Vajdaság
Topolya: Sportcsarnok építését is támogatnák
Betűméret:             

Vladimir Batez tartományi sporttitkár Topolyán járt, ahol az oktatási intézményekben lévő sportlétesítményeket tekintette meg. Topolyán szükség lenne egy sportcsarnokra, hogy a mérkőzéseket ne az iskolai tornatermekben játsszák. A titkár felvetette annak lehetőségét, hogy az elkövetkező két évben tartományi támogatásból sportcsarnok épülhet Topolyán, a város ugyanis már most is egy regionális sportközpontnak tekinthető.

Új, korszerű rekortán burkolattal látták el a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola udvarában található kosárlabda-pályát. Vladimir Batez, tartományi sport és ifjúsági titkár megtekintette az új pályát, elmondta, hogy a tartomány 2 millió dinárral támogatta a megépítését. Vajdaság-szerte 20 hasonló kültéri sportlétesítmény felújítását támogatják mintegy 86 millió dinár értékben. A tervdokumentáció elkészítését az önkormányzat finanszírozta, ez mintegy 200 ezer dinárba került. Batez azt is elmondta, hogy az udvar további részében található kézilabda pálya felújítását is tervezik, mintegy 3 millió dinárt szánnak erre. A tartományi kormány sportstratégiájának a része ugyanis az infrastrukturális fejlesztések támogatása. Batez kiemelte, hogy az önkormányzattal kiváló az együttműködés, Topolya azon városok közé tartozik, ahol eredményes és tömeges a sportélet. Azzal is tisztában vannak, hogy Topolyán megfelelő sportcsarnok híján a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermét használják a sportegyesületek, például a férfi és a női kosárlabda csapat. A jövőben azonban azt tervezik, hogy egy sportcsarnok kiépítésével még jobb feltételeket teremtsenek. Az egykori válogatott röplabdázó, aki most tartományi titkárként a sport fellendítésén dolgozik, szólt a labdarúgó akadémia kiépítésének jelentőségéről, majd az építkezés helyszínére is ellátogatott. Emellett a Nikola Tesla Általános Iskola és a Mezőgazdasági Iskola sportlétesítményeit is megtekintette. Marina Popović, a községi elnök helyettese, Ognjen Despotović, a községi tanács ifjúsági és sportügyekkel megbízott tagja és Saša Srdić, a képviselő-testület elnöke is jelen volt, mindannyian a beruházás jelentőségét hangsúlyozták, akárcsak Zorica Malacko, az oktatási intézmény igazgatónője.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szegedi BYD beruházás vajdasági munkaerőpiaci vonatkozásairól egyeztetett hétfőn Szabadkán dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Panyi Miklós miniszterhelyettessel és Salgó László, Csongrád-Csanád Megye főispánjával, illetve munkatársaikkal, akik Szabadkára látogattak, a VMSZ székházába. A...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:25 ]
A felújított Petőfi Sándor Művelődési Házban folytatódott a falunapi ünnepségsorozat Kishegyesen. A Pán Péter Óvoda és az Ady Endre Iskola növendékei és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai, valamint a Csalóka zenekar lépett fel. Átadták a dicsérő oklevelet a falugondnoki szolgálat képviselőinek....
2024. MÁRCIUS 25.
[ 9:01 ]
A bácsfeketehegyi fizetőkapu ma és holnap nem dolgozik. Az autópályán közlekedők március 25-én és 26-án nem tudnak ott letérni, sem felmenni az autópályára. A Szerbia Útjai Közvállalat tájékoztatása szerint március 25-én és 26-án végeznek munkálatokat a Belgrád felé vezető oldalon, ezért a bácsfeketehegyi...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban