Vajdaság
Háromszáz éves a szabadkai ferences rendház
Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek a kolostor évfordulójára
Betűméret:             

A szabadkai Szent Mihály ferences rezidencia 300. évfordulója alkalmából fél évet felölelő rendezvénysorozatra invitálja a híveket, illetve a művészetek és történelem iránt érdeklődőket. A jubileumi program a múzeumi világnapon, május 18-án veszi kezdetét dr. Korhecz Papp Zsuzsanna barokk portrékról szóló előadásával, majd nagyszabású tudományos konferenciával és ünnepi liturgiával zárul október 3-án, Szent Ferenc halálának évfordulóján.

Szabadkán minden a ferencesektől indult – mondja dr. Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátor, a Városi Múzeum munkatársa. A török utáni időkben az idetelepült, főként bunyevác lakosság lelki gondozásán túl 1687-től már az anyakönyvek és a városi adminisztráció vezetését is a Szegedről érkező ferencesek végzik, emellett az orvoslás, az iskolázás és a művészetek is a ferences kolostorból indulnak el – összegzi a kolostor társadalmi hatásait a kutató.

A programsorozat egyedülálló lehetőséget nyújt, hogy megismerjük az a 35 képből álló ferences portrésorozatot, amelyet Mathias Hanisch késő barokk vándorfestő festett a 18. században. A festmények restaurálásán dr. Korhecz Papp Zsuzsanna évek óta dolgozik, a munkafolyamatról és a kulturális örökség jelentőségéről június 18-án 12 órától tart előadást a restaurátor a Városi Múzeumban. A jubileumi év alkalmából egy héten keresztül nyilvánossá teszik a felújított tárlatot. A ferences rendház műgyűjteményét június 14-e és 21-e között tekinthetik meg az érdeklődők a kolostor első emeletén.

A városnak korábban is volt kapcsolata a ferencesekkel – emeli ki mr. Bela Tonković, a rendezvény ötletgazdája. A szegedi ferences rendház fráterei 1710-től vezették a plébániát, és egészen 1773-ig ez volt a város egyetlen plébániája. A szalvatoriánus tartomány 1717. június 4-ei határozata alapján a ferencesek rezidenciát hoztak létre Szabadkán, azaz tartósan letelepedtek a városban. A török előtti időktől 1717-ig című előadáson a legújabb tudományos eredményeket ismerhetjük meg a ferencesek letelepedését megelőző korszak Szabadkájáról. Bela Tonković előadására a Városi Könyvtárban kerül sor június 2-án 19 órai kezdettel.

A Horvát Kulturális Intézet jóvoltából bemutatják a szabadkai ferences könyvtár ritka és régi könyveinek digitalizált gyűjteményét is. A világhálón megosztott szellemi kincset június 21-én 19 órakor mutatják be a ferences rendházban. A kilenc könyvből álló elektronikus gyűjtemény elérhető a Vajdasági Horvátok Kulturális Intézetének honlapján – mondta Katarina Čeliković az eseményről szóló hétfőn megtartott sajtótájékoztatón.

Fr. Zdenko Gruber, a kolostor gvárdiánja kiemelte, hogy a 300 éve letelepedett ferencesek temploma és kolostora meghatározó szellemi központot jelentett a Szabadkán és a tágabb régióban élők számára. Éppen ezért fontosnak találják, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a három évszázados jubileumról, valamint hogy megismertessék az itt élőkkel saját múltjukat és értékeiket, hogy ezáltal büszkén és bölcsebben dolgozhassanak jövőjük építésén. A gvárdián újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak nehézségek a 300 esztendős épület karbantartása és megóvása tekintetében. A falak repedeznek, a templom mellett lévő emésztőgödör pedig súlyosan veszélyezteti a baloldali torony stabilitását. Az adminisztrációs akadályok, az önkormányzati intézményrendszer eredménytelensége és a szomszédos vendéglátóegység tulajdonosának személyes érdekei miatt az évek óta fennálló problémát a mai napig nem sikerült megoldani – válaszolt az épületre vonatkozó kérdésekre a kolostor vezetője, aki szerint felelősségteljesebben kellene hozzáállni ehhez a kérdéshez, hiszen a város és az itt lakók érdeke, hogy az emésztőgödör miatt instabil torony ne dőljön össze a belváros kellős közepén. Zdenko Gruber bízik abban, hogy a város képes megtenni a szükséges intézkedéseket az épület és a lakosság biztonsága érdekében. A probléma 2008 óta fennáll – mondja a gvárdián –, időközben határozat is született a gödör betemetéséről, viszont úgy tűnik, hogy vannak olyanok, akik az intézmények felett állnak, emiatt pedig még ma sincs biztonságban a torony.

Basity Gréta

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó