Vajdaság
Oromi világtalálkozó: Az otthon ott van, ahol a kezdet!
Betűméret:             

Nagy találkozásokkal kecsegtető napra virradnak augusztus 19-én az oromiak. Olyan egykori oromiakat, völgyesieket és újfalusiakat várnak haza, akik hajdanán a három, egy helyi közösségbe tartozó település valamelyikén éltek, ott jártak óvodába, iskolába, a sors azonban máshova szólította őket. Akad belőlük mindenütt, szerte a nagyvilágban.

Az Oromiak Első Nagy Világtalálkozója kiváló alkalom arra, hogy a rég látott ismerősök, rokonok, barátok vagy éppen szomszédok újra találkozzanak, beszélgessenek egykori közös emlékeikről, együtt átélt élményeikről, meséljék el egymásnak, kinek mit tartogatott az élet az elmúlt évek, évtizedek során. Noha Pósa Mária és Szurok Sándor Nelli jóvoltából a régi iskolai naplók alapján egy jókora lista is készült az elvándoroltakról, a víznéző asszony sem tudná megjósolni, hányan tudnak közülük ott lenni a szombati találkozón. A listán szereplők egy részéről tudják, hol él, egy részükről halvány sejtésük sincs, és hát az is nagy kérdés, hányan távoztak már el az élők sorából. Orom helyi közössége mindenesetre bizakodó és reméli, hogy nagyon sokan elfogadják szívből jövő meghívásukat és eljönnek a találkozóra. Orom és az oromiak lelkesen készültek és őszintén várják már a nagy találkozást.

Az Oromiak Első Nagy Világtalálkozójának helyszíne az Arany János Általános Iskola udvara lesz, ahol reggel 8 órakor főzőversennyel kezdődik a rendezvény. Az 500 dináros nevezési díj ellenében a versenyzők borjú-, birka- és kecskepaprikás valamint roston sültek kategóriájában mérhetik össze tudásukat. Amennyiben az iskola melletti kiserdőben marad hely, versenyen kívül is főzhet, aki akar. Két órával később az iskola épületében kiállítás nyílik, majd a falu utcáin felvonulnak az oldtimerek, a régi motorok és gépkocsik. Ezt követően 11 órakor az iskolaudvarban ökumenikus istentiszteletre és áldásosztásra kerül sor, majd szórakoztató műsor veszi kezdetét, amelyben olyan ismert, szinte kivétel nélkül Oromhoz és környékéhez köthető személyiségek is bemutatkoznak, mint Baráth Emília opera-énekesnő, Szabó Ede zenész, Kovács Frigyes színművész, Tolnai Ottó, Kossuth-díjas író és költő vagy dr. Forró Lajos történész. A színes összeállításból természetesen nem maradnak ki a helybeli néptáncos gyerekek sem. A műsort követően felavatják a néhai Bosznai József tanító és iskolaigazgató emlékének szentelt táblát. A 13 órára tervezett ebéd ideje alatt élő zene szórakoztatja az egybegyűlteket és sort kerítenek a főzőverseny eredményhirdetésére is.

A szervezők külön programot készítettek a legkisebbeknek. Délután fél 4-kor kézműves-foglalkozások várják a gyerekeket, 17 órától pedig Sziráczky Katalin előadását évezhetik. 18 órától a csókai Articsókák lépnek színpadra, egy órával később pedig a Zenegér együttessel énekelhetnek együtt a gyerkőcök.

A találkozó szervezői mindenkit arra kérnek, hogy érkezéskor keressék fel a regisztrációs pultot, ahol az előzetes bejelentkezés alapján átvehetik az azonosítókártyájukat, az ingyenes kitűzőt, a hűtőmágnest és a kedvezményes ebédjegyet! Nem elhanyagolandó, hogy az azonosítókártya ingyenes belépést biztosít a csütörtöktől vasárnapig tartó oromi Malomfesztivál aznapi rendezvényeire is.

A világtalálkozót kísérő kézműves kirakodóvásárban egyebek mellett az Oromra és magára a világtalálkozóra utaló emléktárgyakat kínálnak az érdeklődőknek, akiket kürtős kalács, borjúpörkölt és más finomságok is várják. A fiákeresek jóvoltából akár kocsikázni is lehet a faluban és környékén. A gyerekek légvárban és trambulinon ugrálhatják ki magukból a fölös energiát, de élhetnek a mostanában nagyon népszerű arcfestés és csillámtetoválás lehetőségével is.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban