Vajdaság
Palics: Tito villája visszakerül William Konen örököseihez

Több mint hét évtizeddel az elkobzás után visszaadják William Konen örököseinek a Palicson álló, úgynevezett Tito-villát.

Az egykori mutatós épületet másfél évtizede nem használja senki, elhagyatottan várja új tulajdonosait.

William Konen, zsidó származású, gazdag német iparos néhány gyárat és lakást birtokolt Szabadkán, háza volt Újvidéken és Belgrádban, s két villája Palicson. A legismertebb ingatlanját 1900-ban építette fel a palicsi erdőben, s ott született ifj. William Konen, aki megörökölte a villát.

A kommunista hatalom 1946-ban lefoglalta William Konen minden vagyonát, a megszállóval való állítólagos együttműködése miatt, holott antifasiszta volt és segített a Népfelszabadító Mozgalomnak.

A Konen család palicsi villáját Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök után nevezték el, habár csak egyszer járt ott. A helyi önkormányzat a villát ismert személyek elszállásolására is használta. Dobrica Čosić például, két regényét is ott írta meg, mondja Dragutin Miljković, a Palicsi fürdő (Banja Palić) című könyv szerzője.

William Konent a második világháború után halálra ítélték, viszont nem hajtották végre az ítéletet, hanem a kolubarai bányákban raboskodott, majd 1961-ben kapott útlevelet.

Ifj. William Konent 2013-ban rehabilitálták, ami alapot adott örököseinek arra, hogy az államtól visszakérjék az elkobzott vagyont, így a palicsi villát is.

„Amint megkapjuk a jogerős végzést, amelyből látszik, kik a törvényes örökösök, továbbítjuk a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökségnek, amely folytatja az eljárást” – mondta Grgo Tikvicki, a megboldogult Vera Konen örökösének ügyvédje.

A vagyon-visszaszármaztatási eljárás 2014-ben kezdődött, s nagy eséllyel az idén be is fejeződik. Strahinja Sekulić, az ügynökség igazgatója azt mondja, amit megállapítják az öröklési járandóságot, meghozzák a vagyon-visszaszármaztatásról szóló határozatot. (RTS)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Falunapot ünnepelt Orom - illusztráció
2018. NOVEMBER 17.
[ 15:19 ]
A szabadkai városi tanács két közvállalat élére új igazgató kinevezését javasolja, míg több személy esetében az igazgatói mandátum meghosszabbítását indítványozzák.A Stadion Közvállalat élére Tamara Dimitrioski közgazdászt javasolják, míg a Szabadkai piacok Közvállalat új igazgatója Dejan Ljubisavljević...
2018. NOVEMBER 17.
[ 11:47 ]
December 3-ig lehet betekinteni a Holt-Tisza – Gyöngysziget Természeti Park védelméről szóló tartományi képviselőházi rendelet tervezetébe.A rendelet tervezetét Óbecse, Törökbecse és Zsablya községi szolgálatainál lehet megnézni, mivel ez a természeti park ennek a három községnek a területén, pontosabban a...
2018. NOVEMBER 16.
[ 18:34 ]
A tartományi képviselőház képviselői támogatták a Vajdaság díjainak megalapításáról szóló javaslatot, amelyeket november 25-én, Bánát, Bácska és Baranya Szerb Királysághoz való csatolásának napja, május 15-én, a Májusi Közgyűlés napja és december 10-én, az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából ítélnek...
2018. NOVEMBER 16.
[ 13:29 ]
Beolvasás folyamatban