GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2017. október 11. [12:34]

Zenta: A fejlődésért szállnak síkra a VMSZ által támogatott jelöltek

Zenta: A fejlődésért szállnak síkra a VMSZ által támogatott jelöltek
Pósa Tamás, Lőrinc Csongor és Rácz Szabó Márta a sajtótájékoztatón

A Vajdasági Magyar Szövetség kiválóan szerepelt a vasárnap megtartott helyi közösségi választáson, hiszen a nem hivatalos eredmények szerint a hét helyi közösségből ötben többséget szereztek az általa támogatott jelöltek, hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Lőrinc Csongor, a párt zentai községi szervezetének elnöke.

– Ez a fölényes többség azt jelenti, hogy az általunk támogatott személyek a 61 helyből 39-et szereztek meg. Hangsúlyozni kell, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a törvényekkel összhangban olyan jelölteket támogatott, akik esetében nem merül fel összeférhetetlenség a különböző funkcióik között. Ezúton szeretnénk megköszönni a község polgárainak, hogy eleget tettek a választáson való részvételre irányuló felhívásunknak, és kifejtették véleményüket – fogalmazott Lőrinc Csongor, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezetének elnöke, aki a célkitűzéseik megvalósításához kulcsfontosságúnak nevezte azt, hogy a csapatban való gondolkodás minden szinten egységes legyen, majd beszélt a rájuk váró feladatokról is.

– A falvainkban szinte mindenütt az infrastruktúra fejlesztése a legfőbb célunk, gondolok itt az utak javítására, az épületeink karbantartására és modernizálására, illetve a megfelelő közbiztonság kialakítására. A Kertek helyi közösségben a csatornahálózat kiépítése élvez prioritást, a többi helyi közösségben pedig, mivel a csatornahálózat már kiépült, az utak rendezése. Nem feledkezünk meg a kerékpárosokról és a gyalogosokról sem, ugyanis a kerékpárutakat és a járdákat is szeretnék továbbépíteni. Támogatjuk azt a már több mint tízéves elgondolást, miszerint a Népkertnek új arculatot kell kapnia, és a termálkutat a lehető legrövidebb időn belül üzembe kell helyezni, megmutatva, hogy Zenta igenis működtetni tud egy fürdőkomplexumot. Célunk továbbá az egészségügy és az idősekről való gondoskodás fejlesztése, a kórház onkológiai osztályának kialakítása, a tüdőosztály felújítása és a diagnosztika fejlesztése is – magyarázta Lőrinc Csongor, hozzáfűzve, minden általuk támogatott jelölt a fejlődésért és az előrehaladásért fog síkra szállni, úgy, hogy közben nem feledkeznek meg a történelmi egyházakról és az iskolákról sem, hiszen – ahogyan fogalmazott – a megmaradás és az előrehaladás záloga a hit és a tudás.

H. A.


2018. január 20. [10:11]

A Kúla községhez tartozó Cservenkán egy albán nemzetiségű polgár házára fenyegető falfirkákat rajzoltak, amelyeket a tartományi kormány ma a legélesebben elítélt.Igor... >>

2018. január 19. [20:17]

Szép számú termelő, gazda jelenlétében tartották meg a Muzslai Petőfi Sándor MME emeleti termében a pályázati lehetőségekről, újabb törvényekről szóló tájékoztatót. Az... >>

2018. január 19. [13:14]

A jó szakma felér egy diplomával – ez a mottója a Szakma Kiváló Tanulója Versenynek, amelyen immár második alkalommal határon túli tanulók is indulnak. A Magyar... >>



Külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja gomb
Álláshirdetések gomb
1 euró 118.49 dinár
1 dollár 96.60 dinár
100 forint 38.39 dinár
100 dinár 260.42 forint
Heti kérdés
Hogyan értékeli Donald Trump elnökösködésének első évét? (Az 5-ös a legjobb.)
5
4
3
2
1

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány
Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka