Vajdaság
Zombor: A képviselő-testület elutasította a VMDK indítványait
Betűméret:             

Három témában nyújtott be beadványt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a zombori képviselő-testület legutóbbi ülésére. A párt úgy véli, mindhárom igencsak érinti a város fennhatósági területén élő magyarságot, hiszen köztük van a nyelvhasználati jog gyakorlati érvényesülése is.

Minthogy az ülésen a VMDK felvetette javaslatokat csak a Demokrata Párt, a Dosta je bilo (Elég volt) mozgalom és a Szerb-Orosz Mozgalom képviselői támogatták, a hatalmat gyakorló többség szavazás útján elvetette valamennyit. A VMDK ma sajtótájékoztatón osztotta meg véleményét a nyilvánossággal.

– A bezdáni helyi közösség tanácsa elképedésünkre egy olyan döntést hozott november folyamán, hogy átadja a bezdáni vízművek alapítási jogát a zombori képviselő-testületnek, amely ennek köszönhetően létrehozhat egy új közvállalatot. Számunkra ebben az a felháborító, hogy a bezdáni vízművek és a vízgyár a bezdáni polgárok járulékából épült ki, és önálló vállalatként, a helyi közösség alapításában, mindenféle más dotációk nélkül önfenntartó rendszert tudott képezni az eddigiekben – nyilatkozta Elvegyi Ákos, a VMDK elnökségének tagja. Elvegyi elmondta, az volt a cél, hogy a bezdáni helyi közösség véleményezése nélkül az új vállalatban ne lehessen igazgatót kinevezni, ne tudjanak kölcsönöket felvenni, és esetleg a céget eladósítani, illetve magánosítani. Ez azt jelentené, hogy a korábbi tulajdonos vétójoggal rendelkezne az új közvállalatban, amelynek könyvelési értékét 52 millió dinárban állapították meg, míg a VMDK szerint a vízművek reális értéke több millió euró.

A testület elvetette a VMDK azon indítványát is, hogy állítsák vissza az önkormányzat fordítói szolgálatát, mivel az alkalmazotti létszámcsökkentés következtében magyar fordító nélkül maradt Zombor közigazgatása. E szolgálat hiányában a nyelvhasználati jog gyakorlása hiúsul meg, hangzott el a sajtótájékoztatón. A közintézményekben foganatosított ésszerűsítés újratárgyalásakor a falusi könyvtárak munkaidejének visszaállítására vonatkozó módosítási javaslatot sem szavazták meg. (FCZS)

Megoldódott a bezdáni Vodovod jogi helyzete

A bezdáni Helyi Közösség Tanácsa ez év novemberében úgy határozott, hogy a bezdáni Vodovod alapító jogát átruházza Zombor Városra. A döntést két éve tartó sorozatos megbeszélések, mérlegelések, jogi jellegű egyeztetések, olykor néha az ellentétek egymást nem kímélő harca előzte meg. Sajnos, 2014-ig a Helyi Közösség előző tanácsai már az akkor is meglévő problémát szőnyeg alá söpörték, és lesz ami lesz módon nemigen foglalkoztak a témával, sőt semmilyen támogatást nem biztosítottak a vállalat fejlesztésére.

Tény, hogy a bezdáni vízművek jogi státusza több mint tíz éve nem felel meg a hazánkban hatályos jogszabályoknak. Alapítója a Helyi közösség, ugyanúgy mint a „KRO” kommunális vállalatnak is, amely időközben részvénytársasággá alakult, a Helyi közösség jóváhagyása nélkül.

A közvállalatokról szóló törvény 3. cikkelyének értelmében annak a vállalatnak, amely közjóléti szolgáltatást végez, nem lehet más az alapítója, mint a Szerb Köztársaság, az Autonóm Tartomány vagy az önkormányzat. (Esetünkben Zombor Város önkormányzata).

A Vodovod alaptevékenysége az ivóvízellátás, ami közjóléti tevékenységnek minősül, s ebből kifolyólag a helyi közösség jogtalanul töltötte be az alapító szerepkörét.

A jogi státusz rendezetlenségéből kifolyólag, a kommunális vállalat közvetlenül nem pályázhatott fejlesztési eszközökért, sem hazai , sem pedig IPA pályázatokon. Ugyanakkor a helyi közösség sem jogosult arra, hogy befektessen a kommunális vállalatba, hiszen saját pénzzel nem rendelkezik. Ezért már nagyon hosszú idő óta semmilyen fejlesztésre nem került sor a Vodovodon. Arról nem is beszélve, hogy állandóan ott lebegett annak a veszélye, hogy a nem jogszerű státusz miatt, a köztársasági ellenőrök egyszerűen bezáratják a vállalatot.

A helyi közösségnek harcba kellett szállnia azon törekvésekkel, hogy a Vodovodot beolvasszák a zombori Vodokanal közvállalatba, ami még jogilag helyes lett volna, ám ebben az esetben a Vodovod, mint vállalat, egyszerűen eltűnt volna a palettáról.

Az adott jogszabályokkal összhangban, a Helyi közösség igyekezett megtalálni a legmegfelelőbb megoldást a Vodovoddal kapcsolatban, okulva az előző Tanácsok hibáin (színház, KRO, amelyek szintén helyi járulékból épültek).

A vízgyár minden vagyonával Bezdánban marad, regisztrált jogi státusszal, bezdáni székhellyel, bezdáni pecséttel, és nem privát -, hanem állami tulajdonban. Bezdán a kommunális vállalat helyébe kap egy közvállalatot, amely egyedülálló Zombor Város többi tizennégy falujával szemben. S ami még nagyon fontos, hogy megteremtődött annak a sokéves elgondolásnak az alapja, hogy a bezdáni Vodovod regionális vízművekké alakuljon át, kibővítve a környező falvak ivóvízellátásával és új munkahelyek létrehozásával, amelyre a kapacitás már régóta adott.

Ugyanakkor lehetőség nyílik a szennyvízelvezetés kiépítésére is, ami az újonnan létesített közvállalat hatáskörébe tartozik. (Közlemény)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Újvidéki Egyetemhez tartozó mindhárom intézet megszavazta a rektor, Dejan Madić felmentésére vonatkozó kérelmet, jelentette be a Szabad Egyetem nevű hálózat. A Táplálkozási Technológiai Tudományos Intézet, az Erdészeti és Környezetvédelmi Intézet, valamint a BioSens Intézet egyaránt Madić rektor menesztését...
2025. FEBRUÁR 11.
[ 15:44 ]
Téli előadássorozatot szervez idén is a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület. A Juhász Erzsébet Könyvtárral együttműködve, keddenként jeles szakemberek tartanak előadásokat. Múlt kedden hatalmas érdeklődés övezte dr. Hovány Lajos vízépítő mérnök előadását, melyet a topolyai könyvtár felújított...
2025. FEBRUÁR 11.
[ 9:12 ]
Tiltakozó sétát szerveztek vasárnap este Topolya központjában. A rendőrség lezárta városközpontban a forgalmat, a tiltakozók pedig hangos sípolással tettek egy kört, a Szerb Haladó Párt irodája előtt elhaladva tértek vissza a Panda áruház előtti térre, ahol 15 perces csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia...
2025. FEBRUÁR 10.
[ 8:56 ]
Beolvasás folyamatban