Magas rangú állami kitüntetést vett át ismét három meghatározó vajdasági magyar személyiség. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette dr. Csáky Sörös Piroska egyetemi tanárt, könyv- és sajtótörténészt; dr. Nagy Imre egyetemi tanárt, Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnökét és ft. Verebélyi Árpád esperest, a Doroszlói Szentkút kegyhelyigazgatóját.
Dr. Csáky Sörös Piroska 1938. december 27-én született Óbecsén. 1959 őszén iratkozott az akkor megnyílt magyar tanszékre, ahol később a tanszék könyvtárát vezette. Könyvtárosi szakvizsgát Belgrádban tett, majd Budapesten folytatta a posztgraduális képzést az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Tanszékén. Egész életét a könyvek világában töltötte – hangzott el a méltatásban. Nyugdíjasként, 2008 óta az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ elnökségi tagja. Jelenleg a 60 éves FORUM Könyvkiadó adattárán dolgozik, de nem mondott le régi álmáról sem, hogy feltérképezze a templomainkban, kegyhelyeinken található magyar szentek közül Szent Erzsébet ábrázolását. 2008-ban jelent meg a Szent Erzsébet-ábrázolások a Délvidéken című kötet – emelte ki a főkonzulátus munkatársa a díjátadó ünnepségen. Dr. Csáky Sörös Piroska a vajdasági magyar élet kulturális alakítása és szellemi örökségének kutatása terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Az elismerés átvételekor kiemelte, hogy nagy szerencse érte, hiszen egész életében azzal foglalkozott, amit szeretett, az ifjúság körében töltötte életét, és segítette őket eligazodni a tudományok és a könyvek világában.
Dr. Nagy Imre Újvidéken született 1954-ben. 1978-ban szerezte meg diplomáját az Újvidéki Egyetemen. Doktori értekezését 1990-ben védte meg a Belgrádi Egyetem Földrajztudományi Karán. Magyarországra költözése után a Magyar Tudományos Akadémia, Regionális Kutatások Központja, Alföldi Tudományos Kutatóintézetének tudományos munkatársa lett, majd ugyanezen intézmény Békéscsabai Osztályán tudományos főmunkatársként, majd tudományos osztályvezetőként dolgozik. 2009-től a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2010 óta pedig az Újvidéki Egyetem rendes egyetemi tanára. Kutatott szakterületei a regionális politika, környezetpolitika, a határon átnyúló együttműködés földrajza és a városi területek környezetvédelme. Területfejlesztési szakértőként kidolgozta a Vajdasági magyar közösségek terület- és gazdaságfejlesztési stratégiáját, majd az ennek megvalósítását végző Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnökévé nevezték ki. Dr. Nagy Imre a vajdasági magyar közösségek terület- és gazdasági stratégiájának kidolgozása és megvalósítása terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Dr. Nagy Imre kihangsúlyozta, hogy még nem fejeződött be az a tevékenység, amelyet a Prosperitati Alapítvány valósít meg a magyar kormányzat anyagi támogatásával Vajdaságban, a munka értékelése majd csak azután következhet, ha már lezárul a többéves folyamat, de az eddigiekből is látszik, hogy a terület- és gazdaságfejlesztési terv eredményességéhez különböző csapatmunkák egymásra épüléséhez van szükség, ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a stratégia megvalósulásához.
Vitéz főtisztelendő Verebélyi Árpád esperesplébános, kegyhelyigazgató és referens 1979-ben született Temerinben. Gyermekkorában tagja volt az újraalakuló Délvidéki Cserkészszövetségnek. A szabadkai Paulinum elvégzése után a Szegedi Konzervatóriumban és Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. 2005 júniusában szentelik pappá. 2006-ben kinevezték Doroszló és Gombos plébánia kormányzójává, valamint az egyházmegyei kegyhely, a Doroszlói Szentkúti Bizottság tagjává és a szentkút őrévé. Közreműködésével, a civil összefogásnak és támogatásoknak köszönhetően, felújították a doroszlói és a gombosi plébániát, a kegyhelyet és a templomokat, valamint felépítették az Egyházmegyei Ifjúsági és Pasztorális Központot. Ft. Verebélyi Árpád a nyugat-bácskai katolikus hívek szolgálata mellett, a vajdasági magyar fiatalok anyanyelvi hitéletét és közösségi életét is gazdagító áldozatos munkája, valamint a Doroszlói Kegyhely felújítása és bővítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésében részesült Áder János köztársasági elnöktől, amelyet dr. Babity János főkonzul adott át a Szabadkai Főkonzulátuson. A kitüntetett elmondta, hogy a Nyugat-Bácskában a legfontosabb ma is az, hogy képesek együtt dolgozni, együtt tevékenykedni, amit sokszor még a tömbmagyarság körében is nehéz elérni. Éppen ezért, az elismerés mindazoknak szól, akik ezen a közös úton segítik a régió és az egész délvidéki magyarság jobbulását.
Dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezetője kiemelte, hogy a díjak mindegyike azt a töretlen és áldozatos munkát dicséri, amellyel a három kitüntetett a vajdasági magyarság értékeit őrizte, fiataljait oktatta és szent helyeit gondozta. A kitüntetettek nemcsak a közösség identitásának megőrzéséhez, de boldogulásához és jövőjéhez is hozzájárultak. A főkonzul az ünnepségen átadta a lovagkereszt-kitüntetéseket, majd ünnepi fogadáson látta vendégül a díjazottakat, családtagjaikat és mindazokat, akik a kitüntetettek megünneplésére összegyűltek a Szabadkai Magyar Főkonzulátus dísztermében.
Basity Gréta
Nincs hozzászólás. Legyen az első!