Vajdaság
A Kereszténydemokrata Internacionálé tagja lett a Vajdasági Magyar Szövetség
Betűméret:             

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) tagszervezetévé választották a Vajdasági Magyar Szövetséget

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) a világ keresztény és humanista nézeteket valló jobbközép politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. Célja a kereszténydemokrata irányzatú szervezetek nemzetközi politikai tevékenységének összehangolása és együttműködésének elősegítése, a kereszténydemokrata elvek népszerűsítése. A CDI székhelye Brüsszelben található.

Testületi tagként a CDI főbb regionális szövetségei az EU-ban az Európai Kereszténydemokrata Unió, ezen belül az Európai Unió tagállamaiban az Európai Néppárt, Amerikában az Amerikai Kereszténydemokrata Szervezet.

A Kereszténydemokrata Internacionálé Végrehajtó Bizottsága egyhangú döntése értelmében a VMSZ a Kereszténydemokrata Internacionálé tagjává vált. Ily módon lehetőség nyílt arra, hogy a VMSZ még eredményesebben juttassa érvényre a vajdasági magyarság érdekeit európai, sőt globális szinten, közli a VMSZ sajtószolgálata.

A VMSZ jelenleg a CDI egyedüli szerbiai partnere. A szervezet tagjai többek között a Fidesz, az RMDSZ, a németországi Kereszténydemokrata Unió és mások.

A budapesti ülésen döntés született a CDI ifjúsági szervezetének megalapításáról is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban