Vajdaság
Csempészek akadtak horogra Horgoson

A szerbiai határrendészek ma négy kilogramm kokaint foglaltak le Horgosnál, és egy személyt letartóztattak. A Belügyminisztérium (MUP) közölte, hogy folyamatban van a nyomozás, így részleteket csak később közölnek.

Az biztos, hogy ez az utóbbi évek egyik legnagyobb kokainfogása, mivel a lefoglalt drogot az utcán mintegy egymillió euróért tudták volna értékesíteni.

A horgosi határátkelőnél a vámosok megakadályozták továbbá három ismert márkájú, értékes karóra átcsempészését. Ezek becsült értéke 55.500 euró.

Az órákat egy 27 éves, albán állampolgár próbálta meg átcsempészni a határon, aki 16 óra 45 perc körül lépett be a vámellenőrzésre, egy osztrák rendszámtáblájú BMW típusú gépkocsival. A férfi a vámosoknak azt mondta, hogy nincs semmi bejelentenivalója.

A férfit mégis részletes vizsgálatnak vetették alá, így az egyik bőröndben egy Rolex Day-Date karórát találtak, amelynek értéke 24.500 euró. A másik bőröndben egy Audemars Piguet Royal Oak férfi karórát találtak, amelynek értéke 7.500 euró, illetve egy Rolex Oyster Yachtmaster karóra üres dobozát, benne a garancialevéllel és a számlával. A hiányzó órát a férfi viselte a bal karján.

Mivel a karórák felbecsült értéke meghaladja az autó értékének egyharmadát, így azt is ideiglenesen lefoglalták.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Újabb ítéletidő Vajdaságban - illusztráció
2018. JÚLIUS 22.
[ 21:20 ]
A doroszlói Mária-kegyhely, a nagybecskereki leánynevelő intézet, valamint az Újvidéki Egyetem szabadkai tanítóképző karának felújítás alatt álló épületeit látogatta meg csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Pásztor István VMSZ-elnök és Hajnal Jenő MNT-elnök kíséretében. A...
2018. JÚLIUS 19.
[ 21:30 ]
A bajsai jégelhárító központból idén már 117 rakéta kilövésére adtak engedélyt és nagy területeket sikerült megvédeni a jégversétől. Az állami támogatáson kívül egyes önkormányzatok is hozzájárulnak a rakéták biztosításához és a lövészek fizetéséhez. Topolya községi elnöke 50 rakétát ajándékozott a...
2018. JÚLIUS 19.
[ 20:02 ]
Vajdaságba látogatott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, Pirityiné Szabó Judittal, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetőjével, Babity Jánossal, a Szabadkai Főkonzulátus...
2018. JÚLIUS 19.
[ 16:37 ]
Beolvasás folyamatban