Vajdaság
Zenta: A szerb kormány pénzeli az új hőerőtelep kiépítését
Betűméret:             

A szerb kormány pénzeli a zentai távfűtési rendszer működtetéséhez szükséges új hőerőtelep kiépítését, hangsúlyozta a községi képviselő-testület mai ülésén Győri István, Zenta község alpolgármestere annak kapcsán, hogy a testület sürgősségi eljárásban tárgyalta és fogadta el az újonnan kialakítandó hőerőtelep területe részletes szabályozási tervének kidolgozására vonatkozó határozatjavaslatot.

– Úgy tűnik, sikerül hosszú távú megoldást találni a távfűtés problémájára, ami évek óta komoly fejtörést okoz a zentaiak számára. A jelenlegi önkormányzati vezetés arra az elhatározásra jutott, hogy új hőerőtelepet kell építeni, amely gáz és biomassza üzemeltetésű lesz. Mivel a rendelkezésünkre álló idő igen rövid, hiszen mindössze néhány hónap áll rendelkezésünkre a fűtési idény kezdetéig, először a gázzal történő üzemeltetés lehetőségét teremtjük meg, terveink szerint két 8 megawattos kazánnal fogunk indulni – mondta el a Vajdaság Mának nyilatkozva Győri István, hozzátéve, ezzel párhuzamosan megkezdik a biomasszával történő üzemeltetés lehetőségének a kialakítását is, ám mivel ez a folyamat hosszabb időt vesz igénybe, a fő hangsúlyt az első szakaszban a gázzal történő üzemeltetésre helyezik, hiszen a céljuk az, hogy októberben már az új hőerőtelep segítségével működtethessék a távfűtési rendszert.

– A hőerőtelep kiépítését a szerb kormány fogja pénzelni, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mind a kormánynak, mind magának Aleksandar Vučićnak, amiért lehetővé tették, hogy hosszú távú megoldás szülessen a távfűtés problémájára – hangsúlyozta Győri István. Elmondta, az előzetes számításaik szerint a projektum hozzávetőlegesen 300-400 millió dinárba kerül majd. Hozzátette, mivel a vezetékek is igen rossz állapotban vannak, azokat is szeretnék mielőbb felújítani, amibe reményeik szerint szintén belesegít majd a szerb kormány is.

H. A.

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó