Vajdaság
Kultúrális projektek Kishegyesen és Bácsfeketehegyen
Felújítják dr. Bányai János szülői házát, új helyre költözik a kishegyesi könyvtár
Betűméret:             

A helyi, de egyben az egész vajdasági magyarság szempontjából fontos kulturális és művelődési létesítmény felújítása zajlik Kishegyesen és Bácsfeketehegyen. Egy sajtótájékoztató keretében Mohácsi Zoltán, a Kishegyesi Helyi Közösség tanácsának az elnöke és Sárközi István, a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület elnöke számolt be az eddig megvalósított projektekről és a tervekről.

Kishegyesen a volt szövetkezeti otthon épülete a privatizáció során magántulajdonba került, holott a falu lakossága önkéntes munkával, összefogással építette fel a második világháborút követően. Sikerült azonban visszaszerezni, most az önkormányzat tulajdonában van és a helyi közösség kapta meg a használati jogot. Előbb a néptáncosok részére egy próbatermet sikerült kialakítani, majd egy ifjúsági klubot anyaországi támogatásból, a napokban pedig az épületegyüttes keretében lévő színházterem fűtési rendszerét is felújították. A további felújítások tervdokumentációja a tervek szerint az év végéig elkészül. Mohácsi Zoltán, tanácselnök elmondta, a cél, hogy az egész épületet belakják, olyan közösségi tér legyen, amit minden polgár a sajátjának tudhat. A közeljövőben a könyvtárat is egy méltó környezetbe lehessen áthelyezni. Az épület ugyanis, ahol most a Csépe Imre Könyvtár működik, a vagyon-visszaszármaztatás során egyházi tulajdonba került. Az egykori szövetkezet igazgatósági épületében a könyvtár mellett a különböző helyi civil szervezetek is kaphatnak helyiségeket használatra.

Sárközi István arról számolt be, hogy Bácsfeketehegyen is több nagy projekt megvalósult az idén. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Szemléjére felújították a színház épületét, a kultúrotthonban pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával új fűtésrendszert alakítanak ki. A tervek szerint pedig felújítják a falu szülöttje, Bányai János szülőházát. Megalakult a Bányai János Irodalmi Alapítvány, amelynek támogatója Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács. A tervek szerint az anyaországi támogatókkal együttműködésben felújítják az irodalmár és egyetemi tanár, dr. Bányai János bácsfeketehegyi szülőházát. A tervek szerint a jövő év végéig ezt a projektum teljes egészében meg is valósul. Sárközi elmondása szerint ez egy méltó emlékház lesz, de egyben egy tudományos, szellemi műhelyként képzelik el. Irodalmi rendezvényeket, könyvbemutatókat, felolvasóesteket, író-olvasó találkozókat, de különféle irodalmi versenyeket és szemléket, valamint hangversenyeket is ott tartanának. Bányai Jánosról elnevezett irodalmi díjat is szeretnének majd meghirdetni a jövőben. Bányai János szülői házának felújítása a tervek szerint azonnal elkezdődik, amint az alapítvány megvásárolja az ingatlant az örökösöktől.

Tóth Péter

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó