Vajdaság
A szórványra is kiterjed az MNT fejlesztőpedagógiai programja
Betűméret:             

Muzslyán végzett ma szűrést a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának Határon túli magyarokért projektum koordinátora, Csuka Pál, aki a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai fejlesztőprogram szakmai vezetője. A Szervó Mihály Általános Iskolában megszervezett vizsgálatra hat gyermeket hoztak el szüleik, és négy felnőtt jelentkezett, akik központi idegrendszeri sérülésekkel élnek.

Molnár Attila iskolaigazgató elmondta, hogy a muzslyai iskolába több érintett gyermek is jár, még hozzáfűzte, hogy a mintegy 700 diák között 56-an inkluzív oktatásban részesülnek. Sok esetben nincs megfelelően kivizsgálva a gyermek állapota, és a Pető-módszer alkalmazásával, sokban hozzájárulnak a helyes diagnózis felállításához, és ugyanakkor megfelelő fejlesztő-gyakorlatok után pedig a sérült minőségesebb életet élhet.

Perpauer Attila, az MNT Oktatási Bizottság elnöke a Muzslyán megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a mostani szűrésnek folytatása is lesz, hiszen a nyár folyamán itt is szeretnének egy három hétig tartó intenzív fejlesztő képzést tartani, amely alkalmával - konduktorok segítségével - a sérült személyt kísérő is elsajátíthatja azokat a mozdulatsorokat, amelyeket otthon is tudnak végeztetni a gyerekkel, illetve a felnőtt sérülttel.

Amikor megkezdték Vajdaságban a vizsgálatokat, eleinte nem volt tömeges a jelentkezés, de a jó hír gyorsan terjedt, és ezért vált szükségessé, hogy a szórványba is ellátogassanak, a tervek szerint hamarosan Nyugat-Bácskában is szerveznek szűréseket.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban