Vajdaság
Zenta: A VMSZ Ifjúsági Fórumának célja a fiatalok aktivizálása
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Szervezetének célja, hogy a fiatalok minél aktívabban vegyék ki részüket a közösségük életéből, hangsúlyozta Sztantity Szebasztián, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke ma délután a szervezet és az Intellektus Ifjúsági Egyesület közös zentai sajtótájékoztatóján.

– Egy célunk van, az, hogy a fiatalokat úgy tudjuk motiválni, hogy ne csak passzív részesei legyenek a közösségüknek, hanem minél aktívabban vegyék ki részüket annak életéből. Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy saját pozitív példánk, illetve programjaink révén egy olyan gondolkodásmódot próbálunk meghonosítani a fiatalok körében, amely arra ösztönzi őket, hogy ha valamilyen változást szeretnének elérni, akkor azt maguk kezdeményezzék és hajtsák végre – hangsúlyozta Sztantity Szebasztián, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke, aki elmondta, ezen célok megvalósítása érdekében az elmúlt időszakban több programot is életre hívtak. Ezek közül kiemelte a zentai Népkertben tavaly megtartott kerítés- és játszótér-felújítási akciót, amelyet Felsőhegyen folytattak, ahol szintén közös erővel újították fel a játszóteret; a jótékonysági báljukat, amelynek bevételéből a Zentai Egészségház számára vásároltak eszközöket; valamint az Intellektus Ifjúsági Egyesülettel közösen életre hívott rajzpályázatukat is. Kitért az elmúlt hétvégén a zentai Városi Sportcsarnokban megrendezett 2017 perc foci című programjukra is, amelynek kapcsán leszögezte, a rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok eljöjjenek Zentára, és ismerkedjenek, barátkozzanak egymással, a másodlagos célja pedig az, hogy a szervezőgárda tagjai ilyen módon is megkíséreljenek hozzájárulni azoknak a célkitűzéseiknek a megvalósításához, amelyeket a fiatalok aktivizálása terén kívánnak elérni.

Burány Gábor, az Intellektus Ifjúsági Egyesület elnöke elmondta, az általa vezetett szervezet a VMSZ Ifjúsági Fórumával karöltve fejti ki tevékenységét.

– Tavaly két nagyobb projektumunk volt, egy történelmi verseny, amely két napon át tartott, és igen sikeres volt, valamint egy rajzpályázat, amit a VMSZ Ifjúsági Fórumával közösen szerveztünk meg. Az idei terveink között szerepel egy gazdasági témájú beszélgetés megszervezése, amelynek az lenne a célja, hogy a fiatalokat informáljuk az itthoni és a külföldi munkavállalás lehetőségeiről. Erre a rendezvényre egyrészt hazai fiatal vállalkozókat szeretnénk meghívni, másrészt olyan vállalkozókat, akik külföldről költöztek haza. Ezenkívül idén is meghirdetjük a rajzpályázatunkat is, és mivel ifjúsági szervezetként a tehetséges fiatalokat is igyekszünk támogatni, köztük egy tehetséges fiatal festőt is, szeretnénk szervezni egy különleges kiállítást is, terveink szerint a zentai csata évfordulójára, annak érdekében, hogy minél többen láthassák majd a fiatal alkotó munkáit – fogalmazott Burány Gábor, hozzátéve, maguk is szeretnének minél több fiatalt megmozgatni, ezáltal is megkísérelve itthon maradásra ösztönözni őket.

Sztantity Szebasztián és Burány Gábor sajtótájékoztatójuk zárásaként felhívták a fiatalok figyelmét arra is, hogy amennyiben szeretnének a közösségük aktív tagjaivá válni, csatlakozzanak akár a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumához, akár az Intellektus Ifjúsági Egyesülethez, amelyeknek illetékesei minden új kezdeményezést és minden érdeklődőt szeretettel várnak.

H. A.

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó