Vajdaság
Az MPSZ Saša Jankovićot támogatja a választásokon
Betűméret:             

Az MPSZ olyan párt, amely elvi úton működik, nem a pénz, hanem az igazság útját keresi, amelynek során sokszor olyasmit is ki kell mondania, ami másoknak nem nagyon tetszik, hangsúlyozta Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke a párt mai zentai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, pártja azonban semmiképpen sem nevezhető szerbellenesnek vagy Szerbia-ellenesnek. Úgy fogalmazott, ebből kiindulva úgy vélik, ma Szerbia számára Saša Janković lenne a legmegfelelőbb köztársasági elnök.

Rácz Szabó László szerint az első és legfontosabb érv erre, hogy szét kell választani a döntéshozó és az ellenőrző szerveket, hiszen a kettőnek a vezetőjét nem adhatja ugyanaz a párt. Mint mondta, abból, hogy az elmúlt időszakban így volt, rendkívül sokféle probléma származott, amelyeket a vajdasági magyarok is a saját bőrükön érezhettek. A pártelnök elmondása szerint a második érv az, hogy egy olyan személy, mint amilyen Saša Janković, teljes mértékben megfelelő köztársasági elnök lenne Szerbia számára. Leszögezte, Aleksandar Vučić megválasztása viszont „határozottan káros lenne Szerbia fejlődése szempontjából”, az ugyanis csupán „a szűk pártérdekeket szolgálná”.

Miklós Éva kifejtette, Saša Janković független jelölt, egyetlen pártnak sem tagja, ráadásul hosszú ideig töltötte be az ombudsman tisztségét, aminek köszönhetően olyan problémákkal is szembesült, amelyek a hétköznapi emberek mindennapjait érintik. Hozzátette, Szerbiának olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki valóban tesz is azért, hogy a fiatalok ne külföldön lássák a boldogulásukat, hanem az itthon maradásban is lássanak perspektívát.

Boris Zec arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki menjen el szavazni április másodikán, és voksoljon Saša Jankovićra, majd arra kérte a lakosságot, semmiképpen „ne szavazzanak a kilencvenes években a magyarokat elűzni kívánókra”, főleg ne a VMSZ felhívására, hiszen ez a párt az, amely „a legnagyobb mértékben megkülönbözteti a vajdasági magyarokat”, aminek alátámasztására számos érvet is felsorakoztatott.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nagybecskereken a városháza előtti Szabadság téren gyűltek össze a környék motorosai, hogy hivatalosan is megnyissák számukra az idényt. A cél az, hogy felhívják magukra a közlekedésben szereplő autósok figyelmét, hogy a szép időnek köszönhetően megnő a motorosok száma az utakon, és a közlekedés résztvevői legyenek...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:13 ]
A közlekedési rendőrök szombaton este Bácskossuthfalván, a szokásos közlekedési ellenőrzés keretében megállítottak egy tehergépjárművet. A sofőrről hamarosan kiderült, hogy erősen ittas állapotban van. Ezt erősítette meg az alkoholszonda is, ami 2,18 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki. A teherautót azonnal...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 11:33 ]
A szabadkai rendőrség egy 17 éves fiút vett őrizetbe, miután marihuánát és amfetamint talált nála, de a házkutatás során egy hangtompítóval ellátott maroklőfegyver is előkerült. A rendőrök a fiú lakásának átkutatása során kb. 1 kilogram marihuánát, kisebb mennyiségű amfetamint és négy digitális, a...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 10:46 ]
Beolvasás folyamatban