást a titkárság honlapján kaphatnak az érdeklődők.

Toma Viktória

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban