Vajdaság
Muzslya: Előadás az újkori népvándorlásról
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a muzslyai Fókusz Klaszter Családi Gazdálkodók Egyesülete közös szervezésében a magyarországi, október másodikai kvótareferendumról szerveztek estet, amelyet a Muzslai Petőfi Sándor MME könyvtártermében tartottak meg. Az est vendége és előadója, dr. Kiszelly Zoltán, magyarországi politológus volt, aki Újkori népvándorlás. Hogyan reagál Európa és Magyarország? címmel tartott előadást.

A rendezvényre a civil szervezeteket invitálták meg, mivel a tagok közösségekben gondolkodó emberek, és a közösségre nagy nyomásként nehezedik a migránshelyzet, ugyanakkor a körülöttük történő eseményeket érdemes megvitatni velük. A szervezők ezért kérték fel a szakembert, hogy segítse a közösséget a helyzet értelmezésében, illetve, hogy egy értelmes álláspontot alakítsanak ki magukban.

Kiszelly Zoltán az újkori népvándorlást "élő" problémának nevezte, amely már másfél éve foglalkoztatja az itt élő embereket. A migránshelyzetet politikai szemszögből próbálta megvilágítani, hogy minél hathatósabban átadja az aktualitását ennek a kialakult helyzetnek. A vajdasági közösségek is érzik ennek a terhét, hiszen ezen a részen torlódnak fel a migránsok, akik el szeretnének jutni Európába. Az esten elhangzott, hogy ha nem változtatnak ezen a helyzeten, akkor még több menekült érkezése várható. A német politika most már nem egy ellenőrizetlen, spontán migrációt szeretne, hanem egy ellenőrzöttet, ütemes migrációt akar, és kiválogatnák azokat az embereket, akiket beengednek. Az elképzelés szerint 250-500 ezer migránst vennének át évente, és szétosztanák az Európa Uniós államokban, természetesen Magyarországnak is kötelessége lenne befogadni a menekülteket. Ez nem a valódi megoldás, így a határon túli magyar állampolgároknak a szavazatára is számítanak, a menekültkvóta megakadályozása érdekében.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nyolcvanhat éves korában elhunyt dr. Csáky Sörös Piroska, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék nyugalmazott tanára, sok egyéb kitüntetése mellett a magyar kultúra lovagja és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének viselője. Csáky Sörös Piroska Óbecsén látta meg a napvilágot, ahol más lehetőség híján szerb...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 13:07 ]
Magyarkanizsán ma megrendezték a községi közlekedési versenyt, amelyen az iskolaelőkészítős óvodai csapatok, valamint az 1. és a 2. osztályos iskolai csapatok versenyeztek. A rendezvény helyszíne a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola központi épülete volt. Magyarkanizsa Község Közlekedésbiztonsági Tanácsa a község...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 13:54 ]
Az egészségház napját ünnepelték Topolyán. Dr. Hadzsy János a topolyai egészségház névadója 173 évvel ezelőtt, 1851 áprilisában született. 2005 óta ezen a napon ünneplik az egészségügyi intézmény napját. Dr. Illés Csilla, az intézmény igazgatónője az egészségház udvarában található Hadzsy-szobornál...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban