Vajdaság
Szabadka: Megnyílt a karácsonyi vásár
Betűméret:             

Kedden este megnyitották az idei Winterfestet a szabadkai kiskorzón. A karácsonyi vásár egészen 2018. január 13-áig várja a látogatókat.

A többhetes kirakodóvásárra a helyi kézművesek és iparművészek kínálata mellett gasztronómiai különlegességekkel és forralt borral csalogatják a helybelieket és a turistákat Szabadka központjában.

A megnyitón Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok KKV igazgatója a szervezők nevében köszöntötte a vásár résztvevőit és látogatót a 2017-es Winterfesten, ahol elmondása szerint gazdag programmal és minden eddiginél szélesebb kínálattal készültek.

Nem kell Európa nagyvárosaiba utaznunk ahhoz, hogy egy európai színvonalú karácsonyi vásárt lássunk, hiszen itt Szabadkán is látványos és minőségi ajándékokat, sok finomságot és szép élményt kapunk, ha kilátogatunk a Köztársaság térre – mondta Horvát Tímea alpolgármester magyar nyelvű köszöntőjében.

Büszkék lehetünk arra, hogy Szabadka is követi a közép-európai hagyományokat és ugyanolyan gazdag adventi-karácsonyi vásárral várja a látogatókat, mint bármely másik város a régióban – mondta Veljko Vojnić, a városi képviselő-testület alelnöke, aki ünnepélyesen megnyitotta a 7. Winterfestet.

A téli vásárt a Szabadkai Piacok szervezi az önkormányzat támogatásával.

Basity Gréta

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó