Vajdaság
Magyarkanizsa: Az Ady iskolába is került a Magyar Nemzeti Tanács könyvcsomagjaiból
Betűméret:             

Az általános iskola alsós és felsős osztályainak összeállított könyvcsomaggal érkezett ma a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Ady Endre nevét viselő épületébe Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Oktatási Bizottságának elnöke. A szépirodalmi műveket és kötelező olvasmányokat tartalmazó könyvcsomag mellett az iskola egy interaktív táblát is kapott.

“Azon igyekeztünk, hogy a diákok számára legfontosabb könyvek legyenek a csomagban, de 11 iskolának, közöttük a magyarkanizsai Adynak, egy-egy interaktív tábla is jutott. A szakiskolák évének 2015-ös programjához kapcsolódik ez az akció, hiszen éppen az általános iskolák azok, ahonnan a szakiskolák tanulói kikerülnek, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szakiskolák után az általános iskolák felszereltségén is javítsunk. Ez alapján döntöttünk arról is, mely iskolák kapjanak interaktív táblát. Az elbírálásnál figyelembe vettük azt is, hogy az iskolák milyen sikerrel szerepeltek a különféle pályázatokon, így ott segítettünk többet, ahova kevesebb pályázati pénz érkezett” - nyilatkozta Perpauer Attila.

Bíró Edit, az iskola igazgatónője köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Tanács ajándékáért, hiszen eddig mindössze egy interaktív táblát tudtak használni, a pedagógusok viszont fel vannak készítve azok használatára, ami pedig a házi olvasmányokat illeti, abból mindig hiány van.

A Gyermekhét és a Könyvhónap alkalmából a Magyar Nemzeti Tanács 77 település 111 magyarul oktató általános iskoláját ajándékozta meg.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban