Vajdaság
Nagybecskerek: Mézfesztivál a Szabadság téren
Betűméret:             

A nagybecskereki Milivoj Bugarski Méhészegyesület a fő szervezője az idei, nagybecskereki Mézfesztiválnak, de természetesen a muzslyai Akác Méhészegyesület is hozzájárult a rendezvényhez.

A szervezők tizenharmadik éve indították útjára a fesztivált azzal a céllal, hogy a polgárok körében népszerűsítsék a mézet és a méztermékeket. A környékünkön még mindig alacsony a mézfogyasztás szintje, holott ez a méhtermék sok minden betegség megelőzésére javallott. Szerbiában az egy főre eső mézfogyasztás alig húsz dekányit tesz ki, ami más régiókban jóval magasabb.

A méhészek főleg Vajdaságból érkeztek, de vannak képviselők szűkebb Szerbiából is. A kínálatban pedig a többfajta méz mellett vannak más készítmények is, amelyeket az immunrendszer erősítésére, különféle betegségek megelőzésére, vagy a tünetek enyhítésére lehet használni.

Ezúttal 13 méhész és ugyanennyi méhészeti kellékeket gyártó- és árusító cég állította ki termékeit, készítményeit, eszközeit a város főterén.
Mint az eddigi években, a mostani Mézfesztivál is háromnapos, tegnap nyílt meg és holnap estefelé zárul.

Kónya-Kovács Otília

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó